Harmónia és esztétikum a színész szemével. A Nők Lapja Szépség 2020-as őszi számának interjúja.

Már születése óta körülölelte a művészet, a maga sokrétű és olykor nem egyértelmű szépségével. Talán emiatt is lehet, hogy egész életében fontos volt számára a harmónia és az esztétikum. Amit mindenben – emberekben és alkotásokban is – képes megtalálni.

Nem volt küzdelemmentes a mélységeid kialakítása. Most olyan életkorban vagy, hogy mind a szüleid, mind a gyerekeid által rálátásod van az élet egészére. Hogy látod most például a kamaszkori útkereséseidet?
Ahogy minden fiatal, én is kerestem önmagam, és utólag azt gondolom, ehhez fontos eszköz volt, hogy elbújtam mindenféle cuccok – nevezhetjük őket álruhának, jelmezeknek is – mögé. Ma sem tartom ezt rossznak, hibának, főleg a mögöttes fontos kérdéssel: miért lennénk behatárolva? Sosem értettem, miért aggatunk másokra sémákat, miért nem lehet mindenki olyan, amilyen szeretne lenni. Engem mindig vonzott, aki bátor, aki úgy öltözködik, ahogy akar. Miért kell leszólni bárkit azért, mert kicsit – vagy akár nagyon – másmilyen? Miért ne lehetne 14 évesen fülbevalóm, miért ne festhetném a hajam? Egészen addig tartott ez a játék a külsőmmel, amíg ismert nem lettem, és ezeknek a kisebb szerepalakításoknak a helyét átvették az igazi szerepek. De addig ezekkel a mini kis magánszíndarabokkal megszínesítettem a napjaimat. Érdekesen hatottak vissza rám a jelmezeim: mindegyik kicsit árnyalta a viselkedésem is, beletanultam az árnyalatokba. Most már nem kell bujkálnom, minden energiámat bele tudom fordítani a munkámba. Hosszú és érdekes folyamat volt ez. Eleinte telve szégyenlősséggel, de később szerencsére eljutva oda, hogy megtanuljuk, kik is vagyunk. Azért is emeljük a különböző falakat, hogy túljussunk a félelmeinken, szorongásainkon, apró kis gyávaságainkon.

Az, hogy művészcsaládba születtél, segített vagy inkább gátolt?
Sosem húzott vissza, sőt! Ez jelentette a biztonságos hátországot számomra, otthonra leltem a közegben, inspirált.

Nemrég Kepes András könyvét olvasva érdekes részre bukkantam. Leírja egyik erős gyerekkori emlékét, amikor óvodásként a fürdőben megkérik a mamáját, hogy többé ne vigye be őt a női öltözőbe. Mert férfiszeme van.
Hasonló történt velem is. A szüleim révén a színházban nőttem fel, a női balettöltözőben vigyáztak rám. Hatéves korom környékén szóltak a többiek, hogy most már talán ki kellene vinni az Ivánkát. Rémült, tágra nyílt szemekkel konstatáltam, hogy vége, ennyi volt. Onnantól a férfi öltözőben – ahol többek között pókerezni tanítottak – ücsörögtem. Emlékszem a csalódásomra, a „kiűzettek a paradicsomból” érzésére.

A balett esztétikus műfaj. Hogy tekintesz a testre? „Az életben az egyik legnehezebb dolog eljutni odáig, hogy idegileg, fizikailag és szellemileg egy metszőpontban legyünk” – mondtad egyszer. Hogy tudod ezt megteremteni?
Minden síkon készenlétben kell tartani magunkat. Számomra nem teher, hanem élvezet a sport. A transzcendentális meditáció pedig harmóniában és egységben tart. És nem kevésbé fontos eleme ennek a kerek egységnek az, hogy naponta feltölt a hivatásom. A test a lélek háza, a szkafander, amit hordunk. Vigyázni kell, beosztani az energiáit. Azért is materializálódunk erre a világra, hogy megéljük. Ahonnan a lelkünk jön és ahová egyszer majd visszaszárnyal, a fizikai létnek a csodáit nem tudjuk megélni. És a szenvedéseit sem, mert nem csak csodás oldala van a testbe zártságnak. Mindig törekedtem, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki magamból. Jógázom, úszom, mindkettő mozgó meditáció, közben hagyom magamon eluralkodni a semmit. Fokozott terhelésnek vagyok most a munkában kitéve, egyben kell tartanom magam. A meditáció minimális idő alatt segít, hogy fókuszban tartsam magam és regenerálódjak.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 300 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
Hogyan viszonyul a saját külsejéhez?
Mi a helyzet az ideáljaival?
Mik a tervei jelenleg?
Próbáld ki most kedvezményesen!
Ez is érdekelhet