„Addig fogjuk csinálni, ameddig van bennünk szufla” – Interjú Stefanovics Angélával

Anzselika Habpatron és Stefanovics Angéla a Nők Lapja Évszakok 2020-as téli számában.

Az ország egyik legegyénibb hangú és legsokoldalúbb színésznője, aki sorozatokban, filmekben, színházakban szerepel, forgatókönyveket ír, önálló estet rendez és saját, vicces YouTube-csatornát is visz. Jelenleg többek között a Jurányi Közösségi Házban láthatjuk önálló estjén, novembertől pedig a Becsúszó szerelem című új magyar filmben villantja meg tehetségét. Stefanovics Angélával minderről Pritz Péter beszélgetett egy szép őszi napon.

Pritz Péter: November 12-én mutatják be a hazai mozik a Becsúszó szerelem című filmet, amelynek egyik főszerepét alakítod. Miről szól a film és mit játszol benne?
Stefanovics Angéla: Fő témája, hogy miként mérnek csapást az ember életére az előítéletek, de műfaját tekintve romantikus komédia, és abszolút közönségfilm. Egy mindenki számára szerethető darab, amit szerintem sokan meg fognak nézni. Egy házaspárt játszunk benne Ötvös Andrissal, akik gyereket szeretnének, de hiába próbálkoznak, nem sikerül nekik, és ezért úgy döntenek, hogy örökbe fogadnak egyet. Végül egy terhes roma lánnyal kerülnek kapcsolatba, a folytatást azonban nem árulnám el.

P. P.: Az amerikai író, Charles Bukowski – akinek úgy tudom, te is kedveled a műveit – azt vallja, hogy a szerelem az egy kutya a pokolból, illetve hogy olyan, mint a hajnali köd, amit a felkelő nap sugarai elégetnek. Te hogy állsz a szerelemmel, neked mit jelent?
S. A.: Ezek nagyon szép megfogalmazások, abszolút egyetértek velük. Ritkán adatik meg, hogy a szerelem valóban boldogságban teljesedjen ki.

P. P.: Volt már arra példa az életedben, hogy ez sikerült?
S. A.: Voltam már szerelmes életemben, de éreztem olyat is, amiről Bukowski beszélt.

P. P.: Az ország egyik új nagy szerelme az Anzselika Habpatron nevű YouTube-csatornád. A vicces, de közben gondolatébresztő, öt–hat perces videók egyszerre tartanak görbe tükröt az influenszereknek és szórakoztatnak. Elég nagy csapat dolgozik rajta, és…
S. A.: …nem mondanám azért olyan nagy csapatnak. Egy-egy forgatáson kábé öten-hatan vagyunk; Végh Zsolt, a csatorna egyik alapítója, akivel régóta együtt dolgozunk, egy operatőr, én, egy vágó, Szabados Luca, a látványtervezőnk, és egy kolléga, aki a YouTube-os megjelenésben segít.

P. P.: A videókban ontod a poénokat. Hogy működik ez, folyamatosan keresed az újabb és újabb inspirációkat, vagy eleve van egy – ne haragudj, hogy ezt mondom – nagy halom hülyeség a fejedben, amiből mindig előkapsz valamit, ami éppen odaillik?
S. A.: Végh Zsolt és Egger Géza fejéből pattant ki az alapötlet. Úgy gondolták, hogy több csatornát is indítanak majd; ebből Fekete Ádám csatornája, a Tajgetosz show és az enyém indult el egyelőre. A műsorok ötleteit mindig együtt találjuk ki, megírunk egy vázlatot, és aztán élőben fűzzük össze az ötleteket, szóval ez inkább egy improvizációs műfaj. Sok minden forgatás közben alakul ki, és több dolog ki is marad a végeredményből.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 300 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
Hol készülnek az Anzselika Habpatron felvételei?
Mivel kapcsol ki a szabadidejében Angéla?
Hogyan rakja össze magában a szerepeket, amiket játszani fog?
Próbáld ki most kedvezményesen!