És mi az, amivel fontos, hogy tisztában legyünk a témában? A Nők Lapja 2020/38. számának Lélek rovata.

Kismamás fórumokon várandós anyukák keverednek személyeskedő vitába az eldobható kontra mosható pelenka kérdésében. Ártalmatlannak tűnő, húszkilós alsósok kegyetlen piszkálódással kergetik teljes kétségbeesésbe egymást az online osztálycsoportban. A rémisztő példákat estig sorolhatnánk, de vajon mi van a virtuális térben, ami a legrosszabbat hozza elő az emberekből?

Mi áll a háttérben? 

Kívülállóként egyszerűen felfoghatatlan, miért ír valaki olyasmit a másiknak vagy a másikról, amit nem mondana neki élőszóban. Falucskai Henriett klinikai szakpszichológus rámutat, hogy pont ez a szituáció az, amely alapvetően megváltoztatja a szabályokat.

A bántalmazó

Mi számít bántalmazásnak? Egy degradáló megjegyzés a másik posztja alatt, egy száz éve történt kellemetlen esemény nyilvános felemlegetése, esetleg fényképes bizonyítékok megosztása, hadd nevessen rajta mindenki? Vagy csak akkor kapjuk fel a fejünket, amikor az illető már azt kívánja a másiknak, hogy verjék meg, vetéljen el, esetleg azt kéri, hogy akassza fel magát? Ezek egyike sem kirívó eset, elég a Facebookon körbenézni, vagy megkérdezni az iskolásokat, mi megy a zárt csoportokban. Az online zaklatás nem válogat életkor, nem vagy társadalmi státusz alapján, a bántalmazás bárkit utolérhet.

– A virtuális térben nem kell a másik szemébe nézni, a piszkálódó nem érzékeli az áldozat reakcióját, még véletlenül sem sajnálja meg azt, akit bánt. Nem látja, mennyire rosszulesik neki, hogy sír, ezért el sem gondolkodik azon, hogy esetleg túl messzire ment. Az empátiát kiváltó reakciókat teljesen kizárja az online kommunikáció. És bár sokan arccal, névvel teszik mindezt, még mindig akadnak olyanok, akik direkt alkotnak maguknak egy álprofilt, hogy semmi ne korlátozza őket. A bántalmazó ezeken a felületeken éli ki a frusztrációját, megpróbálja a saját szintjére vagy még lejjebb lehúzni azt, akit kiszemelt, és ehhez keres támogatókat. Megfigyelhető egy szereposztás, amibe sokan gondolkodás nélkül belesimulnak. Van a bántalmazó, valamint az őt támogató csatlósok, akik azzal segítenek, hogy kórusszerűen visszhangozzák a lesújtó szavakat, vagy „aláfestő zenét” játszanak a szólistának. Szerencsés esetben az áldozatnak is vannak védelmezői, akik hangosan kiállnak a pártfogoltjuk mellett. És vannak a nézelődő kívülállók; gyakran mintha pont az ő megnyerésükért folyna a vita.

Agresszió, frusztráció

Az internetezők többsége ha olyat lát, ami bosszantja, egyszerűen továbbgörget, és nem követi azt az oldalt, hírességet, közszereplőt, akit nem kedvel. A bántalmazó azonban felhúzza magát.

Az áldozat

Sokan nem értik, miért kell az online zaklatás áldozataival foglalkoznunk, hiszen mindig is volt piszkálódás iskolában, munkahelyen, lakókörnyezetben, miben volna ez más. A legfőbb különbség az, hogy a virtuális térben elharapódzó erőszak kikerülhetetlen, mélyebb nyomokat hagy, mivel nincsenek korlátai sem térben, sem időben, az áldozatot soha véget nem érő nyomás alá helyezi, hogy a kommentek, képek, beszólások bármikor utolérhetik. Nincs olyan, hogy az otthonomban nem hallom, a nyári szünetben nem ér el hozzám, nem bízhatok abban, hogy a baráti vagy családi köröm nem tudja meg, mert egyszerűen nem lehet előle elmenekülni.

– Őt egész egyszerűen irritálja a másik – magyarázza a szakember. – Általában elmondhatjuk róla, hogy boldogtalan, valami nem kerek az életében, és mérhetetlenül féltékeny arra, ami a másiknak viszont megvan: anyagi jólét, harmonikus párkapcsolat, szakmai siker, lehetőségek, kapcsolatok, bármi. Van, aki azzal takarózik, hogy csak segíteni szeretne, de ez a szándék alapvetően kérdőjeleződik meg, ha nyilvánosan ócsárol vagy kér számon. Mert ha valóban a jobbító szándék vezérelné, akkor privát üzenetben jelezné a véleményét. A bántalmazók általános jellemzője az empátiahiány vagy az alacsony empátiaszint. Válhat valakiből zaklató akkor is, ha dominanciára törekszik, mert a saját közegében el van nyomva. A motivációk között gyakran megtaláljuk a vágyat, hogy az illető a státuszán javítson, ez jellemző az iskolán-osztályon belüli csoportbeszélgetésekben, illetve ő az, aki az ismerősöket alázza az online térben. Lehet a háttérben agresszív minta – például öldöklős játékokkal játszik, vagy gyakran őt is bántalmazza a szülő, a testvér, ő az áldozat egy másik körben –, és keres egy gyengébbet, akire ezt a frusztrációját át tudja vinni. A vezérbántalmazó mellett sorakozik a támogatók népes csoportja. Itt főleg olyanokat találunk, akik maguk is áldozatok egy másik kapcsolatban, egy másik térben. Nincs annyi önbizalmuk, bátorságuk, hogy első zaklatóként lépjenek fel, de támogatják azt, aki megteszi, és szívesen provokálnak, hergelnek, vagy nevetnek, gúnyolódnak az áldozaton, vagyis a háttérben szítják a hangulatot.

A szó elszáll, az írás megmarad 

– Ha élőben történik egy szóváltás, annak van pár szemtanúja, akik legfeljebb továbbadják a sztorit, de egészen más számokról beszélhetünk, mint az online térben, ahol vírusszerűen tud terjedni bármi – mondja Falucskai Henriett. – Rengetegen megosztják, így nincs korlátja annak, ki olvashatja most vagy akár húsz év múlva. És az áldozat is nehezen tud rajta túllendülni, hiszen míg egy szóbeli bántalmazást idővel nem nagyon lehet szó szerint felidézni, addig egy írott piszkálódás bármikor visszakereshető. Akik „rászállnak” az ellenségükre, nem foglalkoznak a következményekkel. Az áldozat önértékelése csökken, nagyfokú stresszt él meg, a helyzet erős szorongással jár, teljesítménycsökkenés és elszigetelődés alakul ki a bizalomvesztés miatt. Jellemzőek az önkárosító viselkedésformák, a drog- és alkoholfogyasztás, gyakoriak a mentális, pszichés, pszichoszomatikus betegségek, és végső soron az öngyilkossági kísérletek, ezekről a híradásokból is gyakran értesülünk. Azzal, hogy az elmúlt hónapokban a járvány miatt el voltunk zárva a megszokott közegünktől, még jobban átkerültünk az online térbe, ott éltünk társadalmi életet, és a bezártság, a kapcsolódás hiánya még inkább fokozta az online feszültséget. Ha másképp nem ment, akkor legalább a virtuális térben meg lehetett élni a közösség erejét, lehetett egymáshoz kapcsolódni akár azáltal is, hogy egy véleményen vagyunk.
Áldozat akárkiből lehet, csak annyi kell hozzá, hogy az átlagostól kissé eltérjen. Gyerekkorban elég, ha más a testalkata, érdeklődési köre, nagyon szép vagy nagyon nem szép, esetleg visszahúzódó. A felnőttek körében is az eltérő váltja ki az agressziót. Lehet, hogy az illető másképp gondolkodik, másképp kommunikál, más a véleménye, és ez már bőven elég ahhoz, hogy bizonyos személyeket, csoportokat kihozzon a sodrukból. Az online térben zajló modern boszorkányperekben megfigyelhető még egy érdekes mintázat: sokan mintha kéjes örömüket lelnék abban, hogy magas státuszú, megbecsült embereken, fontos kezdeményezéseken, jelenségeken köszörülik a nyelvüket, vagy beléjük törölhetik a lábukat. A pszichológus szerint ennek egyik oka az, hogy amikor valamire vagy valakire akarva-akaratlanul fölnézünk, attól magunkat kisebbnek érezhetjük. Amikor ez a valami vagy valaki a földre kerül, akkor végre egyenrangúnak tekinthetjük magunkat, sőt megélhetjük, milyen fölébe kerekedni – de lássuk be, ez nem az emberi nagyságról árulkodik.

Előre gondolkodni, segítséget kérni 

A legjobb, amit az összes internethasználó megtehet, hogy megpróbálja megelőzni a zaklatást. Ezért kell felelősségteljes eszközhasználatra tanítani a gyerekeket, és ennek fontos része az, hogy el tudjanak szakadni a telefonjuktól, és ne legyenek a nap huszonnégy órájában online. Meg kell tanítani őket arra, hogy mindent mondjanak el, és mindent mentsenek le, mert a zaklatásért felelősségre lehet vonni a másikat. Ha arra a szintre jut el a bántalmazás, akár bírósághoz is lehet fordulni, de ehhez szükségesek a bizonyítékok. Fontos úgy kiépíteni a bizalmat a gyerekkel, hogy merjen a felnőtthöz fordulni akkor is, ha valamelyik társával történik baj. Ha nem beszél róla otthon, figyeljünk a jelekre: a szülőnek gyanús lehet, ha a kamasz nem alszik jól, változnak az étkezési szokásai, levert, kedvetlen, nem kötik le a régi hobbijai. Rengeteget kell beszélgetni, de nagy szerepe van az érintésnek, ölelésnek, ez mind fontos a megtépázott önbizalom visszaépítéséhez. Segít, ha bevonjuk a környezetet, beszélünk a pedagógussal, és kulturált, nem támadó hangnemben a bántalmazó szüleivel is.
– Gyereknél, felnőttnél egyaránt fontos a környezet, a kívülállók védelmezővé formálása – teszi hozzá a pszichológus. – Mert a troll nem megy oda, vagy elkódorog, ha azt érzékeli, hogy mások megvédik az áldozatot. A védelmező nagyfokú empátiával, magas intelligenciaszinttel, valamint szilárd önértékeléssel és nagyon erős bántalmazás ellenes attitűddel rendelkezik. Mindannyian ilyennek akarjuk látni magunkat. Ha tehetek, akkor tegyek azért, akit szeretek, akit meg akarok védeni.
Megoldás lehet az is, ha passzívak maradunk, hátha megunja a bántalmazó, de ehhez az kell, hogy az áldozat felül tudjon emelkedni a beszólásokon. Emellett végig kell gondolni minden posztolást, legyen az vélemény vagy fénykép. Kérdés, hogy vállalom-e, ha negatív reakciók érkeznek. Ezért kell mérlegelni, mit és kikkel osztok meg. Amennyiben már megtörtént a baj, akkor, ha szükség van rá, érdemes szakemberhez fordulni.

Fotó: Getty Images

Kérünk, segítsd a munkánkat, és szánj pár percet a kérdőívünk kitöltésére, mert tudni szeretnénk a véleményedet a Nők Lapjáról és a nőklapja.hu-ról!

Tudtad, hogy a legtöbb cikkünk fizetőkapu mögött van?

Regisztrálj, és nézz meg
5 előfizetői tartalmat
ingyen!