Egy születésnapi lakoma előkészületeinek története. A Nők Lapja 2020/40. számának esszéje.

Csólentet főzünk édesanyámmal. Van, akinek ez sólet, nekünk csólent, édesanyám úgy tanulta Nagyváradon a Stern-palotában, még kislány korában, a saját édesanyjától. Ez a mostani ráadásul nem is akármilyen csólent, ez születésnapi ajándék csólent, nekem készül, az én születésnapomra, de az igazi ajándék benne az, hogy mama azt mondta, jöjjek el, főzzük együtt, ideje, hogy megtanuljam rendesen a csólent titkait.
Ő már hajnalban elment a piacra – jó, megígéri, hogy legközelebb én is vele mehetek, de ez most így egyszerűbb volt, megvett előre mindent, ami kell, amikor megérkezem hozzá, már ott van az egész kikészítve szépen az asztalon, a legszebb tányérokon és a legszebb terítőn, adjuk meg a módját, mondja édesanyám. A kék szélű porcelántányérokon ott a sok hozzávaló, ujjnyi vastag szeletekre szelt füstölt libamell és friss libamell, libacombok, jó gyufásskatulyányi darabokra vágott sovány marhahús, tisztára sikált héjú tojások, felszeletelt marhahús, az előző este megmosott és beáztatott apró szemű tarkabab, árpagyöngy, aszalt szilva, mazsola, hagyma, répa, petrezselyemgyökér, kis csokorba kötve csombor, kakukkfű, majoránna, állok és gyönyörködve nézem az alapanyagokat, amikor is észreveszek egy velős csontot a tányéron. Nahát, mama, mutatok rá, az meg hogy került oda, erről én még sose halottam. Édesanyám arcán ravasz mosoly fut át, az az én találmányom, mondja, a velős csont jobb ízt ad a paszulynak. Mosolygok, én is rájöttem erre, a mamámtól függetlenül, én a csilis babba szoktam szeretettel elrejteni egy szép velős csontot (jó, és persze a pörköltbe is, de ez már egy másik történet).

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 300 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
A születésnapi csólent elkészítésének részletei.
Próbáld ki most kedvezményesen!