Szeretetben, boldogságban… – Interjú Trokán Péterrel

Karácsony, vidék, család... A Nők Lapja Advent 2020-as számának interjúja.

Trokán Péter paloznaki házába vonult vissza a járvány idejére, és óriási adománynak tekinti, hogy ezt megtehette. Nemrég tért vissza Budapestre, de bárhol van, jól érzi magát. A fővárosban a házak szépségére csodálkozik rá, a Balatonnál a fák ezerféle zöldjére, az élet misztériumára, amelynek különös esszenciája számára a karácsony. Az ünnepről beszélgettünk, az ősökről, a családról és a régi karácsonyokról.

– Szinte napra pontosan fél évet töltöttem Paloznakon, április 8-ától október 8-áig. Amikor elkezdődött a járvány, még nem gondoltuk, hogy ősszel is fog tartani, és ilyen borzalmas lesz. Nem látni a végét, de ehhez is hozzászoktunk, hozzáedződtünk.

– Lehet, hogy biztonságosabb, ha a távol élő családtagjainkkal sem találkozunk? Ön tartja személyesen a kapcsolatot a lányaival?
– A járvány első hulláma idején mi sem találkoztunk gyakran, de azóta elszemtelenedtünk, és mostanában már igen. Igaz, nagyon vigyázunk, nem ölelgetjük egymást.

– Színészként hogyan élte meg ezt az időszakot?
– A tavaszi teljes bezárkózás után most egy bemutatóra készülünk, augusztus óta próbálunk, ez az Az ember tragédiája 2.0 című darab, és amennyiben nem zárják be a színházakat, újra színpadon lehetünk a kollégáimmal. Már mindannyiunknak nagyon hiányzik a játék, és úgy látom, a nézők is nagyon jönnének, megható látni, mennyire vágynak már valami többre. Hihetetlenül tanulságos volt ez a karanténhelyzet, óriási hatással volt rám.

– Miben?
– Mert valóban kizökkent az idő, más viszonyba kerültem vele, lett is időm, meg nem is. Lett időm, miközben nem kértem, és ha már lett, akkor dönteni kellett, mire használjam. Meditatív hangulatba kerültem, megtehettem, mert hála istennek van tető a fejem felett, van mit enni, van mivel befűteni, és ez a lelassulás egészen új dimenziókat nyitott. Nap mint nap elgondolkodtam az életünkön, és mindig beugrott valami Az ember tragédiájából, hiszen ez a mű arról szól, hogyan akar élni az ember, hogyan kellene élnie, hogyan tud vagy épp nem tud szeretni. Az időt a karantén alatt nem úgy éltem meg mint valami zaklató tényezőt vagy ellenséget, ahogy általában, hanem úgy mint segítőt. Ifjú koromban nagy vágyam volt, hogy építsek egy házat a Balatonon, és lehetőségem legyen arra, hogy ott is éljek. De nem voltam abban az anyagi helyzetben, hogy ezt megtehessem, csak a vágy volt bennem, és a kíváncsiság. A ház már 15 évvel ezelőtt elkészült Paloznakon, de csak a járvány adott lehetőséget arra, hogy teljesüljön, amit szerettem volna. És most ezt a vágyamat megélhettem.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 300 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
Hogyan viszonyul Budapesthez most, hogy már nem itt lakik?
Milyen módon készülnek a karácsonyra és milyenek voltak a karácsonyok gyerekkorában?
Próbáld ki most kedvezményesen!