- A nyári hőségben a túl gyors párolgás miatt a padlón könnyebben maradnak csíkok és foltok.
- Kemény víz esetén különösen problémás a dolog.
- A megfelelő felmosási időponttal szebb lesz a végeredmény és a lakás se fülled be.
Fogadok, hogy eddig te is úgy okoskodtál, hogy nyáron a legnagyobb melegben mosol fel, mert akkor pillanatok alatt felszárad a padló! Én legalábbis így voltam vele. Erre nem kiderül, hogy teljesen rosszul csináltam?
Egy érdekes cikkben arról írtak, hogy a felmosással éppen ilyenkor járhatunk a legrosszabbul. A nagy melegben ugyanis a víz túl gyorsan párolog el, ezért könnyebben maradnak felmosás után csíkok és foltok a padlón, ráadásul a takarítás még a lakás hőérzetét is ronthatja. A megfelelő időzítés sokat számít.
A dögmelegben napközben könnyen 30 Celsius-foknál is melegebb lehet a lakásban, ilyenkor pedig nemcsak a takarítás lesz fárasztó, de a padlóburkolatok is egészen másképp viselkednek.
Miért lesz csíkos a padló a nagy melegben?
Amikor a forró padlóra vizet viszünk fel, az a megszokottnál jóval gyorsabban párolog el. A víznek ilyenkor nincs ideje egyenletesen feloldani és magával vinni a szennyeződéseket, és a benne lévő ásványi anyagok és a tisztítószer-maradványok is könnyebben a felületen maradnak.
Ez különösen feltűnő lehet egy fényes járólapon, a sötét laminált padlón, a lakkozott parkettán, és nagy üvegfelületek mellett, ahol közvetlen napsütés éri a padlót.
Mifelénk ráadásul sokfelé kemény a vezetékes víz. A magas ásványianyag-tartalom miatt a gyorsan elpárolgó víz könnyebben hagy fehéres foltokat maga után.
A több tisztítószer nem jelent tisztább padlót
Ha ezen a ponton úgy határoznál, több felmosószert öntesz a vízbe, hogy eltűnjenek a foltok, ne tedd. Ez többnyire éppen az ellenkező hatást váltja ki.
A túl sok tisztítószer vékony réteget hagyhat a burkolaton, ami:
- könnyebben összegyűjti a port,
- tompábbá teheti a felület fényét,
- még látványosabbá teszi a csíkokat.
Általános takarításhoz a gyártó által ajánlott mennyiség bőven elegendő, a legtöbbször ennél valamivel kevesebb is megfelelő.
A legjobb időpont a felmosásra: kora reggel vagy késő este
A szakemberek szerint nyáron akkor érdemes felmosni, amikor a padló már lehűlt, vagy még nem melegedett fel. Ez általában a kora reggeli és a késő esti idősávot jelenti. Ilyenkor a víz lassabban szárad meg, egyenletesebben oszlik el a felületen, így kisebb eséllyel maradnak foltok.
Ez az időpont azért is kedvező, mert a takarítás kevésbé megterhelő, és nem is növeli annyira a lakás fülledtségét.

A nyári felmosásnál érdemes kerülni a déli órákat (Fotó: Canva)
A kánikulában másképp érdemes felmosni
Néhány további, egyszerű szabály sokat javíthat az eredményen:
- a felmosófejet mindig alaposan csavarjuk ki;
- langyos vizet használjunk, ne forrót;
- egyszerre csak kisebb, 1–2 négyzetméteres felületeket tisztítsunk;
- ha a felmosó már szennyezett, öblítsük ki, mielőtt továbbhaladnánk;
- lehetőleg ne menjünk vissza olyan részre, amely már száradni kezdett.
Laminált padló és parketta esetében különösen fontos, hogy a felmosó csak enyhén legyen nedves. A túl sok nedvesség hosszabb távon károsíthatja a burkolatot, a fugák és illesztések pedig könnyebben elszíneződhetnek.
A szellőztetés is számít
A felmosás időpontja jól összehangolható a nyári szellőztetéssel is. A leghatékonyabb, ha a lakást kora reggel vagy késő este szellőztetjük át néhány percre, amikor odakint hűvösebb a levegő. Ezután érdemes bezárni az ablakokat, és a napsütötte oldalon leengedni a redőnyöket vagy behúzni a sötétítőket.
Ellenben ha délben hagyjuk nyitva az ablakokat, a forró levegő és a por is könnyebben bejut a lakásba, így a frissen felmosott padló hamarabb újra koszos lehet.
Arra is érdemes figyelni, hogy a ventilátor ne közvetlenül a vizes padlóra fújjon. Az erős légáram egyenetlen száradást okozhat, ami ismét csíkokat eredményezhet.
5 egyszerű tipp a nyári felmosáshoz
- Halasszuk a felmosást reggelre vagy estére, amikor a padló már lehűlt.
- Csak kevés tisztítószert használjunk, mert a túl sok szer könnyen nyomot hagy.
- Alaposan csavarjuk ki a felmosót, különösen parketta és laminált padló esetén.
- Szellőztessünk rövid ideig, majd zárjuk ki a nappali forróságot redőnnyel vagy függönnyel.
- Ne hagyjuk, hogy a napsütés közvetlenül a nedves padlót érje, mert ettől könnyebben foltos marad.
A nyári felmosásnál tehát nem elsősorban a tisztítószer vagy az eszköz számít, hanem az időzítés. Ha megvárjuk, amíg a padló lehűl, kevesebb munkával szebb eredményt érhetünk el, miközben a lakás is kellemesebb marad a legmelegebb napokon.
Kapcsolódó: Takaríts így, és hétvégén fixen pihenhetsz
Kiemelt kép: Getty Images