IKREK (május 21. – június 21.)
A pénz csak úgy áramlik önhöz, ám annak beosztása már nehezebben mehet, hajlamossá válhat a felesleges költekezésre. Egy barátja vagy jó ismerőse olyan megjegyzést tehet, amiből ön arra következtethet, hogy az illető irigy. Ha ön szülő, gyermeke miatt az öröm és a büszkeség érzése járhatja át minden porcikáját. Ha most kívánja összekötni kedvesével az életét, akkor ezen isten áldása van. A politika legyen tabutéma.
RÁK (június 22. – július 22.)
Ezen a héten ön lehet az állatöv nagy mázlistája! Olyan események történhetnek, amelyeket még a legszebb álmában sem látott. Mivel a környezetében több az irigy és rosszindulatú személy, nagyon meg kell gondolnia, hogy kivel osztja meg az örömét. Az interneten csalók bukkanhatnak fel, és hihető módon próbálják becsapni önt.
A párkapcsolatokban társa rokonsága teheti nehezebbé az önök közös életét.
OROSZLÁN (július 23. – augusztus 23.)
A világban történő események elégedetté tehetik, megtapasztalhatja a karma működését: mindenki megkapja azt, ami a cselekedetei után jár. A pénzére, értéktárgyaira fordítson nagyobb figyelmet, így elkerülheti, hogy meglopják, becsapják, vagy más módon érje kár. A felettesével jól kijöhet, a munkában fantasztikus teljesítményt nyújthat. Titok juthat a tudomására, amitől meglepetésben leeshet az álla.
Ez is érdekelhet: 3 csillagjegy, akinek felforgatja az életét az idei kozmikus nyár

Izing Klára heti horoszkópja június közepére
SZŰZ (augusztus 24. – szeptember 23.)
Megtapasztalhatja, hogy néhány emberen nem lehet segíteni. Különösen igaz ez, ha a szerettei között akad olyan személy, akit a problémák szinte maguk alá temetnek. Úgy teheti a legtöbbet és a legjobbat, ha elfogadja mindazt, amit az illető akar, és ami történik. Anyagi ügyei olyan pompásan alakulhatnak, hogy többen azt hiszik, önnek még a bőre alatt is pénz van. Utazás bonyodalommal járhat.
MÉRLEG (szeptember 24. – október 23.)
Valakinek a hiánya erősebb lehet ezen a héten. Beszéljen erről a személyről, mert ettől a lelkét a nyugalom, az öröm érzései áraszthatják el. A munkában, megélhetésben furcsa helyzet jöhet létre, mert egyszerre hallhat olyan hírt, amely aggaszthatja, és olyat is, amely miatt viszont bizakodóvá válhat. Külföldi utazás során nem alakul minden a terv szerint, de az új szituációhoz jól tud alkalmazkodni.
SKORPIÓ (október 24. – november 22.)
A házasságok, régi együttélések azért is működhetnek jól, mert a társával mindent meg tudnak beszélni, és a párja elfogadóbb. Külföldi utazás során kellemetlen helyzet jöhet létre, ami plusz anyagi kiadással is járhat. Ha ön szülő, nagyszülő, akkor a gyermeke szerencsés helyzetbe kerülhet, vagy olyasmi történhet vele, ami miatt a büszkeség, a szeretet, az elégedettség áraszthatják el a lelkét.
Ez is érdekelhet: 3 nyári kozmikus esemény, ami mindent felkavar
NYILAS (november 23. – december 21.)
Ha ön szülő, nagyszülő, a gyermekével, unokájával összekülönbözhetnek, főként a pénz miatt. Illetve eltérő lehet az értékrendjük, ám emiatt nem érdemes összeveszni. Olyan pénz ütheti a markát, amelyért nem kell megdolgoznia, és akár még tartalékot is képezhet. Ha régóta húzódó peres ügye van, akkor ebben önnek tetsző változások történhetnek, ami jókedvre derítheti.
BAK (december 22. – január 20.)
Bizonyos, a nagyvilágban történt események hatására megtapasztalhatja, hogy mégis van igazság a földön, ez pedig elégedetté teheti. A párkapcsolatokban, ha odafigyelnek mindketten arra, hogy világosan kommunikáljanak, akkor elkerülhetővé válhat a konfliktus. Egy kollégájával nehezebben tud kijönni, valaki helyett dolgoznia kell. Háziállat gondot okozhat, miatta több lehet a teendője.
VÍZÖNTŐ (január 21. – február 19.)
Nem kell senkinek rosszat kívánni, mert a sors elintézi, hogy mindenki megkapja azt, ami jár neki. A munkahelyén kommunikációs és szervezési nehézségek merülhetnek fel, amelyek nehezebbé tehetik a hétköznapokat. Kedvez az idő mindenféle, ingatlannal kapcsolatos ügy bonyolításának, egy rokonával is jól kijöhetnek.
Többször juthat eszébe a múlt, ami miatt az öröm érzése áraszthatja el a lelkét.
HALAK (február 20. – március 20.)
Anyagi nehézségek merülhetnek fel, amelyek miatt biztonságérzete labilisabbá válhat. Főleg igaz ez, ha ön szülő, nagyszülő. Ám a családi költségvetés átszervezésével áthidalhatókká válhatnak a pénzügyi problémák. Megtapasztalhatja, hogy a védőangyala vigyáz önre, mert ennek hatására elkerülhet egy igazán nehéz, embert próbálónak is nevezhető helyzetet. Valakinek a kedvessége elvarázsolhatja.
KOS (március 21. – április 20.)
Fortuna istenasszonynak a támogatásában lehet része, a szerencsét az élet több területén megtapasztalhatja. Anyagi ügyei biztató képet mutatnak, olyan dolgokat is megengedhet magának, amelyek miatt a boldogság aurájába burkolózhat. A kommunikáció sajnos most nem az erőssége, ezért megeshet, hogy egy rokonával összekülönböznek. Eljött a selejtezés ideje, szabaduljon meg attól, amire nincs szüksége.
BIKA (április 21. – május 20.)
Rendkívül energikus hét következik, amikor a tervbe vett dolgoknál többet tud elvégezni. Arra azonban ügyeljen, hogy a nagy vehemenciájával ne kényszerítse rá az akaratát másokra. Egy rokonának szüksége lehet az ön anyagi segítségére, vagy a pénz miatt összeveszhetnek. Remekül tudja képviselni a saját érdekeit, ezért amiben eredményt szeretne elérni, azt most adja elő. Főleg, ha párkapcsolatról van szó.