kapros kukoricaleves csirkével, csilivel

Tavaszias fogás friss zöldfűszerrel: kapros kukoricaleves csirkével, csilivel

Végre itt a tavasz, kezdődhet a kertészkedés! Menjünk biztosra, és ültessünk zöldfűszereket balkonládába vagy a kertbe – egyszerű őket gondozni, és a locsolást bőséges terméssel hálálják meg.

Bereznay Tamás ezúttal a kaporral tette karakteresebbé az ebédet, a végeredmény szerintünk isteni lett – mutatjuk hozzá a receptet!

Hozzávalók 4 személyre:

  • 25 dkg kukorica (fagyasztott)
  • 40 dkg csirkemellfilé
  • 5 dkg vaj
  • 2 darab csilipaprika
  • 1 evőkanál liszt
  • 2 dl főzőtejszín
  • 1 citrom leve
  • 1 nagy csokor kapor
  1. A kukoricát a főzés előtt kivesszük a mélyhűtőből, szűrőbe tesszük, hagyjuk kiolvadni, lecsepegni. A csirkemellet egészen apróra vágjuk, nagyjából kukoricaszemnyi kockákra.
  2. A vajat fazékban felmelegítjük, rátesszük a csirkét, közepes lángon kicsit megpirítjuk. Hozzáadjuk a kukoricát, a karikára vágott friss csilit, és addig pároljuk, amíg a folyadék eltűnik alóla. Rászórjuk a lisztet, elkeverjük, majd felöntjük a tejszínnel és kb. 1,5 liter vízzel.
  3. Miután felforrt, sózzuk, ízesítjük citromlével, és kis lángon 25 percig főzzük. A tűzről lehúzva megszórjuk az apróra vágott kaporral.

ELKÉSZÍTÉS 25 PERC + FŐZÉS
KALÓRIA 404 KCAL/ADAG

Fotó: Körmendi Imre
Styling: Kapolka Ágnes 

Ez is érdekelhet: Így marad sokáig friss a kapor, és így készül a legfinomabb kaporolaj

A recept eredetileg a Nők Lapja Konyha 2021/03. lapszámában jelent meg.
Aktuális előfizetői ajánlatunkat a Magazin Centrum oldalán találod meg.

Ajánlott videó