Amikor Török Flórával beszélgettem, aki az Egyesület az Inklúzióért egyik alapítója, már a beszélgetés közben az járt a fejemben, hogy annyi értékes gondolata van, hogy ezeket legszívesebben mind óriásplakátra tenném ki. És arra is gondoltam, bárcsak mindenki elolvasná ezt a cikket, azok is, akiknek semmiféle mássággal nem kell együtt élniük. Bár ilyen ember szerintem nem is létezik.

Flórának négy gyereke született, köztük Dávid, aki sérült, és Jónás, aki Dávid ikertestvére, és súlyos fejlődési rendellenességei miatt babakorában meghalt. Ez a két fiú ébresztette rá, hogy más dolga van az életben, mint ahogy eredetileg tervezte.
 
Hogyan zajlott a te pályamódosításod, hogyan tervezted újra az életet a kisfiad elvesztése és Dávid diagnózisa után?
Amikor szembesültünk azzal, hogy Dávid máshogyan fejlődik, egy dupla gyászfolyamatban voltunk. Egyfelől gyászoltuk az egyik kisfiunkat, másrészt Dávid egészségességét. Két-három évbe telt, mire el tudtuk ezt fogadni, de amint sikerült, sokkal könnyebb lett minden. Sokkal jobban tudtam Dávidnak is segíteni, és valahogy a környezet is sokkal elfogadóbb lett attól, hogy mi azok lettünk. Ez kisebb problémáknál is igaz: ha egy anyuka már rendben van azzal, hogy a gyereke hiperaktív vagy Aspergeres, akkor az integrálódás és a mindennapi élet is sokkal könnyebb lesz. Ezt mindig hangsúlyozzuk az érzékenyítésnél is.
Én pedig közben arra jöttem rá, hogy valószínűleg azért van ilyen sokféle gyerekem, mert így mutatja meg nekem az élet, hogy segítenem kell. Adott egy jó nagy pofont, hogy most már vegyem észre, hol van rám a legnagyobb szükség. Előtte teljesen mással foglalkoztam, egy művészügynökséget csináltunk családi vállalkozás formájában. Ezzel és rendezvényszervezéssel foglalkoztam. Aztán 2013-ban, amikor már ebben az említett elfogadó fázisban voltam, összeálltam más sérült gyerekek anyukáival, és létrehoztuk a MagikMe nevű társadalmi vállalkozást, amely sérült gyerekeknek tervezett és forgalmazott játszótéri eszközöket. Ez egyfelől óriási siker volt, az emberek nagyon szerették, sok nagy cég mögénk állt, és összesen 80 helyszínen van már MagikMe eszköz. Ugyanakkor rájöttünk, hogy nem elég kitenni egy tárgyat. A Margit-szigeten van például kerekesszékes hinta, amire ki van írva nagy betűkkel, hogy „csak” mozgássérült gyerekek használhatják. Ezt hívom én totális szegregálásnak, hiszen ennek a táblának az az üzenete, hogy még véletlen se menjetek közel egymáshoz. Mi pont ennek az ellenkezőjét szerettük volna, azaz hogy a sérült és az ép gyerekek együtt játsszanak. Azt is megtapasztaltuk, hogy sokan az érintettek közül sem jutnak el ezekre a helyekre, vagy mert elvesznek a terápiák útvesztőiben, vagy mert nem akadálymentes az út, amelyen meg tudnák közelíteni, vagy mert még mindig izoláltnak érzik magukat. Akkor jöttünk rá, hogy először az emberekben kell lebontani az akadályokat, és a fejekben kell akadálymentesíteni. Ez kicsit a szlogenünkké is kezd válni. Élő Fruzsival, aki szintén spéci gyerekes anya, és Bokor Györgyivel, aki gyógypedagógus, elkezdtük ezt az érzékenyítő projektet. Rájöttünk, hogy igaz, hogy 25 gyerekenként haladunk, de mégis akkora szemfelnyitás ez az egész. Eleinte óvodásoknak és első-másodikosoknak csináltuk, de most már felnőttekkel is foglalkozunk, és náluk is nagyjából az jön be, mint az ovisoknál: a kézzel fogható tapasztalás.
 
Egy sima, egy fordított a szlogenetek. Nagyon tetszik az elnevezés, mert itthon valahogy nagyon nehezen találjuk meg a módját, hogy nevén nevezzük a dolgokat.

Munka közben

Ez egyfelől a tudás és a téves szocializáció, másfelől a prüdéria miatt van. A mi generációnk, akik ma szülők (a nagyszülők pedig pláne), nem tanulta meg, hogyan viszonyuljon a fogyatékosság témaköréhez. Ezt a nevet azért találtuk ki, mert az egy sima és az egy fordított nagyon jól tud kapcsolódni. Tudom, hogy nagyon nagy közhely, hogy a sokszínűség érték, és egy társadalom csak akkor tud jól működni, ha sokféle emberből tevődik össze, akik tudnak kapcsolódni egymással.
De valóban nagyon gondban vagyunk az elnevezésekkel. Sima és spéci, ezt is szoktuk megkülönböztetésnek mondani. A nyakatekert jogi kifejezéseket borzasztóan nehéz magunkévá tenni. Az értelmi fogyatékot például intellektuális képességzavarnak nevezi a hivatalos nyelv. Én viszont olyat is hallottam, hogy egy ilyen közösség tagjai maguk között bóbitáknak hívják az értelmi fogyatékos gyerekeket. Én úgy gondolom, minden társadalmi kisebbség hadd határozza meg, hogy minek aposztrofálja magát. Próbáljuk kiszorítani azokat a kifejezéseket, amelyek úgy végződnek, hogy valamiben szenved az illető. Azt is szeretnénk elérni, hogy valakit ne úgy aposztrofáljunk, hogy kerekesszékes. Azt mondjuk, kerekesszéket használó ember/gyerek/jogász/sportoló. Neki nem az identitását határozza meg a kerekesszék, hanem az a közlekedési eszköze. Amikor még nem volt kerekesszéket használó gyerekem, én is azt hittem, hogy a kerekesszékes emberek azzal kelnek, azzal fekszenek, de ma már tudom, hogy számos aktivitást a széken kívül csinálnak. Nehéz megtalálni a jó kifejezéseket. Ami viszont érdekes, és ez a kulcsa mindennek, hogy elkezdenek kifejezések kikopni a köznyelvből, mert csúfolódássá váltak. A zuglói Mozgásjavítóban, ahová óvodába jártunk, ki voltak téve nagyon régi képek, és ezeken az szerepelt, hogy „Nyomorékok Tanintézete”. Az egy teljesen pc szó volt száz évvel ezelőtt, akárcsak az, hogy hülye. Most pedig ez történik a fogyatékossal. Az érzékenyítéseink végén meg szoktuk kérni a gyerekeket, hogy csoportosítsanak kifejezéseket aszerint, hogy oké-e mondani vagy nem. A fogyatékost most már majdnem mindnyájuk a nem oké kifejezések közé sorolja. Az is nagyon fontos, hogy ezek a kifejezések csak jelzők. Lehet azt mondani, hogy fogyatékos, csak tegyük már utána, hogy gyerek. Ez nem megnevezés, ez csak egy jelző. Bagatellizálni és eufemizálni nem érdemes, a dolgokat ki kell mondani, az is nagyon fontos. Mindenkit az érdekel a legjobban a mássággal kapcsolatban, hogy az illető miért olyan. Ezekre a kérdésekre vannak gyors és egyszerű válaszok, amelyek működnek. Miért beteg a kisfiú szíve? Mert van benne egy rés, és nem tud olyan erősen kalapálni, ahogyan kéne. Ezt egy gyerek elfogadja és megérti. Az azonban, hogy ne nézz oda, ne menj oda, ne beszélj róla, nagy zavart okoz. Mindenkivel lehet kapcsolatot teremteni, és amint tudást szerzek valamiről, már nem félelmetes.
 
Munkátok során sokszor hangsúlyozzátok, hogy az akadálymentesítés nem csupán a fizikai dolgokról szól. Számodra mit jelent ez a fogalom?

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 300 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
Hogyan lehet egy weboldalt akadálymentesíteni?
Mi jelenti a legnagyobb sikerélményt az egyesület dolgozói számára?
Milyen meglepő reakciókkal találkoznak a gyerekek részéről?
Próbáld ki most kedvezményesen!