Hát nem a kötelezőre. Ami az iskolában volt, hogy az osztályfőnök kiosztotta, mi meg idegességünkben levegőt sem mertünk venni, hogy melyik fiú adja majd nekünk a kókadt nárciszt. A munkahelyen is inkább a személyesnek örülünk.

Az sem egyértelmű, hogy virágot szeretnénk. Vagy hogy egyáltalán vágyunk-e valami átadhatóra, becsomagolhatóra. A teljesség igénye nélkül a következőket válaszolták a körülöttem élő, dolgozó nők:

„Alvás, alvás, alvás.”

„Ne kelljen semmit csinálnom egy napig.”

„Mondják ki, hogy szeretnek.”

„Nem merem elmondani.”

„Egy napig legyek férfi.”

„Pihenhessek, de úgy, hogy senki ne okozzon lelkiismeret-furdalást miatta.”

Hát, virág épp nem volt közte… 

Boldog nyolcadikát mindannyiunknak!

(Mi pedig annak örülnénk leginkább, ha minél többen kitöltenék a lent látható kérdőívet.)