- Anne Hathaway idén három giga produkcióban is szerepel, szinte minden nap látjuk a vörös szőnyegen.
- Harmadik terhességénél is büszkén és stílusosan mutogatja a pocakját.
- Milyen stílustippeket leshetünk el a színésznőtől?
Anne Hathaway és stylistja, Erin Walsh látványosan szakítottak azzal az elképzeléssel, hogy a kismamaruhának elsősorban rejtegetnie kell a változó alakot. Hathaway ennek szöges ellentétét képviseli: gyakran a gömbölyödő pocak köré építi a megjelenését, miközben a sziluett minden alkalommal más arcát mutatja.
A kismamadivat új szabályai
Az Odüsszeia világ körüli sajtókörútján például szinte mitológiai istennőként jelent meg: Londonban egy légies, pasztellkék Dior-estélyit választott.
(Forrás: Karwai Tang/WireImage)
A színésznő Párizsban pedig ebben a csokoládébarna Louis Vuitton ruhában vonult fel:
(Forrás: Kristy Sparow/Getty Images for Universal Pictures)
A pocak lett a szett főszereplő
A klasszikus kismamaruhák helyett Hathaway bátran nyúl olyan darabokhoz, amelyek kifejezetten hangsúlyozzák alakjának változását. Az egyik leglátványosabb példája Az Odüsszeia New York-i premierjén viselt Prada-ruha volt: a kristályokkal díszített felsőrész és a fehér, pliszírozott szoknya egyszerre volt romantikus és modern.
(Forrás: Theo Wargo/WireImage)
A vörös szőnyegre is beköltözött a hétköznapi divat
Hathaway egyik legfrissebb megjelenése pedig még tovább ment. A már nálunk is moziba került Az Oak Street vége premierjén egy egyedi Prabal Gurung felsőt viselt, amelyből egy drámai, köpenyszerű uszály omlott alá, alul pedig alacsony derekú farmert választott. A váratlan párosítás egyszerre volt látványos és meglepően laza.
(Forrás: Emma McIntyre/FilmMagic)
Egyre bátrabban teszi a várandósságot a megjelenése központi elemévé.
A luxus és a játékosság találkozása
Anne kismamadivatjának éppen az a legizgalmasabb része, hogy nem egyetlen esztétikára épül. Egyik nap romantikus hercegnő, máskor görög istennő, aztán vagány, farmeres nő vagy éppen drámai vörös szőnyeges díva. A ruhák között Dior, Prada, Louis Vuitton, Blumarine, Alaïa és Valentino kreációi is szerepelnek, miközben a kiegészítőkben gyakran visszatérnek a Bvlgari ékszerek.
Kapcsolódó: Meryl Streep igaz stílusikon – 8 összeállítás amiért rajongunk
És talán éppen ettől működik ennyire jól: nem próbálja elrejteni, hogy várandós, de nem is engedi, hogy kizárólag a terhessége határozza meg a stílusát. Ugyanúgy kísérletezik a divattal, mint korábban – csak most egy új sziluettet is beépített a játékba.
Kattints és lapozz Anne Hathaway további merész kismama szettjeiért!



A kismamadivat lehet merész is
A színésznő példája jól mutatja, mennyit változott a kismamadivat az elmúlt években. Ma már nem feltétlenül a bő szabású ruhák és a pocakot elfedő felsők jelentik az egyetlen lehetőséget. A várandósság ugyanúgy lehet a személyes stílus része, mint bármely más életszakasz.
Anne pedig jelenleg látványosan élvezi ezt a szabadságot. A harmadik gyermekét váró színésznő egyik filmről a másikra lép, egyik vörös szőnyegről a másikra, és minden alkalommal újabb bizonyítékot szolgáltat arra, hogy a kismamadivat nem kompromisszum, hanem újabb lehetőség a kreatív öltözködésre.