Tippek életmódváltáshoz. A Nők Lapja Szépség 2020-as őszi számának összeállítása.

Egy német kutatás szerint olykor másfél év is eltelik az elhatározás és az életmódváltás kezdete között, vagyis valószínűtlenül hosszúra nyúlik a tervezési szakasz. Az ok egyszerű: a félelmek és a kifogások elhalványítják az egészségesebb élet és a fittebb test varázsát. Segítünk, hogy kibúvók helyett mostantól tényleg izmokat építhess.

Hosszú évek óta tartok mozgásórákat, és ez idő alatt már könyvet tudtam volna írni a vendégeim válogatott edzéskerülő ürügyeiből. Pedig a nemeknél izgalmasabbak az igenek. A motiváltság vonzóbb, mint a lustaság, a halogatás vagy a tehetetlenség. Volt egy lány, aki pár hónapig látogatta az edzéseket, aztán minden héten megírta nekem zavarba ejtő részletességgel, hogy miért nem jön. Éreztem, hogy nem hatnak rám jól a levelek, de arra is rájöttem, miért van szüksége az ön nyugtatásra. Azzal, hogy írt nekem, egyszerűen feloldozta magát. Ez a megközelítés azért hibás, mert nem az edző kedvéért kell levonszolnunk magunkat az edzőterembe vagy a futópályára. Önmagunkért. Szóval most megkísérlem meggyőzni a kétkedőket arról, hogy érdemes a nemeket igenekre váltani. Nézzünk meg néhány tipikus – és általam már sokszor hallott – kibúvót.

„Mindenki engem bámul majd, mert kezdőként biztos béna leszek”

Ez a megközelítés azért is alaptalan, mert: 1. mi, emberek gyarló élőlényekként mindig a kelleténél nagyobb jelentőséget tulajdonítunk önmagunknak, 2. az edzőterem tipikusan az a terep, ahol mindenki a saját határainak feszegetésével van elfoglalva. Újoncként csak azért lehetünk feltűnőbbek, mert kiabál rólunk a bizonytalanság, de amiatt távol tartani magunkat a mozgástól, mert „mások majd mit fognak szólni?”, időpocsékolás.

Motivációs tipp: profi jégtörés
Az első pár alkalommal, amikor lemerészkedünk az edzőterembe, érdemes személyi edző segítségét kérni, aki megtanít lavírozni a gépek között, összeállítja az edzéstervet és ideális esetben gyorsan eloszlatja minden bizonytalanságunkat. Mint ahogy egy profi edzőtárs is segíthet kizárni a külvilágot. Ennek a magunkra szánt időnek tényleg nem szabadna a szorongásról szólnia, ennél fontosabb, hogy megérezzük az erőnket és a hatékonyságunkat.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 300 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
Még több tipp a cikk folytatásában!
Próbáld ki most kedvezményesen!