Vannak-e a mai gyerekeknek ideáljaik? A Nők Lapja Psziché 2020/4. számának cikke.

Szegény mai gyerekek, nincsenek példaképeik! – hallani sokszor. Tényleg így lenne? Nem pusztán arról van szó, hogy az ideáljaik nagyon mások, mint amilyeneket mi, szülők választottunk anno?

Fiacskám, te kire szeretnél hasonlítani és miért? – szegeztem a gyereknek a kérdést egy békés reggelen, aztán később még jó pár barátjának is. Volt bennem egy kis félsz, hogy bárkit is fog említeni, a miértre a hírnevet és a gazdagságot kapom majd válaszul. Szerencsére a valóság beledörgölte az orromat az előítéletembe: bár a gyerekeink egészen más tulajdonságok miatt néznek fel a kedvenceikre, mint tettük mi hajdanán, a belső értékek nem veszítettek a fontosságukból.

Összetett karakterek

A mai középkorú generáció idealizált hősök között nőtt fel: a regények és filmek főszereplői legtöbbször vegytiszta karakterek voltak, határozott erényekkel és tántoríthatatlan jellemmel. A való élet figuráinak élete és személyisége nem volt annyira hozzáférhető, mint ma, így példaképül mi többnyire kitalált hősöket választottunk, akikkel történeteiken keresztül tudtunk azonosulni. A ma gyermekei nem „szorulnak rá” a fantáziajellemekre: hús-vér emberek életébe kukkanthatnak be a közösségi médián keresztül, a hírességekről nem csak hivatalos forrásokból tájékozódhatnak. Érdeklődési körük mentén maguk kereshetnek inspiráló személyeket, nem „készen kapják” az eszményeket. A tévé és az olvasmányok kisebb hatást gyakorolnak rájuk, így ideáljaik kevésbé irányítottak, netes barangolásaik sokkal nagyobb merítésre adnak lehetőséget.
Az idealizált hősök ugyan kiveszőben vannak, de a példaképéhség megmaradt. A mai gyerekek által választott idolok már korántsem olyan fekete-fehérek, mint a hajdaniak: hibáznak, orra esnek, az általuk képviselt nézetek és életvitel pedig sokszor megosztó. Valóságos voltuk, időbeli és sokszor térbeli közelségük, illetve magánéletük közvetlenebb megismerhetősége azonban hitelessé teszi őket a gyerekek számára, és sokkal inkább tudnak velük azonosulni, mint a kitalált történetek hőseivel. Karakterük összetettsége nem zavarja a gyerekeket: kiemelik a számukra vonzó jellemvonásokat, és azokat állítják maguk elé mintaként, sokszor éppúgy idealizálva az adott személyt, mint ahogyan az gyermekkori filmjeinkben, könyveinkben is tetten érhető volt. Ugyanúgy egy-két meghatározó tulajdonság az, ami az inspirációt jelenti, az azonosulási alapot pedig az átélhető sztorik biztosítják.

A régi szép időkben…

Egy mindenkiért, mindenki egyért
Gyerekkorunk lovagregényeinek és filmjeinek hősei idealizált formában testesítették meg a férfiúi erények jelentős részét. A lovagok mindig bátrak, hősiesek, hűségesek. A végsőkig kiállnak a bajtársaik mellett, és akár az életüket is feláldozzák az igaz ügyért. Mindig a jó oldalon látjuk őket, akik szembeszállnak a zsarnoki hatalommal, becsületükhöz és elkötelezettségükhöz nem fért kétség. Jellemük egyértelműsége, céljaik tisztasága jó alapot teremtett a fiúknak az azonosulásra. Ikonikus alakjaik Dumas muskétásai voltak: kevés fiú volt anno, aki nem vágyott titkon arra, hogy d’Artagnan nyomdokaiba lépjen, és hősies viselkedésével kivívja mások csodálatát. A mai gyerekeknek már kevésbé párásodik be a tekintete erre a gondolatra: a lovagi történetek élethelyzetei távolinak, az egykori hősök motivációi életidegennek tűnnek, nehezen emészthetők, így nem is jelentenek valós iránymutatást a mindennapjaikban. Inkább egy kedves meseként, és nem tényleges inspirációként tekintenek rájuk.

…és ma

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 300 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
Példaképek egykor és most a cikk folytatásában!
Próbáld ki most kedvezményesen!