Interjú Jakab Julival, az újdonsült anyukával, aki beavat bennünket az otthonszülésének megindító történetébe.

Nemrég láttam egy sztorit Jakab Juli Instagram oldalán, amelyen látszott egy nagy vércsepp és némi kutyaszőr, a szöveg pedig valami olyasmi volt, hogy egy otthonszülés maradványai. Már akkor tudtam, hogy adok neki hat hetet, és után azonnal megkeresem és megkérem, hogy mesélje el a szülését, mert biztos voltam benne, hogy tud majd újat mondani. És tudott is.

Rögtön tudtad, hogy otthon szeretnél szülni?
Karácsonykor tudtam meg, hogy terhes vagyok, amikor még nem volt ez a vírushelyzet. Több nőismerősöm is úgy reagált a hírre, hogy a gratuláció után közvetlenül átküldték Kovács Judit dúla telefonszámát, hogy akkor kezdjek el hozzá járni. Ő egy hihetetlenül jó fej, megnyugtató, nagy tudású jóboszorkány. Szokott otthonszüléseket is kísérni, de elsősorban inkább kórháziakat – ez nyilván az arányok miatt van. A legelején megkérdezte, hogyan tervezem, de én akkor még azt mondtam, hogy intézményben fogok szülni, ő pedig egyáltalán nem próbált győzködni az otthonszülésről.  Pedig amúgy ismerős és szimpatikus dolog volt, gyerekkoromtól több dúla és bába is volt a családban vagy az ismerőseink körében. Mégis így felnőtt fejjel valahogy szabálynak gondoltam, hogy az első gyereket nem szabad otthon megszülni. Ki is választottuk a Szent Imre Kórházat, ami egy nagyon kismamabarát, természetesszülés-párti kórház, de aztán beütött a vírus. Akkoriban lehetett reménykedni, hogy a szülésem várható idejére, augusztus végére ez a helyzet enyhülni fog, de tavasszal sok szó volt azokról a kismamákról, akik az első hullám idején szültek. Egy Judittal való beszélgetésünkben felmerült az otthonszülés, mert ebben az időszakban az orvosok is elkezdték ajánlgatni a kismamáknak, mint lehetőséget. Azok a nőgyógyászok, akik erre nyitottak, azt mondták, hogy ha minden rendben van a terhességgel, és a kismama is úgy érzi, akkor biztonságosabb otthon szülni, mint a kórházban. Akkor hirtelen kipattant a fejemből, hogy eddig vajon miért nem gondoltam arra, hogy otthon szüljek? Körbe kérdeztem a családi ismerősöket és persze Juditot is, hogy van-e akadálya ennek akkor, ha ez még csak az első szülésem lesz, de mindenki azt mondta, hogy dehogyis kizáró ok, ez nem változtat semmin. A következő fontos dolog az volt, hogy a gyerekem apjával, Máriusszal megbeszéltük, hogy ő mit gondol. Ha nemet mond, nem ragaszkodtam volna hozzá, de szerencsére nagyon nyitott volt. Úgyhogy onnantól szépen elkezdtünk áthangolódni erre.

Hogyan készültél fel arra, hogy otthon fogsz szülni?
Normál esetben az történik, hogy az ember választ egy bábapraxist, a bábák pedig ugyanúgy tartanak egy szülésfelkészítőt, ahogyan a kórházban a szülésznő. Ez most a Covid miatt a Zoomon zajlott, aminek megvolt az az előnye, hogy több kismama volt összezárva a virtuális térben, mintha egy szobában lettünk volna – őket élmény volt figyelni. És folyamatosan jártam Judithoz, aki végig velem volt, és elkísért a terhességem és a szülésem végéig.
A másik nagyon fontos dolog, hogy mi is rengeteget foglalkoztunk azzal, hogy utánajárjunk, ez az egész hogy néz ki.

Nagyon kevesen tudják, hogy az otthonszülés mennyire szigorúan szabályozva van törvényileg.

Csak teljesen problémamentes terhesség esetében, bizonyos időablakban, bizonyos paraméterekkel történhet, és jelen kell lennie két bábának, vagyis szülésznőnek. Szerencsére minket nem nagyon támadott be senki, bár voltak, akik jelezték, hogy veszélyesnek vagy félelmetesnek tartják az otthonszülést. Sőt, volt olyan is, aki azt is megkérdezte, hogy oké, de azért lesz-e velünk szaksegítség. Ez most, túl a szülésen még szürreálisabban hangzik – hogyne lenne! Nagyon sokan azt sem tudják – sokszor még orvosok sem –, hogy az otthonszülés abszolút legális, majdnem tíz éve. A dúla is mesélte, hogy kérdezték már tőle aggódva: nem fél-e, hogy kijön a rendőrség szülés közben. Erről szinte semmit nem tudnak az emberek, és így nyilván arról sem, mekkora felszereléssel jönnek ki a bábák, hogy ugyanolyan ellátást tudjanak biztosítani egy szülő nőnek, mintha a kórházban lenne. Szerintem sokaknak valami olyasmi lehet a fejében, hogy kijön egy hippi nő füstölővel, énekel valamit, én meg közben elvérzek. A valóságban a bábák hihetetlenül felkészültek, plusz tanfolyamokat is elvégeznek, amiket évről évre meg is kell újítaniuk. Ezek nagyon megnyugtató tények, a MindenholJó praxis pedig, akikkel találkoztunk, még inkább azok voltak. Hamar láttuk, hogy jó úton vagyunk.

Mitől tartottál a legjobban a szüléseddel kapcsolatban?

Még a terhesség elején voltam, amikor Máriusz talált egy sorozatot, aminek egy része a szülésről szólt. Megnéztük, és ebben hangzott el, hogy a világon a legkevesebb fájdalomcsillapítást Japánban kérik a szüléseknél, mert ott valahogy jobban része a kultúrának a fájdalom elviselése. A japán nők számára ez nem olyan ijesztő gondolat. Biztos van ebben általánosítás, de közben mégiscsak egy statisztika. Próbáltam nagyon készülni, hogy ez egy ismeretlen méretű fájdalom lesz, és az otthonszülésnek velejárója, hogy nincs fájdalomcsillapítás. Félni egy idő után már nem féltem tőle, de sokat gondoltam rá. Hogy tudatosítsam magamban, hogy nagyon fog fájni, de a testem azzal a képességgel született, hogy ezt kibírja.
Viszont még ennél is fontosabb, hogy a szülés közben történhet olyasmi, ami miatt kórházba kell menni. A bábapraxis statisztikája szerint az elmúlt két évben minden tizedik otthonszülés végződött kórházban, és ha jól tudom, minden esetben azért, mert elfáradt a nő a vajúdásban. Ezek nem akut helyzetek, nem az történik, hogy jön egy rohammentő, és a félig szétszakadt nőt elszállítja, hanem a saját autójukon szépen bemennek, és minden oké lesz, többnyire még aznap haza is mennek a babával. A bábáknak nem az a feladatuk, hogy észrevegyék, ha baj van, hanem hogy azt ismerjék fel időben, hogy baj lesz, és tudjanak cselekedni.

Ők az elejétől hangsúlyozták, hogy integrálni kell a gondolatot, hogy lehet, hogy nem fog sikerülni otthon megszülni a gyereket, de akkor sem történik tragédia.

Sok olyan történetet hallottam, hogy valaki nagyon érezte magában az ősanyát, nagyon biztos volt benne, hogy sikerülni fog otthon, mások is ezt erősítették meg benne. Aztán valami közbejött, ami nem feltétlen rajta múlott, és végül kórházba került, amit törésként élt meg és csalódott magában. Ezzel foglalkoztam a legtöbbet, hogy ez is egy elfogadható gondolat legyen. Azt is sokszor elképzeltem, hogy az is megtörténhet, hogy be kell menni a kórházba, és császármetszés lesz a vége, ami tökéletes ellentéte annak, amit elképzeltünk, de hogy az is teljesen ok.

Végül milyen volt a szülés?
Elképesztő, nagyon sokáig nem is tudtam semmiféle jelzővel illetni. Nagyon intenzív volt, nyilván ez szinte minden anyának élete legerősebb élménye – minden szempontból. Az én szülésemen többen is jelen voltak, a bábákon, a dúlán és Máriuszon túl ott volt a húgom és a legjobb barátnőm. A húgom egyébként orvos, neki külön el kellett fogadnia ezt az egészet, de nagyon támogató volt, és Éva barátnőm is olyan típus, aki biztosan inkább a kórházi szülést választaná. De utólag mindketten azt mondták, hogy onnantól, hogy beléptek a lakásba, tudták, hogy ez teljesen rendben lesz. Körülöttem mindenki nagyon nyugodt volt, boldog és várakozással teljes volt a légkör. A vajúdással azonnal egy transz-szerű állapotba kerültem, sokkal hamarabb, mint gondoltam volna. Egyáltalán nem úgy történtek a dolgok, ahogy elképzeltem – folyni kezdett a vizem, és fél órával később már alig voltam képben.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 300 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
Kik késérték még végig Juli szülését? Miért pont ők?
Hogyan emlékszik vissza az apa az eseményre?
Hogyan éli meg az anyaság mindennapjait?
Próbáld ki most kedvezményesen!