Ahogy hűvösebbre fordul az idő, egyre gyakrabban bukkan fel egy-egy hívatlan, nyolclábú vendég a fürdőkádban, a nappali sarkában vagy éppen a hálószobában. De miért éppen ősszel találkozunk velük ennyiszer, és mit tehetünk, ha nem szeretnénk velük együtt élni?
Nem feltétlenül lett több belőlük
Az őszi „pókinvázió” részben optikai csalódás: nem biztos, hogy több pók van körülöttünk, egyszerűen ilyenkor sokkal feltűnőbbek. A házi pókok hímjei ugyanis ekkor érik el a kifejlett kort, és elindulnak párt keresni. Elhagyják a hálójukat, vándorolnak, és közben könnyen bejutnak a nyitott ablakokon vagy az ajtók alatti réseken keresztül. A Natural History Museum szerint a megfigyelések különösen augusztus és október között szaporodnak meg.
Ráadásul ősszel az ablakokat sokáig nyitva tartjuk, miközben odakint is bőven akad számukra táplálék. Ha pedig sok a szúnyog, légy vagy más apró rovar a lakás körül, a pókoknak sem kell messzire menniük egy kiadós vacsoráért. A legtöbb, otthonainkban felbukkanó faj ártalmatlan, és kifejezetten hasznos munkát végez: rovarokra vadászik.
Pókot látni régen jót jelentett
Ma sokan sikítva menekülnek egy-egy nagyobb példány láttán, régen azonban nem feltétlenül tekintettek rájuk ellenségként. Európa több részén szerencsével, védelemmel vagy éppen anyagi gyarapodással kapcsolatos hiedelmek kötődtek hozzájuk. Az angol „money spider”, vagyis „pénzpók” elnevezés is arra utal, hogy bizonyos apró pókokat a pénzhez és a szerencséhez kapcsoltak.

Na ilyen pókokkal nem szeretnénk találkozni a lakásban (Forrás: Canva)
A magyar néphagyományban is akadtak hasonló elképzelések: ha pók mászott valaki testére vagy ruhájára, azt egyes helyeken jó hír vagy váratlan ajándék előjelének tartották. A pókhálóhoz pedig gyógyító erőt is társítottak. És hogy a pókok megölése balszerencsét hoz? Ez is régi hiedelem, amelynek az lehetett a gyakorlati alapja, hogy a pókok rengeteg rovart elfogyasztanak.
Ha mégsem szeretnénk velük lakni
A legbiztosabb megoldás nem valamilyen illatos házi szer, hanem az, ha eleve megnehezítjük a bejutásukat. A Natural History Museum szerint jelenleg sincs olyan bizonyított eszköz, amely egyszerűen „elriasztaná” a pókokat; a rések lezárása, a szúnyogháló és az ablakok, ajtók megfelelő zárása viszont valóban segíthet.
Ezeket érdemes megtenni:
- Tömítsük a réseket! Nézzük át az ablakok és ajtók környékét, a falrepedéseket, és ahol lehet, szüntessük meg a bejutási pontokat.
- Jöhet a szúnyogháló. Nemcsak a pókokat, hanem a számukra zsákmányul szolgáló repülő rovarokat is kívül tarthatja.
- Ne legyen túl vonzó a bejárat! Az esti erős kültéri fény odacsalogathatja a rovarokat, azok pedig a pókokat is. Ha lehet, ne világítsuk fölöslegesen egész éjjel az ablakok környékét.
- Takarítsuk ki a búvóhelyeket! A ritkán bolygatott sarkok, pincék, padlások és bútorok mögötti zugok kedvelt helyek. A rendszeres porszívózás csökkenti a hálók és a zsákmányul szolgáló rovarok mennyiségét.
- Ne tároljunk közvetlenül az ajtó mellett tűzifát, avart, kerti hulladékot. Ezek kiváló rejtekhelyet jelenthetnek, így érdemes kissé távolabb tartani őket a háztól.
Ha pedig egy hatalmas példány mégis átszalad a nappalin, jusson eszünkbe: nagy valószínűséggel nem minket keres. Éppen ellenkezőleg: a hím házi pók ilyenkor romantikus küldetésben van, és csak egy nőstényt szeretne megtalálni.