Amikor a magánélet és a munka összeér. A Nők Lapja 2020/41. számának interjúja.

A Besh o droM zenekarban jöttek össze, esküvőjüket Budapest első számú bulihajóján tartották, közös együttesük a lakásukban próbál. A hangszigetelt szoba fontosságáról, Paganiniről és a római lánykérésről a Budapest Bár frontemberének felesége, a zenekar menedzsere mesél.

– Milyen volt Robi gyerekkora?
– Már akkor is minden a zenéről szólt. Ötéves korában kapta az első hegedűjét, tizennégy évesen került a 100 Tagú Cigányzenekarba, ahol az édesapja brácsa-szólamvezető volt. Azóta élte a profi zenészek életét – utazás, turné, fellépések a világ legnagyobb koncerttermeiben. Emiatt kimaradt az iskolából, nem engedték sportolni, kirándulni, nehogy megsérüljön a keze. A nyári szünetet is azért várta, hogy gyakorolhasson.

– Lázadt a szigorú szabályok ellen?
– Utóbb hálás volt érte, de kamaszként fojtogatta az édesapja állandó felügyelete a zenekarban és otthon is. A Besh o droM jelentette neki a szabadságot. Mindig nagyon komolyan vette a zenét, a mai napig órákat próbál a koncertek előtt. Sokszor tizenöt órát gitározik egyvégtében, de ha elfárad, képes ugyanennyit aludni is.

– Hogy viseled, hogy ennyire egybefolyik a magán- és a szakmai életetek?
– Majdnem húsz éve vagyunk együtt, úgyhogy megszoktam. Sokan elkövetik azt a hibát, hogy beleszeretnek egy zenész karizmájába, tehetségébe, aztán az esküvő után egy „otthon ülő könyvelőre” vágynak. A kettő együtt nem megy. A régi lakásunkban, ahol nem volt hangszigetelés, dolgozni szerettem volna, de Robi Paganinit gyakorolt, ami akkor is fülcsavaró, ha gyorsan játsszák, de ha lassan, az kegyetlen. Robi arra jött ki, hogy a gép előtt zokogok. A kezdeti nehézségek ellenére jól összecsiszolódtunk.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 300 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
Milyen volt beházasodni egy roma muzsikuscsaládba?
Házasok és munkatársak is - milyen így az élet?
Mit csinál a férje, ha nem zenél?
Próbáld ki most kedvezményesen!