Ma viszont odaírtuk a kérdőjelet.
Mi változott azóta? Talán az, hogy tapasztaltabbak és nyitottabbak lettünk. A női lét ma olyan sokrétegű, annyi mindentől függ, hogy éppen kérdőjelet vagy felkiáltójelet használunk. A válasz is bonyolult, nem mindegy, hány évesen kérdezik meg, milyenek a körülményeink, tanulhatunk, vagy tizenévesen már dolgoznunk kell több műszakban.
Tudunk érvényesülni a szakmánkban, vagy fájdalmasan belefejelünk az üvegplafonba?
Illusztráció: Getty Images
Annyi szerepben kell helytállnunk, nyolc óra munka után a következő, „láthatatlan műszakban” anyukák, gondozónők, szakácsok vagyunk. Néha bizony leállnánk. Ahogy Jakupcsek Gabriella mondja ebben a lapszámban: „Nőként nehezebb előrejutni, de azt is megtehetem, hogy időnként hátralépek.” Sokan érezzük így, hogy az erő nem mindig az előretörésben, néha a tudatos lassításban mutatkozik meg.
2026-ban a lehetőségeink szélesebbek, mint néhány évtizede. Tanulhatunk, vállalkozhatunk, országot válthatunk. Viszont az elvárások is megsokszorozódtak. Legyünk kompetensek, fittek, versenyképesek, lehetőleg mindezt egyszerre, panasz nélkül. Hajlamosak vagyunk elhinni, ha nem ütjük meg a mércét, a mi hibánk.
Húsz éve még pontot tettünk a mondat végére. Ma kérdőjelet. És ez nem bizonytalanságot jelent, hanem érettséget.
Mert nem tudunk egyetlen választ adni, nem akarjuk leegyszerűsíteni azt, ami bonyolult. Tényleg, nőnek lenni jó? Beszélgessünk róla együtt!
