Erején felül odaadó és többet tesz a gyerekéért, mint ami valaha elvárható lenne. Csakhogy amit megtett, fel is emlegeti és számon kéri, mintha valamiféle árucserében gondolkodna. Látványosan csalódott, ha nem értékelik az áldozatait, akkor is, ha kifejezetten mondták neki, hogy nincs szükség rájuk. A fokozatosan növekvő szülői terhek mellett nem meglepő, ha valaki mártírként kezd el viselkedni a családjában - a probléma az, hogy ezzel saját magának és a szeretteinek is sokat árt. Hol vannak az egészséges határok? Mit jelent mártír szülő gyerekeként felnőni? És ki lehet lépni a mártír szerepből? Pszichológussal és érintettekkel beszélgettünk.

„Olyan érzés otthon, mintha megennének. Anyámnak minden kell: a gondolataim, a vágyaim. Nemcsak abba akar beleszólni, hogy mit csinálok, hanem abba is, hogy mit szeretnék, és nehezen dolgozza fel, ha ez másképp van, mint ahogy ő elképzelte. Közben pedig folyamatosan azt érezteti, hogy alkalmatlannak és képtelennek tart kábé bármire – meséli a 32 éves Gabi (nevét a kérésére megváltoztattuk). – A kezdetektől anyám viszi a teljes háztartást, amiben mindennek makulátlannak kell lennie, és csak úgy jó, ahogy ő csinálja. Folyton a hibát keresi, és mindig mindent meg kell magyarázni, még egy teregetésnél is, hogy mit miért csináltam. Ez más közegben lett nagyon kellemetlen, amikor például a kollégáim, főnökeim nem értették, miért magyarázkodom, ha a munkát jól elvégeztem.

Korábban anyám úgy kezelt, mintha még 12 éves lennék, ez az utóbbi években romlott, mert már úgy bánik velem mások előtt is, mintha hároméves lennék. Ha náluk vagyok, kiveszi a bögrét a kezemből, le ne csöpögtessem a terítőt.

Sokszor előkerülnek a múltból olyan momentumok sztoriként, hogy mi volt kínos, vagy mit rontottam el évekkel ezelőtt, akár kisgyerekként. Vendégségben is azonnal átveszi az irányítást, rögtön terít, mosogat, és lesújtó megjegyzéseket tesz a lakás állapotára. Közben persze tényleg nagyon túlterhelt, kimerült, amire rendszeresen panaszkodik is, de segíteni nagyon nehéz neki. Egyszer a nővéremmel ajándékba masszázsalkalmakat vettünk neki, mert nagyon fáj a háta. Soha nem ment el, mindig talált valamilyen kifogást. Amikor próbálok beszélni vele arról, hogy ez a »kiskorúsítás« így nekem miért nem jó, kiborul, sír, hogy még ezt sem csinálja jól, pedig mennyire kiteszi a lelkét is. És tényleg így van, ráadásul még csak nem is hideg szívű ember, hanem nagyon szeretetteljes, ölelgetős, bújós. Próbálom, de azt nagyon nehéz elengedni, hogy semmi sem elég jó neki. Hogy úgy érzem, úgysem fogok tudni olyat mutatni vagy mondani, ami elég jó, elég értékes.”
Ha Gabi tapasztalatai ismerősen csengenek, az nem meglepő, a mártírszerep és az ezt kísérő játszma sajnos elég gyakori a szülő-gyerek kapcsolatokban.

Mártírkodik az, aki folyamatosan és szükségtelenül szélsőségesen alárendeli a saját teljes életét, igényeit a családjának, gyerekeinek.

A mártír szülők, gondozók nem tudnak segítséget elfogadni, sőt magukkal gyakran nem törődnek, akár olyan egészen alapvető szükségleteiket sem elégítik ki, mint elmenni orvoshoz vagy leülni nyugodtan meginni egy kávét – viszont a másokért meghozott áldozataikat felemlegetik, és bűntudatot keltenek a környezetükben.
Tény, hogy szülőként rengeteg áldozatot kell hoznunk. De hol van ennek az egészséges határa és mikor kezdődik a mártírkodás – amivel a saját és a családunk életét is megkeserítjük?

„Miért nem szeretsz engem?”

„Nagy különbség van aközött, hogy szülőként áldozatot hozok, de elfogadom, hogy ebben az életszerepben ez a kötelességem, hiszen felelősséget kell vállalnom a gyerekemért, és aközött, hogy saját magamért viszont nem vállalok felelősséget, és másokat hibáztatok az én döntéseimért. Például a gyereket azért, hogy ő került az első helyre, vagy a környezetemet, hogy miért érzem magam úgy, ahogy. A mártírjátszma az áldozatmentalitás egyik típusa, ami mindig arról szól, hogy valamiért úgy érezzük, hogy nem tudjuk kontrollálni az érzéseinket vagy hatással lenni az eseményekre, ezért az irányítást külső körülményeknek, más embereknek tulajdonítjuk” – mondja Frankó Betta tanácsadó szakpszichológus.
A mártír szülők gyerekei gyakran számolnak be arról, hogy folyamatosan bűntudatuk van vagy dühösek. Ez a bűntudat és harag abból a patthelyzetből táplálkozik, hogy ugyan a mártír szülő maximálisan gondoskodik róluk, de „ennek mindig ára van”, ahogy Gabi fogalmaz.

Az ár lehet az áldozatok felemlegetése, akár nyilvános számonkérés, megszégyenítés formájában, vagy irreális elvárások és a határok következetes áthágása is.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 300 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
Feltétel nélküli szeretet: a szülő vagy a gyerek feladata?
Miért árulja el a gyereket a játszmázó szülő?
Hogyan lehet kilépni a káros szerepből és felépülni a sebzettségből?
Próbáld ki most kedvezményesen!