Egy nap Csömörön, a fogyatékkal élők otthonában a Nők Lapja 2020/38. számának riportjában.

Fémkerítés, nyitott kapu. Csend, madárfütty. Fiú- és lányneveket viselő házak. Szavak, mondatok, dadogás, mutogatás. És nevetés, ami bár furcsa, őszinte. Életek. Sok száz élet, hétköznap és ünnepen, a csömöri Egyenlő Esélyekért Alapítvány otthonaiban.

A terület beláthatatlan, a hosszú kerítés a kék égbe fut. Aki elautózik mellette, hiheti, rendezett lakóparkot lát. A házak – több tucat – fehérek, a háromhektáros telken tisztes távolságban, szimmetriát nélkülözve ágaskodnak a végtelen felé. A látogató elsőre úgy érzi, ez adja az otthonosságot, aztán beljebb megy.
– Szia! Kit keresel? Segítek! – szólít meg a harmincas éveiben járó férfi, és útbaigazít. Kedvessége, nyíltsága lenyűgöz, hogy a lába akár egy gyereké, a keze koordinálatlanul mozog, csak később tudatosul bennem. A szem, az arc volt fontos.
Fák közt, művelt parcellák mellett kanyarog az út, több ház érintése után érem el az intézmény legnagyobb épületét, ahol tágas tér fogad. Fény árad be ablakokon, üvegtetőn, közepén hét méter magasságú pálmát ölel körül sok kisebb zöld növény. Az oldalfolyosók irodákat, konyhát, a távolabbiak műhelyeket rejtenek. Műhelyeket, melyek több száz különböző korú és képességű fogyatékkal élőnek kínálnak emberhez méltó hétköznapokat, értelmes elfoglaltságot, munkát, és nem utolsósorban biztonságot.
Amikor az otthon megálmodója – Szekeres Tiborné Erzsébet – fiát, Tibort 1976-ban világra hozta, talán még nem is hallott olyan otthonról, melyben fogyatékos emberek élnek. A kényszer azonban nagy úr, és néhány évvel kisfia születése után, kétségbeesett anyaként, érintettként megoldást keresve, és látva az akkori hazai viszonyokat mert nagyot álmodni.
– Tibor halmozottan sérült, máig nem derült ki, mi okozza az állapotát. Amikor elkezdtem neki otthont keresni, hatéves lehetett. Végigjártam minden létező helyet, és elkeserített a látvány. Éreztem, ha a fiam a jóslatokkal ellentétben élni fog, emberhez méltó körülményeket és értelmes elfoglaltságot kell teremtenem számára. Így született az otthon, a foglalkoztató ötlete, a nyolcvanas évek elején – mondja, és talán a maga számára is fölfoghatatlan, hogy ma mindez valóság, hogy amit a munkatársaival működtet, az egyedülálló, számos országban modellértékű.
Azt meséli, a hivatalokkal való küzdelem, a szövetkezet megalapítása – mert Összefogás Ipari Szövetkezet néven kezdtek –, az engedélyek beszerzése, a helyiség keresése éveket vett igénybe. Amikor 1986-ban egy bérelt lakásban négy sérült és egy segítő elkezdte a dobozok hajtogatását, Erzsébet hite megerősödött, hogy folytatni kell.
A lakóotthonok nagyon hasonlóak, hat-nyolc sérült él mindben, a családi szobákat kivéve egyágyas, fürdőszobás lakrészben. Egy-egy lakóotthon földszintje családias nappali – ülőgarnitúra, zongora, ebédlőasztal, televízió, egy tálalórész, a falon képek, szőnyegek. A tágas térből nyílnak a tulajdonképpeni kis apartmanok.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 300 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
Így zajlik egy teljes nap az alapítvány otthonaiban.
Próbáld ki most kedvezményesen!