A te macskád is válogatós? – Íme, mire érdemes figyelned, és mit tehetsz ellene

Hiába a terülj-terülj asztalkám, a jobbnál jobb falatok és ínycsiklandó illatok – a macskák bizony válogatós, finnyás kedvencek hírében állnak, ami sok gazdi számára okoz fejtörést a mindennapokban.

—————–SZPONZORÁLT TARTALOM——————

Válogatósságuk mögött részben szelektív ízérzékelésük áll: míg az emberek 9000, addig a cicák összesen 470 ízlelőbimbóval rendelkeznek (a tudósok szerint ezért hiányoznak belőlük az édes ízek érzékeléséhez szükséges gének, és ezért részesítik előnyben a magas fehérjetartalmat a szénhidrátnál). A macskák táplálékpreferenciája már egészen korán kialakul. Az, hogy mit evett az anyacica a vemhesség és a szoptatás ideje alatt, és a kicsik milyen típusú táplálékkal találkoztak életük korai szakaszában, mind-mind hatással lehetnek a későbbi étvágyra – részben ezért is fontos, hogy már a kezdetektől változatos ételekkel kínáljuk négylábú barátainkat. A válogatósság elsőre ugyan nem tűnik nagy problémának, mégis érdemes komolyan venni, hiszen bizonyos esetekben betegség is húzódhat egy-egy fintorra húzódó bajusz mögött.

Bár az eledel visszautasítása minden háziállat esetében aggodalomra ad okot, a macskákra nézve különösen veszélyes. Mivel a macskák az esszenciális aminosavakat kizárólag a táplálékukból nyerik, a fehérjefelvétel hiánya akár néhány napon belül is súlyos egészségügyi problémákhoz vezethet. Ha nem esznek eleget, a szükséges fehérjéket a saját szervezetük bontásával mozgósítják, ami megterheli a kiválasztószerveket és rontja a cica kondícióját. Emellett az energiatermeléshez a szervezetüknek a zsírtartalékokra kell támaszkodniuk, melynek a felhasználása, különösen elhízott macskák esetében, rövid időn belül a máj zsíros elfajulásához vezethet. A betegség – amennyiben időben felismerik – jól gyógyítható, de tovább fokozza az étvágytalanságot, és minél később vesszük észre a tüneteket (lehangoltság, étvágytalanság, súlyvesztés, nehézlégzés, sárgaság, hányás, hasmenés), annál kisebb az esély a túlélésre.

Ha a macskád 24-48 óránál hosszabb ideje nem eszik, érdemes mihamarabb állatorvoshoz fordulni.  

A kiegyensúlyozott táplálás tehát egészségük és élettartamuk szempontjából nélkülözhetetlen, így mindenképp érdemes meggyőződni arról, hogy kedvencünk elégedett-e a táplálékkal, és ha nem, vajon mi állhat étvágytalansága háttérben. Szerencsére létezik néhány bevált módszer, amellyel még a különösen válogatós cicákat is rá lehet venni arra, hogy jó étvággyal falatozzanak – összegyűjtöttük, mit érdemes tudni, és mi a teendő, ha kedvenced válogatós, és nem eszik rendesen.

Első lépés a rendszeresség

A macskák a szokások rabjai, és legalább akkora szükségük van kiszámíthatóságra, mint nekünk, gazdiknak. Az etetési rutin betartásával megelőzhetjük a válogatósságot, a rendszeres, megszokott időközönkénti etetési rutin pedig nemcsak kiszámíthatóságot, de biztonságot is nyújt, erősíti a cica és gazdi közötti köteléket, és segít megbirkózni a háztartásban bekövetkező változásokkal, például egy költözéssel. A rendszertelen etetési idő összezavarhatja a macskákat, az ebből fakadó stressz pedig táptalaja az étvágytalanságnak. A legjobb, ha a száraz eledel a nap 24 órájában kedvencünk rendelkezésére áll, míg a nedves, alutasakos falatokat legalább kétszer, este és reggel, ugyanabban az időpontban javasolt felkínálni.

Csak csínján a jutalomfalatokkal!

Válogatós cicák gazdijaiként hajlamosak vagyunk túlzásokba esni – már ami a jutifalatokat illeti. Kedvenceinket finomabbnál finomabb falatokkal igyekszünk evésre csábítani, amivel csak az a bökkenő, hogy a cica hamar megtanulja: a megszokott eledelek megtagadásával ízletesebb, izgalmasabb és illatosabb csemegékre tehet szert, így jó eséllyel kevésbé fogadja majd kitörő örömmel a korábban megszokott táplálékot.

Fizikai okok is húzódhatnak a háttérben

  • Betegség esetén – az emberekhez hasonlóan – a macskák is lehetnek étvágytalanok, és számos oka lehet annak, ha táplálkozási szokásaik egyik napról a másikra megváltoznak. A macskák felső légúti fertőzése például hasonló az emberek náthájához. Az orrjáratokat érintő betegség pedig a macska szaglására is kihat, befolyásolva ezzel az ízérzékelést és az étvágyát. A komolyabb okok közé tartozhat (a macskák esetében ugyan ritka) hasnyálmirigy-gyulladás, az alsó húgyúti problémák, a veseelégtelenség, és sajnos a különféle daganatos megbetegedések is. Ha ilyen vagy ehhez hasonló problémára gyanakszol, mihamarabb fordulj állatorvoshoz!
  • Sajnos az íny- és fogproblémák gyakoriak a macskáknál, különösen az életkor előrehaladtával – idősebb cicáknál gyakran fordulhat elő étvágytalanság emiatt. Ilyenkor a probléma fogvesztésből vagy ínyfájdalomból eredhet, melyek mindenképp állatorvosi vizsgálatot és beavatkozást – fogkő-, esetleg fogeltávolítást – igényelnek. Idős, válogatós cica esetén a puha, szaftos és nedves eledel a legjobb választás, hiszen könnyen fogyasztható és megkönnyíti a rágást.
  • A macska védőoltásai nemcsak biztonságosak, de nélkülözhetetlenek is. Ennek ellenére mégis lehetnek mellékhatásaik– többek között az étvágy átmeneti elvesztése is. A cica étvágyának az oltást követő egy-két napon belül vissza kell térnie – addig is érdemes újfajta eledellel kínálni. A macskák hajlamosak az ételt egy-egy stresszesebb időszakhoz – szokatlan eseményekhez, orvosi vizsgálathoz, utazáshoz vagy betegséghez – társítani, így ha átmenetileg másfajta finomsággal etetjük, az étvágy visszatérte után újra jókedvvel fogyasztja majd a megszokott falatokat.
  • Bár nem betegség, és a szőrlabda képződése is normális, még a lenyelt szőrcsomók is okozhatnak étvágytalanságot (főképp hosszú szőrű cicák esetében). Ilyenkor segítség lehet a bunda rendszeres fésülése, ami megakadályozza, hogy a kelleténél több szőrcsomó jusson a gyomorba. Ha azt tapasztaljuk, hogy a macska hetente többször is szőrlabdát köhög fel, esetleg ki is hányja azt, érdemes állatorvosi segítséget, illetve tanácsot kérni az esetleges megelőzési- és kezelési módszerekről.

Stressz

A leggyakoribb tévhit, hogy a macskák önző és érzéketlen lények – pedig az őket érő stresszhatásokra legalább ugyanannyira fogékonyak, mint a kutyák. Ez összefügg azzal, hogy a megfelelő körülmények között tartott cicák erősen kötődnek a gazdájukhoz: ő adja számukra a biztonságot, ráadásul ő kényezteti és eteti őket, így a gazdi hiánya, esetleg elvesztése bizony étvágytalanságot is eredményezhet. De számos más lelki oka is lehet, ha az idáig szeretett eledel már nem kell: például konfliktusok más háziállatokkal, egy új állat vagy ember érkezése a családba, költözés, utazás, de egyes érzékenyebb cicáknál még a lakás átrendezése is stresszel jár. Étvágytalanság esetén tehát azt is érdemes végiggondolni, hogy történt-e valami, ami megzavarhatta kedvencünk nyugalmát, illetve napi rutinját. Egyes cicusok kifejezetten szeretik, ha a gazdi kézből eteti, esetleg simogatja őket evés közben – a legtöbb macska azonban nem nyitott erre, így érdemes kitapasztalni, hogy a mi a legkomfortosabb kedvencünknek. 

Néhány hiba, amit érdemes elkerülni

  • Ha azt tapasztalod, hogy a macskád nem eszik, nem érdemes megvárni, míg elég éhes lesz hozzá – gondoljunk csak a feljebb is említett okokra, például a májproblémákra.
  • Ha a cicád nem kívánja az idáig jól bevált macskaeledelt, jobb, ha emberi táplálékkal inkább nem kísérletezel. Bár kétségkívül felkeltheti az érdeklődését, ám ez nem jelenti azt, hogy jót is tesz az egészségének.
  • Míg a szárazat lehet és érdemes, addig a nedves eledelt nem ajánlatos egész nap kint hagyni. Utóbbi ugyanis hűtés nélkül megromlik, kiszárad, elveszti állagát és aromáját, így a későbbiekben előfordulhat, hogy a macska friss állapotában sem kívánja majd.
  • Ne adj neki semmit hidegen! Emésztés szempontjából egyrészt nem túl egészséges, másrészt a nedves eledel hidegen kevésbé illatos, a macskák pedig jobban érzik az ízeket, ha az étel testhőmérsékletű, így hűtés után érdemes picit melegíteni rajta (de ügyeljünk arra, hogy ne legyen túl forró!).
  • Ne erőltesd, és ne tukmáld rá az ételt, ha nem kívánja! Fontos, hogy kiderítsd, mi áll az étvágytalanság háttérben. Ha a betegségeket kizárhatjuk, lehet, hogy egyszerűen csak ráunt az eddigi ízekre, és valami újra vágyik. Emellett a meleg időjárás a macskák étvágyára is hatással lehet, kedvencünk ilyenkor pedig nem feltétlenül részesíti előnyben a megszokott finomságokat. Amennyiben macskád szereti a száraz harapnivalót, de hirtelen válogatóssá válik, elképzelhető, hogy frisset kell bontanod. Utóbbi ugyanis könnyen felszívja a levegő nedvességét – különösen meleg, párás időben – ami sokat ront a minőségén, illatán és ízén.
  • Ne felejtsd el elmosni az etetőtálat! Mi, emberek sem szeretünk piszkos tányérból enni, és pontosan ugyanez érvényes a macskákra is – akik köztudottan tiszta háziállatok hírében állnak.

Ha igazán biztosra szeretnél menni, a Purina One Difficult Appetite például kifejezetten válogatós macskák ízlésére fejlesztett variáns, amely száraz és nedves változatban is elérhető. Azon gazdik számára nyújt megoldást, akiknek kedvence igazán válogatós és nehezebben vehető rá az étkezésre, viszont ugyanúgy szeretnék biztosítani számára a minőségi táplálást. A száraz változat tőkehal és pisztráng keverékével készült, míg az alutasakos termék csirke- és marha-, valamint kacsa- és pulykaízekben elérhető. Az ízletes összetevők, valamint a kettős ízélmények segítik serkenteni a macskák étvágyát, mindamellett, hogy a középpontban továbbra is az egészség áll.

Kiemelt kép: PR

Ajánlott videó