„Húsz éve csinálom, de megszokni ezt nem lehet” – a sírásók hétköznapjai

Ez egy olyan feladat, amit – világjárvány ide, szélvihar vagy kánikula oda – minden körülmények között el kell végezni.

Két lelkész gyerekeként, egy vidéki parókián felnőve sok olyan helyzettel és sok olyan hivatás képviselőivel találkoztam, amelyek nem a leghétköznapibbak. Egyik legszokatlanabb momentuma gyermek- és kamaszkoromnak mégis talán az volt, hogy a délutánonként nálunk lebzselő barátaim kérdésére – hol van az anyukád? – rendszeresen azt kellett válaszolnom: temet. Míg más anyukák szülői értekezletre vagy boltba jártak, tanítottak vagy gyógyítottak, az enyém sokszor temetni ment délutánonként. Ahogy cseperedtem, időnként én is elmentem vele, ha lebetegedett a kántor, besegítettem az éneklésben egyszer-kétszer. Egyik ilyen alkalommal, anyukámmal és a sírásókkal a menet élén a temetésrendezők – ez a sírásó hivatalos megnevezése – rendkívül érdeklődőek voltak tanulmányaimat és terveimet illetően. Ekkor szembesültem azzal, hogy mint minden munkának és feladatnak, ennek is megvan a maga belső rendje, hogy milyen családias is lehet a légkör a nyolc általánost végzett sírásó és akár egy püspök között is. Végül, de nem utolsó sorban azzal, hogy milyen nehéz is lehet a sírásók élete. Halottak napja környékén az ő munkájukat szeretném bemutatni, egy olyan feladatot, amit világjárvány ide, szélvihar vagy kánikula oda, minden körülmények között el kell végezni.

„Kivisszük a sírhoz az elhunytat és becsületesen eltemetjük”

Varga Gyula lassan 30 éve temetésrendező a nyíregyházi Északi temetőben. A szabolcsi megyeszékhelytől 20 kilométerre fekvő Ibrányból jár be minden reggel fél 8-ra dolgozni. „29 éve vagyok előkészítő. Egy napom úgy néz ki, hogy hét óra, hét óra tízre itt vagyok, fél 8-kor felvesszük a munkát, kiássuk a sírt, ahol aznap lesz a temetés. 9 óra, fél 10 magasságában felmegyünk, átöltözünk, akkor van az azonosítás: felhozzuk az elhunytat a hűtőkamrából, megkérdezzük a családot, hogy nyitott vagy zárt koporsóban lesz-e a ravatalozás, felravatalozzuk. Én ravatalozom fel a halottat, én mutatom meg a családnak a szertartás előtt azonosításra. A szertartás után kivisszük a sírhoz az elhunytat és becsületesen eltemetjük.”
A munka maga elég sablonos – mint Gyulától megtudom, a legkevésbé a halott körüli, ravatalozás előtti munkát és az azonosítást szereti.

„Látni azt a családon, amikor bejönnek azonosítani, hogy kit sajnálnak, és kit nem.

Ez a része megvisel, főleg, hogyha fiatalt vagy gyereket temetnek. De bárki megviseli az embert, van az embernek családja, szülei, testvérei, ezek megráznak, de tovább kell menni, mert bele lehet rokkanni, ha az ember annyira a szívére veszi.”

Varga Gyula (Fotó: Nagy Tamás / nőklapja.hu)

Urnás temetésnél annyiban más a helyzet, hogy több lehetőség közül választhat a család, akár haza is vihetik az urnát. „De sokszor, aki elviszi, az is visszahozza, volt rá precedens, nem egyszer, nem kétszer” – mondja Gyula. A temetésrendezők brigádjának vezetője, Kuk László is megerősíti Gyula szavait:

„A gyászt, a fájdalmat látni nem olyan egyszerű. Ismeretségi körömben szokták mondogatni, hogy te már biztos hozzászoktál, nem rendít meg. Húsz éve csinálom, de megszokni ezt nem lehet.

Vannak olyan esetek, például egy gyerek temetése, az borzalmas. Ebbe belefásulni nem lehet. Szoktam azt érezni, félévente egyszer, hogy egy-két hétre el kell mennem szabadságra, ez mégsem olyan, mint egy gyárban a gép mellett állni egész nap.”

Acélbetétes bakancs és díszruha

László egy 15 fős brigádot vezet, akiknek minden temetéssel kapcsolatos feladatot el kell látniuk. „Ez kezdődik a halottszállítással. Ha háznál hal meg valaki és a papírt az ügyeletes orvos kiállítja, mi megyünk a házhoz a halottért, mi visszük a kórházba boncolásra vagy a temetőbe, ha nincs boncolás. Ha az utóbbi, akkor a halott öltöztetése is a mi dolgunk. Koporsós temetésnél ezután történik a halott azonosítása, majd a szertartás. Miután a ravatalozóban ez lezajlik, a kollégáim elviszik a koporsót a sírba, amit reggel előkészítettek, és ekkor történik a sírba helyezés, hantolás, koszorúk, virágok elhelyezése a síron. A gyászmenet élén megy a felvezető, aki az egyházi vagy polgári szertartást végző személyeknek megmutatja a reggel kiásott sírhelyet. A temetésrendezők egy része az előkészítőkből, a ravatalozósokból áll és van egy gépkocsivezető, illetve egy felvezető” – sorolja a feladatokat a brigádvezető. A temetésrendezőknek emellett sok más részletre is oda kell figyelniük, így a zeneválasztásra. Van saját, ének nélküli összeállításuk, ami a család kérésére módosulhat – ekkor kerül a repertoárba Máté Pétertől az Elmegyek vagy a Honfoglalás betétdala is. De van különböző felekezeteknek megfelelő zenei aláfestés is: református, evangélikus vagy katolikus. A temetésrendezőknek emellett minden nap át  is kell öltözniük, hiszen a reggeli, gödör kiásásához hordott munkásruhát és acélbetétes bakancsot, fekete nadrágra és fekete cipőre, azaz díszruhára váltják a ravatalozóban. „Eddig egy temetés volt 20 év alatt, amikor öltönyt varrattak nekünk, az a megyei közgyűlés elnökének a temetése volt – mondja László, majd hozzáteszi: De szerintem mindenkinek a saját elhunytja a legfontosabb, és

azt szoktam mondani, hogy ugyanaz a lapát temeti el a hajléktalant is, meg a főorvost is.”

Napi egy covidos elhunyt

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 300 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
Hogyan szembesülnek a sírásók a világjárvány következményeivel?
Vannak-e női sírásók?
Hogyan lehet elviselni ennyi terhelést?
Próbáld ki most kedvezményesen!