Ez a kanapéforma uralja a trendeket – és nem csak azért, mert jól néz ki

Kanapévásárláskor általában a külső ragadja meg először a figyelmünket. Megnézzük a színét és a formáját, végigsimítjuk a kárpitot, majd elképzeljük a nappalinkban. Hosszú távon azonban legalább ennyire fontos, hogyan illeszkedik a mindennapjainkhoz: elfér-e rajta kényelmesen a család, jólesik-e rajta végignyúlni, és szükség esetén néhány egyszerű mozdulattal fekvőhellyé alakítható-e.

Miért egyre népszerűbb a kanapéágy?

Mert ugyanabból a néhány négyzetméterből egyre többet szeretnénk kihozni. Sok lakásban nincs külön vendégszoba, a kanapéágy viszont napközben nem foglal el plusz helyet, este pedig néhány mozdulattal fekvőhellyé alakítható. Vendégek érkezésekor, pizsamapartin vagy egy hosszúra nyúló filmesten is jól jön.
A döntő kérdés nem csupán az, hogy kinyitható-e, hanem az is, mennyire egyszerűen.

Egy jól megtervezett bútor esetében nem kell átrendezni a fél nappalit vagy nehéz elemekkel birkózni. Vásárláskor ezért érdemes saját kezűleg ággyá alakítani a kanapét, ellenőrizni a fekvőfelület méretét és egyenletességét, valamint azt, mennyi hely marad körülötte nyitott állapotban. 

Népszerű maradt az L alakú kanapé is

Az elmúlt években a nappali feladatai megsokszorozódtak. Itt beszélgetünk, filmet nézünk, dolgozunk, játszunk a gyerekekkel és fogadjuk a barátainkat. Az L alakú kanapé jól alkalmazkodik mindehhez: több ülőhelyet ad, a hosszabb részén pedig kényelmesen kinyújtózhatunk. Nyitott terekben finoman kijelöli a nappali határát, kisebb lakásban pedig akár több különálló ülőbútort is kiválthat.

Nem mindegy azonban, merre fordul az L rövidebb szára. Vásárlás előtt érdemes festőszalaggal felrajzolni a padlóra a kiszemelt méretet: így azonnal látszik, marad-e hely a kényelmes közlekedéshez.

Kanapé vásárlásakor a praktikus funkciók hasonló súllyal bírnak, mint az esztétikum

A szigorú vonalak helyett jönnek a lágyabb formák

A divatos kanapé ma alacsonyabb, mélyebb és hívogatóbb. A szögletes alapot lekerekített karfák, ívelt háttámlák és puha, telt párnák oldják. A moduláris kialakítás is egyre népszerűbb, mert a nagy ülőfelület így kevésbé hat tömbszerűnek, inkább hívogató pihenősziget benyomását kelti. Ettől egy nagyobb L alakú modell sem hat feltétlenül nehézkesnek.

A látványos forma mellett az arányok is meghatározók. Kis nappaliban a keskeny karfa, a magasabb láb és a kevésbé mély ülőfelület teszi légiesebbé a bútort; tágas térben viszont bátran választhatunk mély ülésű, földközeli darabot. A magas láb ráadásul praktikus: egyszerűbb alatta takarítani, és a robotporszívó is könnyebben elfér.

Napjainkban egy kanapénak egyszerre több funkciót kell betöltenie, főleg kisebb nappaliban

Buklé, zsenília vagy bársony? A tapintás is számít

A textúra karaktert ad a bútornak, és azt is befolyásolja, mennyire érezzük otthonosnak a nappalit. A buklé puha felülete jól illik a gömbölyded formákhoz, a zsenília gazdagabbá teszi a látványt, a bársony elegáns hatást kelt, a szövött vagy lenhatású kárpit pedig természetesebb összképet teremt.

A bézs, a krém és a meleg barna időtálló választás, de egy mélyzöld, rozsdás narancs vagy karakteres kék kanapé könnyen a nappali központi elemévé válhat. Mindennapi használatnál ugyanakkor legalább ilyen fontos a tartósság és a tisztíthatóság.

A valódi kényelem belül kezdődik

Két hasonló kanapé között az első tíz percben alig érzünk különbséget, egy hosszú este során viszont már számít a párnázás sűrűsége, a rugózás, az ülésmélység és a háttámla dőlésszöge. A túl puha felület elsőre kellemes lehet, ám ha nem támaszt megfelelően, hamar kényelmetlenné válik. A kényelmet nem egyetlen anyag határozza meg: a vázszerkezet, a szivacsrétegek, az esetleges rugórendszer és a párnák együttesen teremtik meg.

Az Enza Home kínálatában az L és U alakú, a sarok- és a hagyományos kanapék mellett számos ággyá alakítható modell található. A kárpitok között buklé, zsenília, bársony, szövött és lenhatású textilek is szerepelnek. A háromszemélyes Marsana kanapé például ágyazható mechanizmusának köszönhetően szükség esetén praktikus megoldássá válik, négy díszpárnájával pedig kényelmes ülésélményt nyújt. Magas láb dizájnja megkönnyíti a tisztítást, míg letörölhető szövete praktikusságot kínál a mindennapi használatban.

Így találjuk meg az ideális kanapét

Először ne a színről, hanem a használat módjáról döntsünk. Hányan ülünk rajta naponta? Szeretünk felhúzott lábbal olvasni? Gyakran alszik majd rajta vendég? Szükségünk van könnyen tisztítható kárpitra, és befér-e alá a robotporszívó? Ezután jöhet a méret, az ülésmélység, a forma, végül pedig az árnyalat.

Az Enza Home modelljeinél a dizájn és a praktikum együtt érvényesül: a nappali látványos középpontja szükség esetén plusz fekvőhellyé alakítható, a speciális párnázás és egyes modellek beépített rugórendszere pedig hosszabb pihenés közben is kényelmet nyújt. Az igazán jó kanapé nem attól lesz időtálló, hogy követi a legújabb trendeket, hanem attól, hogy hosszú éveken át alkalmazkodik a mindennapjainkhoz.

A cikk az Enza Home közreműködésével készült.

Kiemelt kép: Enza Home

Ajánlott videó