Vágy a közösségre, szimbolikus kiszakadás vagy komoly probléma a kisgyerekes anyák alkoholfogyasztása?

– Mikor érzed úgy, hogy innod kell?
– 5 órakor, mint minden anya. (…) Az ötórás bor jár nekem. Az Barbé. Csak épp… Mostanában korábban kezdem és később fejezem be.

A párbeszéd a Az összeomlás (The Letdown) című sorozatból származik, amikor Barb (Celeste Barber), a háromgyerekes családanya egy ponton nem talál más utat a lazításra és az énidőre az esti borozáson kívül, és ez a barátainak is kezd feltűnni. Ezt a folyamatot, ami a rekreációs tevékenységtől a fél- vagy a teljes függőségig vezet, jól példázza ez az epizód (első évad, ötödik rész), ahogyan azt is, hogy bár könnyű belecsúszni, a legtöbb „wine mom” – főként, ha vannak őszinte baráti kapcsolatai – azért nem reménytelen eset, mivel nagyobb eséllyel van hozzáférhető megküzdési stratégia és iváson túlmutató kikapcsolódási lehetőség a környezetében. Vagy olyan minta, amiből fel tudnak építeni egyet. Akik igazán komoly gondban vannak, azok többnyire láthatatlanok – derül ki az anyák alkoholfogyasztását körüljáró összeállításunkból.

A wine mom jelenség: poén vagy válságtünet?

A wine mom kifejezés az USA-ból és angolszász területekről származik és olyan anyát jelöl, aki szereti az italt, és azért iszik, hogy a szülőség fárasztó terheinek élét elvegye. Próbálja élvezni a felnőtt élet előnyeit, képes kritikával is szemlélni a saját helyzetét és szórakozni is tud rajta.

A jelenség fontos kelléke az ivás dokumentálása és megjelenítése a közösségi médiafelületeken.

Ezek népszerűségét jól mutatja, hogy az olyan Instagram oldalaknak, mint például a Mom.Wine.Repeat vagy a  Mommy Wine Time 100-200 ezres követőtábora van, illetve jól futnak azok a mémek is, amelyek az anyai túlterheltséget a bor- illetve alkoholfogyasztás ábrázolásával igyekeznek oldani. Magyarországon vélhetően a legismertebb „wine mom” Semjén Nóra, az Anyakivan Facebook oldal működtetője, aki a tavaszi karanténos időszak kellős közepén azzal a videójával futott nagyot a közösségi médiafelületeken, amelyben elmélyült jógagyakorlatra hajazó szetting mellett mutatta be a semmilyen felkészültséget, előzetes tudást nem igénylő gyakorlatot, nevezetesen egy pohár vörösbor megivását, húzóra. (Háttérben az egymást szekáló gyerekek hangjai.)

„Tavasszal a karantén alatt annyira kiélezett helyzet volt, pattanásig feszült mindenkinek az idegrendszere, mivel otthon – főleg az anyáknak – rengeteg területen kellett helyt állniuk. Pénzt kellett keresni, az otthoni feladatokat – a takarítást, a főzést, a mosást – mindennap ellátni és emellett tanárként is funkcionálni, hogy ne maradjanak le a gyerekek a tananyaggal. Ez együtt annyira stresszes volt, hogy szerintem mindenkiben megjelent az igény arra, hogy valamibe el tudjon menekülni. Viszont azok a helyzetek, amelyekbe normális esetben az ember menekülhet – hogy elmegy a barátnőivel, beül valahová beszélgetni vagy elmegy edzeni – nem voltak elérhetőek. Ráadásul, rám borzasztóan frusztrálóan hatott az, ami közben a social médiából ömlött, hogy mindenki kiflit süt és mindenkinek saját kovásza van, ami a nevére hallgat. Azt éreztem, hogy én nem csinálok jól valamit.

Tulajdonképpen a boros-jógás videó ezt a kétségbeesést szimbolizálta: azzal a pohár borral tudtam kifejezni, hogy szükség van valamire, ami oldja ezt a feszült helyzetet. Az én esetemben ez még extrémebb, mert egyébként tényleg nem iszom, nem is bírom és nem szeretem az ízét, de akkor ott én is eljutottam arra a pontra, hogy már nekem is jót tenne.

Nem szeretnék senkit túlzott alkoholfogyasztásra buzdítani, csupán a frusztrációm szimbóluma volt a bor” – mondja Semjén Nóra, aki videóival azóta is arra törekszik, hogy egyfajta szelepfunkciót töltsön be az anyák számára. Mindegy, hogy hetente egy pohár bor, egy marék édesség, a futás vagy valami más, a lényeg, hogy megtaláljuk a saját örömünk forrását, vallja.
Azonban az, hogy kisgyerekes anyák közül sokan fogyasztanak alkoholt nem csupán kikapcsolódás céljából, hanem feszültséglevezetés és megküzdési stratégia hiányában, már egy sokkal mélyebb problémát is megmutathat. Ez a modern szülőség és a nukleáris családmodell problémája is egyben, és abból fakad, hogy az anyák magányosak, a döntésekben és hétköznapok során  magukra maradnak, és mindezt tetézi, hogy a női alkoholfogyasztás sok esetben még mindig tabu. Ezért sokszor csendben, észrevétlenül fordul át bontakozó függőséggé, mégis sokan ragaszkodnak hozzá, mert ez az egyetlen, ami egykori felnőtt életünkből visszacsempészhető a sokszor teljes elszigeteltségbe. A sorozatbeli Barb végül rá tud találni az iváson túli örömforrásra és a sorozat szépen szemléleti azt is, hogy ez sokszor mennyire határeset: hiszen ő sem csúszott bele annyira… Csak épp nem tud már kihagyni egyetlen öt órát sem anélkül, hogy ne bontson ki egy üveg bort.

„Ritkán jön össze, akkor viszont élvezem”

Megkérdeztünk néhány kisgyerekes anyát is, mit gondolnak arról, hogy a közösségi médiafelületeken egyre gyakrabban jelenik meg az anyai alkoholfogyasztás gegként, mémként, posztként. Szerintük inkább az elvesztett közösségi élmény utáni segélykiáltásról van szó, mint komoly alkoholproblémákról. „Nekem van egy olyan megérzésem, hogy ezek a posztok az esetek nagy részében nem függőséget, hanem valami mást jeleznek.

Én is írok néha ilyesmiről, holott azért, hogy a feszültséget enyhítsem, soha nem iszom alkoholt. Soha.

Viszont tudnak hiányozni azok az idők, amikor nagy társaságokkal sokáig jártuk az estéket és ittunk is persze. Mióta gyerekeim vannak, azóta ugyanis évente egyszer fordul elő olyan, hogy akarok inni, és ők nincsenek itthon, és a másnapom is elbírja, hogy iszom, mert esetleg ők még akkor sincsenek itthon. Szóval ritkán jön össze, de akkor viszont élvezem, és jól meg tudom fogni azt is, hogy az a fajta spontaneitás, ami az ilyen bulikban van, az a fajta felszabadultság, ami a kicsit zsibbadósra ivással jön, az az anyai létemnek már eszeveszett ritkán sajátja csak – és néha jól esik átélni ennek egy-egy szeletét újra. Én azt hiszem, az ilyen posztok mögött ez a vágy van erre az egészre, és nagyjából egy ilyen enyhe, apró segélykiáltásként tekintek rájuk, és igyekszem ezt teljes megértéssel tenni.

Hová fordulhatsz, ha úgy érzed, megcsúsztál?

Bár kevés kifejezetten női kör és rehab van, az Anonim Alkoholisták ülései férfiak és nők számára egyaránt nyitottak és országszerte fellelhetők. Az ülések helyszínét és időpontját megtalálhatod a honlapjukon. Ha nem érzed súlyosnak a helyzetet, akkor első lépés, hogy támogató baráti körben beszélj róla, keress más örömforrást és megküzdési stratégiát, öngondoskodási módszert vagy szakembert a környezeteben, aki tud olyasvalakit ajánlani, aki a probléma gyökerét is segít felfejteni. Ha úgy érzed, hogy nem erre a segítségre van szükséged, keress tovább és ne félj segítséget kérni, ha segítségre van szükséged, mert elakadtál a probléma kezelésében. Ha óvódás, iskoláskorú gyermeked, akkor az intézményi pszichológushoz vagy a helyi pedagógiai szakszolgálat szakembereihez térítésmentesen fordulhatsz.

Persze, abban is biztos vagyok, hogy nőként sokan észrevétlenül csúsznak bele az alkoholizmusba, de szerintem nem ők posztolják a tele boros poharat az Instára. Legalább is úgy érzem. Nekem ezek a posztok is a (női) közösség iránti vágy megnyilvánulásai, amitől az anyák tömegei vannak elvágva a gyerekvállalás után” – számol be tapasztalatairól Noémi (32), két gyerek édesanyja. Franciska (34) szerint sok minden lehet amögött, hogy az anyák is pohár után nyúlnak, ő legtöbbször akkor iszik, ha nem tud egy fennálló konfliktushelyzetet a közvetlen környezetével megbeszélni. Mivel másfél éves kislányát szoptatja még, ez csak egy-egy pohár borra korlátozódik. „Apukám, apai nagybátyám, anyám, sőt, mint nemrég kiderült, anyai nagymamám is valószínűleg ivott, tehát jelen volt ez a minta a családban. Anyukámat ugyan csak ünnepekkor láttam inni, persze kérdés, mi jön le gyerekként abból, hogyan és miként szorong az anyukád.

A másik nagyon durva élményem az ivással az egyetemi szocializáció. Az összes egyetemi program alapja ez volt: vége van az órának és iszunk, elmegyünk egy koncertre, iszunk. Vizsga előtt, vizsga után – iszunk.

 Ez jelen van nálunk, értelmiségi körökben is, hogy ha bajod van, berúgsz, ha örülsz, berúgsz, nincs ez az átmenet, hogy csak azért iszom, mert kedvem volna meginni egy pohár bort. Én mindezek ellenére úgy tekintek a borra, mint egy finom ételre, amit megkívánok a sült hús mellé, és olyankor nagyon jól tud esni. Ha azt mondom, hogy szeretek inni, akkor erre gondolok, a mértéktelen tivornyázás már az egyetem alatt is távolt állt tőlem. Bár akkor mindenki ezt csinálta.”

A női szerhasználók láthatatlanok

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 300 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
Milyen tendencia figyelhető meg a nők alkoholfogyasztásában?
Miért láthatatlanok és hová tűnnek a női szerhasználók?
Mikor problémás és cinikus egy poszt vagy egy reklám a témában?
Mikortól beszélhetünk jó eséllyel függőségről?
Próbáld ki most kedvezményesen!