Ismerős az érzés – csak pár dologért ugrasz be a boltba. Egy tej, egy kenyér, egy kis zöldség – azt gondolnád, alapvető élelmiszerek. Hogy mindez tévhit, az akkor csap arcul, amikor a pénztáros kimondja az ítéletet, vagyis a végösszeget, te pedig azt hiszed, hogy véletlenül valami drága dolgot is betettél a kosárba. Persze kiderül, hogy nem, ez most ennyibe kerül. Hazafelé azon tépelődsz, hogy ezt most mégis hogyan sikerült összehozni?
Nem a fegyelmeddel van baj, és nem is azzal, hogy nem tudsz bánni a pénzzel. Egyszerűen tényleg drága lett minden, mindezt pedig nehezíti, hogy a bevásárlás ma már egyfajta pszichológiai akadálypálya: úgy van kitalálva, hogy könnyen elcsússz a terveidhez képest. A kosztpénz beosztása – mondhatni – igazi bűvészmutatvánnyá vált.
A polcok elrendezése, az akciós feliratok, a szemmagasságba tett termékek vagy épp a „csak most, csak ennyiért” ajánlatok mind-mind finoman, de határozottan a drágább döntések felé terelnek. És mire észbe kapsz, a pár tételes gyors bevásárlásból simán szemmel látható kiadás lesz.
Így vásárolj okosabban
A jó hír az, hogy nem kell lemondanod mindenről ahhoz, hogy kevesebbet költs. Pár apró, tudatos trükkel könnyen visszaveheted az irányítást a bevásárlás felett. Igen, apró összegekről van szó, de ha kitartó vagy, a hónap végén már érezni fogod a különbséget, hiszen már 1–2 apró változtatás is havi 20–40 ezer forint különbséget jelenthet.
1. A bevásárlólista hiánya pénzbe kerül
A lista nélküli vásárlás átlagosan 20–30%-kal drágább lehet. Nem azért, mert sok felesleges dolgot veszünk, hanem mert gyors döntéseket hozunk, és ilyenkor az ár kevésbé számít.
- Tipp: nem kell papírra írni, elég ha a telefonod jegyzeteibe beírod a listát.
- Átlagos spórolás: egy 15–20 ezer Ft-os bevásárlásnál akár 3–5000 Ft is lehet alkalmanként, havi szinten ez 12–20 ezer Ft.
2. Az „akció” nem mindig spórolás
A 2+1, a „csak most” és „limitált” feliratok sürgetnek, nem pedig feltétlenül olcsóbbá teszik a bevásárlást. Így gyakran olyan terméket veszünk meg, amit amúgy nem is terveztünk.
Ez is érdekelhet: Ha ezt a 7 dolgot megengedheted magadnak, jobban élsz, mint az átlag
- Tipp: tedd fel a kérdést: megvenném teljes áron is? Ha nem, akkor teljesen fölösleges.
- Átlagos spórolás: egy-egy felesleges akciós termék 1000–3000 Ft is lehet, havi szinten ez kitehet 5–10 ezer Ft-ot is.

A saját márkás termékek sokszor pont ugyanazt tudják, mint a drágább brandek, csak a logót nem fizeted meg (Forrás: Getty Images)
3. A szemmagasság a legdrágább
A legjobban látható polcokon általában a magasabb árrésű termékek vannak. Az olcsóbb alternatívák gyakran lejjebb vagy feljebb kerülnek.
- Tipp: mindig nézz le és fel is — ugyanaz a kategória akár jelentősen olcsóbb lehet.
- Átlagos spórolás: termékenként 10–30% különbség, ez egy egy nagybevásárlásnál 2000–4000 Ft, havi szinten 8–15 ezer Ft.
Ez is érdekelhet: Jól bánsz a pénzzel? Az otthonod elárulja – 6 dolog, ami hiányzik a takarékos emberek lakásából
4. Üres gyomor = üres pénztárca
Éhesen nemcsak többet veszünk, hanem rosszabb döntéseket is hozunk (vonzóbbnak tűnik a készétel, úgy érezzük, kell az a snack, nem beszélve az impulzusvásárlásról).
- Tipp: egy alma vagy joghurt indulás előtt már számít.
- Átlagos spórolás: egy-egy plusz snack, készétel vagy péksüti 500–2000 Ft, ez pedig havi szinten 5–12 ezer Ft spórolást is jelenthet.
5. A gyors kör drágább
Ha nincs időd, nem hasonlítasz össze. A kapkodás ára pedig a kosár végösszegében jelenik meg.
- Tipp: heti egy „nyugodt” nagybevásárlás olcsóbb, mint több rohanós.
- Átlagos spórolás: a többszöri kis bevásárlás miatt akár 10–20% extra költés jelentkezhet, ami havi szinten 8–15 ezer Ft.