Noha a karácsonyi asztal annál szebb, minél többen ülik körbe, ha sokan vagyunk, az bizony konfliktusok forrása is lehet. Ehhez – bár ilyesmi egyébként a „legjobb családban” is bőven akad – még csak szőnyeg alá söpört súlyos problémákra vagy mélyben meghúzódó ellentétekre sincs szükség. Ez a cikk nem traumák feldolgozásáról, mérgező családtagokról vagy családi kapcsolataink néha elkerülhetetlen megszakításáról szól. Sokkal inkább azokról a csörtékről, amelyekbe különösebb ok nélkül belekeveredhetünk az ünnepek alatt, pedig jobb volna megúszni őket. Az összezörrenéshez néha elég az is, hogy az asztalt három-négy generáció tagjai ülik körbe, és mindenki más elvárásokkal, igényekkel és az ünnepről alkotott eltérő elképzelésekkel foglal helyet mellette. 

A nemzedékek egymás mellett élése az utóbbi néhány évben igen népszerű téma. Egyre többet olvasunk arról, hogy a különbségekből adódó nehézségeken az egymás iránt tanúsított türelem segíthet át. Az ünnepek idején viszont sokszor éppen ebből van kevesebb, miközben sok családban íratlan szabály: vágjunk jó képet mindenhez. 

– Nagyon gyakori jelenség, hogy az ünnepek során a családokban uralkodik egy ki nem mondott elvárás, miszerint csak a pozitív dolgokra szabad koncentrálni, és kifejezetten stresszes lehet már önmagában ennek az elvárásnak is megfelelni – kezdi Fábián Fruzsina pszichológus, klinikai szakpszichológus- és párterapeuta-jelölt. – Az ünnepi időszakban emellett sokszor eleve érzékenyebbek vagyunk, így veszünk részt egy-egy összejövetelen, és ilyenkor már egy kisebb szikra is elég ahhoz, hogy akár nagyobb konfliktus robbanjon ki.”

Mi tagadás, néha tényleg olyan, mintha puskaporos hordón ülne a vendégsereg, és mindenkinél lenne tűzszerszám is. Ilyenkor egyszerű generációs különbségekből is könnyen tör ki veszekedés. Figyelem! A generá­ciók évenkénti felosztása egyes forrásokban egy-két évvel eltérhet a most közölttől, és mint minden kategorizáció, a generációelmélet is általánosít. Családtagjaink viselkedése nem feltétlenül „tipikus”.

„Gyerekek, nem kell már nekem semmi”

A klasszikus sóhajt, ami esetenként leg-idősebb családtagjaink ajkáról szakad fel, a fiatalok többnyire passzív agressziónak, esetleg mártírkodásnak érzik. Pedig megpróbálhatnák megérteni is a nagy- vagy dédszülőket. 

Legidősebb családtagjaink – az úgynevezett veterán generáció tagjai (az 1925 és 1945 között születettek) – jó eséllyel nélkülözéssel és fenyegetettséggel teli gyerekkorból jöttek. Akkor az ünnep nem elsősorban az ajándékozásról szólt. Nekik már a ma megszokott ajándékdömping is idegennek hathat. Egy idős ember emellett fizikailag és érzelmileg is kimerültebb lehet, és aki esetleg betegséggel küzd, annak talán eszébe jut saját mulandósága. Harmadrészt idős családtagunk vélhetően tényleg nem vágyik már tárgyi ajándékra, sokkal inkább arra, hogy hétköznap is emeljük fel a telefont, és ameddig lehet, vegyünk részt az életében. Neheztelés helyett ezért kezeljük inkább empátiával a fentihez hasonló, jelzésértékű mondatokat. Ha pedig tárgyi ajándékot adunk, tegyük személyessé. Hasznos egy meleg takaró, az viszont, ha az unokák, dédunokák neve is bele van hímezve, a szívet is melengeti. 

„Kislányom, miért nem szóltál, hogy segítsek összekapni a lakást?” 

Az ilyen típusú „ártatlan kérdésektől” az embernek azonnal görcsbe rándul a gyomra, nem igaz? A megbántódás teljesen érthető: tényleg övön aluli arra célozni, hogy nem takarítottunk elég alaposan. Érdemes viszont – miután hamar világossá tettük, hogy ez az este nem a szabadkozásé lesz – kicsit megnézni azt is, mi az, ami miatt épp ez a mondat csúszott ki baby boomer (1946 és 1964 között született) családtagunk száján. 

A népes baby boomer generáció óriási versenyben nőtt fel. Talán ezért is olyan fontos sokuk számára „mások véleménye” és az, hogyan ítélik meg őket. Nem ritka, hogy ők is folyton összehasonlítgatják magukat másokkal, és nagy elvárásokat támasztanak önmagukkal, illetve családtagjaikkal szemben is. Ráadásul e nemzedék női azok, akiknek már mindennapi rutin lett a főállású munka és az otthoni teendők közti egyensúlyozás. Talán emiatt esik nehezükre elfogadni némelyeknek, hogy az ünnep hétrét görnyedés nélkül is lehet szép. Helyénvaló egy ilyen kérdés? Természetesen nem. Ha mi készülünk épp „csak úgy feltenni” valami hasonlót, inkább hagyjuk. Ha pedig nekünk szegeztek ilyesmit, feleljük azt, hogy biztosan lehetett volna szebben is, de nekünk így jó, mert több időt tudunk arra szánni, ami boldoggá tesz minket. Például a jó hangulatú ünneplésre. 

„Mi még hógolyóztunk a téli szünetben, nem egész nap a telefonunkat nyomkodtuk…”

Bosszantó, amikor X generációs (1965 és 1979 között született) rokonunk egész este csípős megjegyzéseket tesz a gyerekünkre, amiért az nem kipirult arccal szaladgál odakinn, hanem a „telefonját nyomkodja”. A folyamatos szurkálás akkor is zavaró, ha egyébként minket is bosszant ez a jelenség. 

Pedig családtagunk kötekedése mögött valódi aggodalom húzódhat! Az X generációsok az utolsó, a digitalizációba még nem belenőtt nemzedék, tagjai ráadásul éppen abban a korban vannak mostanság, amikor az ember erős nosztalgiát érez a gyerek- és fiatalkora iránt. Hiszen olyan jó volt, igen, régen minden jobb volt! Milyen kár, hogy a mai gyerekek ezt már nem élhetik át… 

Mit tehetünk, hogy ilyen megjegyzések miatt ne robbanjon ki felesleges konfliktus? Beszélgessünk a vacsoránál mindenki kedvenc gyerekkori emlékeiről, karácsonyairól. Ki fog derülni, hogy a telefonja fölé görnyedő gyereknek is bőven vannak olyan jó élményei, amelyekben a szóban forgó rokon is saját emlékeire ismerhet. 

„Tényleg megint ilyen marhaságot vettetek a gyereknek?” 

Ha valakit dorgáltak már meg nagyszülőként, amiért „nem megfelelő” ajándékot hozott unokájának, legalább egy kiadós és érthető karácsonyi megbántódáson már túl van. Pedig az Y generációs (azaz az 1980 és 1994 között született) szülő nem feltétlenül akart undok lenni, lehet, hogy csak a megfelelési kényszer szólt belőle. Az ipszilonokra óriási nyomás nehezedik, ha gyereknevelésről van szó, és nemcsak a sokféle trenddel, de saját, otthonról hozott pakkjukkal is dűlőre kell jutniuk, ha szeretnének hiteles szülők lenni. Amikor azt tapasztalják, hogy mások (akár csak egy ártatlan gesztussal) keresztülhúzzák szépen építgetett gyereknevelési terveiket, felmegy bennük a pumpa. 

Ha gyereknek veszünk ajándékot, akkor is egyeztessünk a szüleivel, ha meggyőződésünk, hogy pontosan tudjuk, mire van szüksége. Ha pedig a mi gyerekünk kapott hupilila, világítós, fülsiketítő hangot adó akármit, miközben eddig mi kizárólag fajátékokat mutattunk neki, gondoljunk arra, milyen sikernek könyveljük majd el, ha széles látókörű, elfogadó felnőttet sikerült nevelnünk belőle.

„Muszáj ma este annyi zsírt és cukrot enni, mint máskor egy hónap alatt?”

Ha karácsony és konfliktus, az ennivaló mindig remek táptalajt ad egy kis összezördüléshez. Ezt pszichológus szakértőnk is megerősíti. 

– Az ételek mentén sok a lehetséges konfliktusforrás. Aki egész nap sütött-főzött, majd kellemetlen megjegyzést kap, úgy érzi, nem értékelik vagy nem szeretik eléggé. Aki pedig valamilyen speciális étrendet követ, az odafigyelés hiányának élheti meg, ha erre nincsenek tekintettel a családtagok – mondja a szakember.

Z generációs (azaz valamikor 1995 és 2009 között született) családtagunk sprőd mondata mögött egyszerre lehet aggodalom azzal kapcsolatban, hogy idősebb szerettei egészségtelen életmódot folytatnak, és némi sértettség is, ha az ő speciális igényeit, szükségleteit­ egyáltalán nem veszik figyelembe. Legyen az asztal éppen olyan változatos, mint akik körbeülik: ez máris jelentősen csökkenti az összefeszülés esélyét, ha pedig speciális igényt támasztunk a menüvel kapcsolatban, utólagos megjegyzés helyett ne féljünk előre jelezni, mert az is lehet, hogy a nagy rohanásban egyszerűen kiesett ez az információ. 

„Unatkozom! Menjünk már haza!”

„Hogy unatkozhat az a gyerek, amikor annyi játékot kapott, hogy be se fér a fa alá?” „Hálátlan, és el is van kényeztetve.” Ilyen és ehhez hasonló gondolatok kavarognak az ünneplő családtagokban, ha egy-két óra együttlét után a kisebbek látványosan unatkozni kezdenek. Pedig az, hogy a 2010 után született alfák hamarabb elunják magukat, egyáltalán nem szokatlan jelenség, és nem árulkodik helyrehozhatatlan jellemhibáról sem. Hogy egy óvodás vagy kisiskoláskorú „mai gyerek” hosszúnak érzi a szertartásos rituálékat, vagy épp túltelítődik az ajándékdömpingtől, esetleg nehezményezi, hogy a szokásosnál kevesebb figyelmet kap, szintén nem meglepő. Tervezzük úgy a több generáció részvételével zajló eseményeket, hogy a kicsiknek is legyen elfoglaltságuk, míg a felnőttek hosszan beszélgetnek. Ne sértődjünk meg azért, mert elmondják, mit éreznek, de ne is akarjunk mindenáron közbelépni. Valószínűleg hamar találnak unaloműző elfoglaltságot. 

Fábián Fruzsina szerint emellett érdemes óvatosan kezelni a feszültséggel teli, és kellő tapintattal a kényes témákat. 

– A politika például gyakran nagyon megosztó téma családon belül is. Fontos ezért tiszteletben tartani mindenki véleményét, de még jobb ötlet ilyenkor egyszerűen távol maradni ezektől a dolgoktól – tanácsolja. – Az olyan személyes témák, mint például a gyermekvállalás vagy a leendő esküvő csak egy adott emberre, párra tartoznak. Nem tudhatjuk, milyen nehézségek, kétségek húzódnak meg a háttérben, és könnyen lehet, hogy ilyen jellegű kérdésekkel mély sebeket tépünk fel. Miért tennénk ilyet? 

Azzal viszont, hogy megragadjuk az alkalmat, hogy kifejezzük szeretetünket a család iránt, és nem rejtjük véka alá pozitív érzéseinket arra vonatkozóan, hogy a család jelen van az életünkben, nem lőhetünk mellé. 

Végül pedig: a pszichológus szerint nagy lépést teszünk egy mindenki számára élvezhetőbb ünnep felé, ha nem kergetjük a tökéletesség illúzióját. Ha elfogadjuk, hogy a kisebb-nagyobb konfliktusok minden emberi kapcsolat részei, és tudatosítjuk, hogy ha sikerül megfelelően kezelni őket, azzal nemhogy aláásnák, de akár meg is szilárdíthatják a szeretetkapcsolatokat.             

Illusztráció: Getty Images