Félkomoly összegzés következik, hogyan ne raboljuk egymás idejét, ha társat keresünk negyven felett.

Amíg az ember fiatal, egészen máshogy randizik, mint a középkorúsághoz közeledve. Húsz évesen mi sem izgalmasabb, mint hogy milyen zenét szeret a másik, negyvenévesen ez már az abszolút édes mindegy kategória. Félkomoly összegzés következik, hogyan ne raboljuk egymás idejét, ha társat keresünk negyven felett.

Vonzások és személyiségzavarok

Néhány évvel ezelőtt készítettem egy interjút a nárcisztikus személyiségzavarról, de szóba került ott mindenféle mentális zavar, amely pokollá teszi a párkapcsolatot. Erre mindjárt visszatérünk. A környezetemben nagyon sok olyan nő (és férfi is) van, aki a negyvenhez közel vagy jóval fölötte is még mindig, vagy már megint társat keres, sőt, én is ezt a tábort erősítem, úgyhogy tudom, miről beszélek.
Ez egy elég vad terep. Aki járt már rajta, pontosan tudja. Itt már jóval szűkebb a merítés, azaz kevesebből lehet választani, ha egyáltalán lehet. Mindenkinek nagyobbak, vagy legalábbis határozottabbak az igényei, miközben mindenki próbál minél nyitottabb és elfogadóbb lenni. És itt bizony tombolnak a mentális problémák is, és a felhozatalban nagyon sok olyan egyedülálló szerepel, aki valami olyan lelki zavarral rendelkezik, amelyet jobb a lehető legmesszebbről elkerülni, már ha jót akarunk magunknak.
Amikor a nárcisztikus személyiségzavart kutattam, hamar egyértelművé vált számomra, hogy ha ki szeretném szűrni az ilyen és ehhez hasonló személyiségzavarokat, akkor mielőbb meg kell tudnom, hogy randipartnerem milyen viszonyban van az anyukájával. Egyik kisebb romantikus csalódásom feldolgozás közben a barátnőm konyhájában egy gazdagra sikeredett fröccs fölött megfogalmaztam, hogy a következő férfitól, akivel találkozom, az első randin meg fogom kérdezni, hogyan van az anyukájával, és milyen emlékei vannak róla gyerekkorából. Nem gondolom persze, hogy ez mindent elmond valakiről, természetesen lehet, hogy bizonyos esetekben totál értelmetlen kérdés, de kapaszkodónak semmiképp sem rossz.
Elég nagy szerencsém volt, mert a következő első  randimon megtörtént, amire nem is számítottam: a randi végébe belecsörgött a mama. Mivel külföldön volt, teljesen helyénvalónak tartottam, hogy randipartnerem felvette neki a telefont és néhány percet beszélt is vele. Abból, ahogyan beszélt, és amiket mondott, nagy kő esett le a szívemről, mert ezt a részt kipipálhattam, és rá sem kellett kérdeznem. Szépen, szeretettel és türelemmel beszélt az anyjával, pont, ahogyan én azt jónak látom. Akkor még nem tudtam, hogy apukával teljesen más a helyzet, és ebből aztán szomorúan végződő bonyodalmak is lettek, de ez már egy másik történet. A lényeg azonban, hogy ebből a tapasztalatból azt az irányelvet is megfogalmaztam, hogy legközelebb az apukára is rákérdezek, hiszen a hozott férfiminta bizonyos szempontból még az anyával való kapcsolatnál is árulkodóbb lehet.
Mindig is gondoltam, hogy nem vagyok egyedül ezekkel a gondolataimmal, aztán egy napon fantasztikus kis idézetbe futottam bele az interneten. Így szólt: „Kérdés az első randin: Mennyire vagy tisztában a traumáiddal és az elnyomott érzéseiddel, és arról is mesélj, mennyire aktívan dolgozol ezek gyógyításán, mielőtt az egészet rám rakod?”. Viccesnek tűnik a megfogalmazás, de valahol telitalálat. A középkorúság küszöbén már mindenkinek alaposan meg van rakva a csomagja. Vagy azért, mert elvált, vagy azért, mert az idáig még egyszer sem jött össze neki egy igazán komoly próbálkozás. Viszont ez az az életkor is, amikor a másik félnek már nincs ideje, energiája, és valószínűleg kedve sem azzal foglalkozni, hogy gatyába rázza a másikat. A mentő hadműveletekről ekkorra már kiderülnek, hogy rendszerint csak hiú ábrándok, és ebben az életszakaszban az ember általában már nemcsak magát védi meg ezektől, hanem esetlegesen már meglévő gyerekeit is.

Romantikus állásinterjú

Persze az első randi akkor is első randi, ha a felek megjárták már a hadak útját, nem pedig alkalmassági teszt, legalábbis nem szó szerint. Az emberek nem igazán szeretik, ha faggatják őket, ezért a fentebb idézett kérdést nem feltétlen a legszerencsésebb abban a formában feltenni, ahogyan az interneten belebotlottam. Viszont a legtöbb „szakirodalom”, amely a negyven pluszosok randizásával foglalkozik, azt javasolja, hogy jól megfogalmazott kérdésekkel mégiscsak ezt a problémakört kell minél előbb és minél hatékonyabban kiküszöbölnünk. Szóval, ha nem akarunk ajtóstul a házba rontani, a következő kérdéseket érdemes feltenni.

Hol nőttél fel és milyen volt a gyerekkorod? Mesélsz kicsit a családodról?

Az erre adott válaszból megalapozottan tudunk következtetni arra, hogy mennyire volt stabil a másik fél gyerekkora, ami az egészséges érzelmi élethez elengedhetetlen. Szakértők szerint ez nem jelenti azt, hogy messziről el kell kerülnünk azokat, akiknek nehéz gyerekkoruk volt. Ugyanakkor fontos ismernünk a másik fél családi történetét, hiszen ha vannak benne egészségtelen minták, vagy feldolgozatlan sérülések, akkor ezekről jobb az elejétől fogva tudni, mert sok mindenre magyarázatot adnak.

Mi a legnagyobb szenvedélyed?

Ha erre a kérdésre valós és őszinte választ kapunk, az nagyon jó eligazodási pont lehet az ismerkedésben. Amikor az ember fiatalabb, erre még nem igazán tud válaszolni, sőt, sokszor még nem is tudja, mi az, ami igazán és tartósan lázba hozza. 40 körül viszont már biztosan van ilyen, és erről elég jól tovább is lehet beszélgetni. Vagy menekülőre lehet fogni, ha a válasz olyan jellegű volt. Továbbá az is elég komoly intő jel, ha nem tud a másik egyetlen ilyet se mondani.

Mit vársz egy kapcsolattól?

Ez egy kicsit már a faggatás kategóriájába tartozó kérdés, akár azt az érzést is keltheti, mintha állásinterjún lennénk, de ugyanakkor nagyon hasznos felvetés. Az egyik legfontosabb dolog, amikor társat keresünk, hogy nagyon hasonló elvárásaink legyenek a kapcsolattól. Ha mások a céljaink, előbb-utóbb félre fog siklani a dolog, és ennyi idősen már azzal is tisztában vagyunk, hogy elég nehéz megváltoztatni más emberek akaratát. És mindez ránk is vonatkozik, hiszen annak is nagyon kicsi az esélye, hogy saját elvárásainkat változtassuk meg.

Mi az álmod?

Amikor a másikat a céljairól kérdezzük, általában olyan választ kapunk, amely csak rövidtávra szól, és túlságosan egy bizonyos dologra fókuszál. Az álmok ezzel szemben sokkal szélesebb skálába engednek betekintést. Mindenkinek vannak álmai a jövőjével kapcsolatban. Amikor társat keresünk, ezeknek az álmoknak nem árt némi hasonlóságot mutatnia. Fontos, hogy az álmaink összehangolhatók legyenek egymással.

Miért nem sikerültek a korábbi párkapcsolataid?

Ez az a kérdés, aminél nagyon figyelnünk kell, amikor elhangzik a válasz. Mi az, amit mond, és mi az, amit elhallgat? Vállalja a felelősséget a tönkrement kapcsolataiért? Szerepelnek a történetben olyan mellékszálak, mint egy másik nő, az alkohol vagy a drog, esetleg a munka?
A legfontosabb, hogy mi tudjuk, mit akarunk, mik az értékeink, és ezekkel a jövendőbeli partnerünk kompatibilis-e, illetve biztosan nyitott-e egy új kapcsolatra. Az élet nagyon rövid ahhoz, hogy olyanokra pazaroljuk, akik nem passzolnak az elképzeléseinkkel. Ez húszéves korban is igaz, és az idő előre haladtával csak egyre igazabb lesz.

(Illusztráció: Borzas Kata)

Kérünk, segítsd a munkánkat, és szánj pár percet a kérdőívünk kitöltésére, mert tudni szeretnénk a véleményedet a Nők Lapjáról és a nőklapja.hu-ról!

Tudtad, hogy a legtöbb cikkünk fizetőkapu mögött van?

Regisztrálj, és nézz meg
5 előfizetői tartalmat
ingyen!