A világ aggódva figyelte, amikor Bruce Willis, a Die Hard legendás főhőse 2022-ben visszavonult a filmezéstől. Először afáziával diagnosztizálták, később kiderült: frontotemporális demenciában szenved, ami nemcsak a beszédet, de a viselkedést, személyiséget és az önálló életvezetést is súlyosan befolyásolja.
Demi Moore kiállt Emma döntése mellett
Felesége, Emma Heming Willis a kezdetektől fogva vállalta az ápolói szerepet – és nemcsak a férje mellett állt ki, hanem a nyilvánosság előtt is őszintén beszélt a betegségről, megosztva a legnehezebb pillanatokat is. Amikor idén nyáron bejelentette, hogy Bruce már egy külön otthonban él egy teljes körű ápolói csapattal, sokakat meglepett – őt pedig támadások is érték emiatt.
„Ez volt eddig a legnehezebb döntés az életemben” – mondta Emma az ABC News műsorában. – „De tudtam, hogy Bruce ezt akarná. A lányaink miatt. Hogy egy olyan otthonban nőhessenek fel, ami az ő szükségleteikre van szabva – nem az övéire.”
Döntését azonban nemcsak saját magának kellett megvédenie. Megszólalt Bruce volt felesége, Demi Moore is, aki Oprah Winfrey oodcast műsorában megható őszinteséggel beszélt arról, mennyire tiszteli Emmát az erejéért és elkötelezettségéért.
„Nincs útmutató arra, hogyan kell ezzel megbirkózni” – mondta Demi. – „Hiába vagyok az exfeleség, a családunk összetartozik. És nagyon sok minden Emmára hárult, hogy megtalálja az utat ebben az egészben.”
Demi szerint a legfontosabb dolog, amit Emma megértett, hogy a családtagot ápolóknak muszáj önmagukkal is törődniük.
„Ha nem figyelsz magadra, nem tudsz ott lenni másoknak sem” – fogalmazott.
Emma a szeptember 9-én megjelenő memoárjában (The Unexpected Journey: Finding Strength, Hope and Yourself on the Caregiving Path) pontosan erről ír. Arról, hogyan lehet valaki egyszerre feleség, anya és ápoló – miközben saját magát sem veszíti el teljesen.

Bruce Willisnek összesen öt lánya van: kettő közös Emma Heminggel, és három korábbi házasságából Demi Moore-ral. (Fotó: Getty Images)
Nehéz így látni Bruce Willist
Demi Moore, aki három lányát – Rumer, Scout és Tallulah – nevelte fel közösen Bruce Willisszel, szívszorító részleteket osztott meg arról is, mit jelent számára az egykori férj betegsége.
„Nehéz. Borzasztóan nehéz látni, ahogy valaki, aki egykor ennyire élettel teli, erős és határozott volt, teljesen átalakul” – mondta Demi az Oprah Winfrey-nek adott interjúban. – „De számomra az a legfontosabb, hogy ott legyek vele, ahol éppen tart. Nem várom el, hogy olyan legyen, mint régen – és nem is próbálom visszahozni azt, aki volt.
Mert ha elengeded az elvárásaidat, akkor valami elképesztő gyengédség és szeretet születik ebből.”
Demi elmondása szerint Bruce állapota egyre inkább „gyermeki és játékos”, ami az állandó gondoskodási igényekből is fakad. „Lehet, hogy már nem mindig tudja elmondani, mit érez – de ha ott vagy vele, észreveszed: még mindig sok van belőle jelen.
Modern családként élnek
A Willis család a szó legmodernebb értelmében alkot fantasztikus családi egységet. Bruce Willis első házasságából született lányai rendszeresen látogatják apjukat, Demi Moore pedig továbbra is fontos része maradt az életének.
Amikor Emma és Bruce 2009-ben összeházasodtak, Demi is jelen volt. Sőt, a 10. évfordulójukon tartott fogadalommegújító ceremónián is ott állt mellettük.
„Emma fiatal nőként, anyaként, feleségként áll ebben a helyzetben. És elképesztő erővel viseli ezt a terhet” – mondta Demi Moore. – „Egyenlő arányban van benne félelem, bátorság és eltökéltség. Amit ő csinál, az példaértékű – nemcsak Bruce miatt, hanem mindenki miatt, aki hasonló helyzetben van.”
Kapcsolódó: Bruce Willis felesége elárulta, mik voltak férje betegségének első jelei
Kiemelt kép: John Nacion/Variety via Getty Images