(1956. július 9. – 2026. január 21.)

Haj, drága Babikám, mindig mondogattad, jó nekem, mert könnyen és általában örömmel írok, ám most csődöt mondtam! Egyszer, kétszer sokszor kezdtem neki a búcsúnak, de egyszer, kétszer, sokszor akadtam meg. Valószínűleg azért, mert az én bolond optimizmusom utolsó percig táplálta bennem a reményt… Hiszen te nemcsak határtalanul kedves, tehetséges, elfogadó és fegyelmezett voltál, hanem erős is.

Nem tudott gyorsan legyűrni az átkozott, hárombetűs kór sem, két évig küzdöttetek, és te képes voltál sok aggodalom, fájdalom és szenvedés közepette, műtétek előtt és után talpon maradni. Tanítottál, szerepeltél, rendeztél, szerzői esteken olvastál fel. Emlékszel, hogy tavaly, május 15-én, a legújabb könyvem bemutatóján, milyen imádnivalóan elegáns jelenség voltál a budai B32 színpadán, és szokásodhoz híven, milyen értőn-érzőn olvastad a novelláimat? És mekkora sikered volt…!

Amikor ismerősök, ismeretlenek megkérdezték, hogy vagy, te visszafogott mosollyal közölted, sokkal rosszabbul, mint ahogy kinézel… De ezt mi, barátaid és ismerőseid nem akartuk meghallani, hiszen éppúgy figyeltél ránk, és terjesztetted jártadban-keltedben az életszeretetet, mint egészségesen, ráadásul pont úgy rajongtál az unokádért meg a lányaidért, mint amikor még nem voltál  nádszálkisasszony, azaz tíz-tizenöt kilóval „erősebben” küzdöttél meg a hétköznapokkal.

Babi, ugye, megérted, utolsó másodpercig bizakodtam, hogy ad  még neked időt a teremtő vagy a sors? Nemcsak azért, mert becsültelek, szerettelek, hanem azért is, mert folyamatosan éreztem, úgy kell  a szerencsétlen, eldurvult, harcos világunknak a finom lényed, az egészséges tisztelettudásod, a hálára és megbocsátásra való képességed,  mint betegnek a friss levegő.

És most ámulva, nagy örömmel figyelem, milyen sok fórumon  emlékeznek rád szeretettel! Lám, fertőzött a jó! Pedig te soha nem nyomultál szerepekért, ismertségért, elismertségért, csak önfeledten játszottál a játék öröméért! Ezért tudtál lelkesedni a legkisebb feladatokért is. Te voltál a gyerekeim kedvenc boszorkánya a Holdvilág Kamaraszínházban, te győzted meg az egyik félős unokámat a puszta léteddel és a mosolyoddal, hogy a színpadi gonosz angyal lehet a való világban. Tehát nem kell félni! Ezt a „nem kell félni, csak szeretni, játszani és élni!” érzést sugároztad bárhol dolgoztál. Ezért is szerettek oly sokan.

Elsősorban szűkebb pátriádban, Dunakeszin, ahol fontos szereplője lettél a kulturális életnek, ahol színjátszó műhelyt is vezettél. Rajongtál a tanítványaidért, a gyerekek ragaszkodtak hozzád! De téged a Magyar Rádió Gyerekkórusában, a Ruttkai Éva Színházban, a Holdvilág Kamaraszínházban vagy a dunakeszi Uray György Pinceszínház társulatában is szerettek. Valószínűleg azért, mert hiteles voltál.

Ha dicsértek, örültél, ha nem becsültek, szomorú lettél, de nem törlesztettél, inkább szerényen, de szívós kitartással igyekeztél új feladatot találni. Így láthattak a tévénézők népszerű sorozatokban, többek között az Oltári csajokban, a Mintaapákban, A mi kis falunkban vagy a Doktor Balatonban.

Jól ismersz, Babikám, most biztosan érzed, arra törekszem, ne hagyjak ki fontos mozzanatokat az életedből, én viszont azt érzem, mosolyogsz rajtam. Hallani vélem, ahogy nevetve mondod: „Amikor újságíró palántákat tanítottál, és én vendég voltam az óráidon, gyakran magyaráztad, hogy nem lehet mindent belegyömöszölni egyetlen cikkbe. No, ezért javaslom, légy hű magadhoz, és kalandozz szabálytalanul, ahogy szoktál! Például nem jutnak eszedbe a közös terveink…?”

Jaj, dehogynem, hiszen azért sem tudtam felfogni, hogy elmentél, mert te hónapokon át győzködtél, hozzunk össze 2026-ra egy újabb szerzői estet a legújabb könyvem kapcsán a szeretett szülővárosodban, Dunakeszin, de Fóton is. Ezért tanulmányoztam sokáig a noteszomat január 21-én, a repülőgépen, megfelelő időpontot keresgélve a veled való találkozásra és a közös fellépésre. Nagyon bánt, hogy életed utolsó két hetében külföldön voltam, talán ezért nem éreztem meg, elfogyott az erőd.

Persze, egyszer-kétszer megijedtem a rövidülő, halványuló üzeneteidtől, de a valóság csak akkor gyűrte le közös álmainkat, amikor a jeges-fagyos Ferihegyen jelzett a telefonom. „Tegnap este a mi imádott anyukánk elhunyt. A szívünk darabokban…”, írták a lányaid, Noémi és Dorka. 

És azóta sokszor elakad a szó, elhal a nevetés, nagyon fáj! Mert csak akkor érezzük igazán, micsoda kincs a barátság, ha elveszítjük. Mégis kívánom mindenkinek, tapasztalja meg a barátság ízét, erejét és csodáját, mert gazdagabb lesz általa. Én amíg élek, emlékezni fogok a hangodra, a választékos magyar nyelvedre, a ragyogó mosolyodra és a beszélgetéseinkre.

Meg arra, hogy szép voltál hatvan felett is (borzalmas leírni, hogy „voltál”…!), és boldogságot sugároztál a te Misid mellett. Amikor Ádám-díjra terjesztetted fel a férjedet, nem csak engem hatott meg a laudációd címe: „Áttáncoltuk az életet!”

Édesem, te most áttáncoltál egy távoli, ismeretlen világba, ahol hitem szerint Misi vár rád! Ez neked biztosan jó, minket viszont éget a hiányod.  Már nem fogsz ram csörögni késő este, mert zenét találtál az egyik novellámhoz, én sem hívhatlak fel, hogy gratuláljak egy alakításodhoz. De azért hiszem, épp te fogsz segíteni odaföntről, hogy megszokjuk a világaink közötti távolságot! Már most is hallom az üzenetedet, „nem mentem el végleg, itt vagyok, ne sírjatok!”

Mondjak példát? A tegnapi jéghideg reggelen, szélvédőkapargatás közben varázslatos napfelkeltékre és rád gondoltam. Őrült dolog? Hogyne! De lehet élni őrültség nélkül…? Amikor a hatalmas napkorong izzó fényessége diadallal beborítja a világot, minden megszépül, ragyogóvá válik. Babi, a te emberséged, fényességed is elvarázsolta a környezetedet, tisztább és őszintébb lett a világ, ahol megfordultál! Ezt sokak nevében köszönöm neked!

Persze azt sem hallgathatom el, kedves barátném, hogy néhány novellámat örökre kivontad a forgalomból, mert soha többé nem hangozhatnak el  olvasótalálkozókon. Úgy senki sem tudná felolvasni, mint te…

Isten veled, drága Babikám, ha majd utánad megyek, fogadj a régi szeretettel!

Köszönjük a fotót Babják Annamária családjának