Egy színész, akit mindenki szeret – De mi lehet Stellan Skarsgård titka?

Stellan Skarsgård mesterien egyensúlyozik a hollywoodi mainstream és az európai művészfilmek között, de nem csak ezért szeretjük.

Nem sok színész van, aki hosszú pályája során úgy képes egyensúlyozni Hollywood és az európai művészfilmek között, hogy alakja egy pillanatig se váljon hiteltelenné, vagy ne adj isten gagyivá, de a svéd Stellan Skarsgård (vezetékneve kiejtése valahogy úgy hangzik, hogy szkarsgoard – nem, nem így hangzik, hanem pont így: skɑ̌ːʂɡoːɖ) határozottan közéjük tartozik. Mert hiába játszik a Mamma Mia!-ban vagy tűnik fel a kasszasiker Marvel filmekben (Thor és Bosszúállók), hiába ő a Karibtenger kalózai: Holtak kincsének „Bocskor Bill” Turnere, a fajsúlyos (a mainstream mozik esztétikáján éleződött elmék szerint inkább profán vagy beteges) filmeket készítő rendező, a dogma-film mozgalom atyjaként híressé vált Lars von Trier vélhetően egy percig nem habozott, hogy Skarsgård-t kérje-e fel például a sokakat sokkoló Nimfomániás egyik szerepére.

Stellan Skarsgård a Nimfomániás című filmben. (Forrás: IMDb)

Lars von Trier-vel egyébként régi barátok (először az 1996-os Hullámtörésben dolgoztak együtt), a rendező számos filmjében tűnt fel azóta is a svéd színész, aki legyen akár a Hamupipőke Nagyhercege, szinkronizálja Múmin papát vagy alakítsa Boris Scserbinát, ugyanaz az önazonos Stellan Skarsgård marad, akinek neve garancia arra, hogy ha döbbenetesen jót nem is (sajnálom, a Mamma Mia! nálam nem ment át), de általában valami elég jót, sokszor pedig döbbenetesen jót fogunk látni. Interjúiból az derül ki, hogy szerinte nem is dolgozik olyan sokat, de IMDB adatlapja és díjainak száma nem erről árulkodik. Hogy mi alapján válogat, arról idén februárban a korábbi Index újságírójának mondott egy érdekes mondatot, miután kifejtette, hogy ő azzal is teljesen rendben van, ha az emberek elfelejtik: „Sok szerepet nem vállalok el, inkább maradok otthon és főzök. Néha kell pénz a hozzávalókhoz, és néha meg szembejön egy érdekes szerep. Az utóbbi 30 évben évi négy hónapot dolgoztam intenzíven, szerintem ez egy jó arány. Hogy 4 intenzív hónappal hogy lehet ennyi filmet összehozni, az más kérdés, valószínűleg mást jelent számára az intenzív munka, mint amire elsőként gondolunk.

Tévésztár, mozisztár, sztárapa

Valószínűleg az 1997-es Good Will Huntingban láttam először (2000 környéke lehetett), remek is volt Lambeau professzor szerepében, de akkoriban jobban érdekelt a fiatal Matt Damon és Ben Affleck, illetve a hőn szeretett Robin Williams, így nem szenteltem különösebb figyelmet kvalitásainak. A következő pedig valószínűleg a Dogville volt, amelyben viszont olyan tiszta szívemből gyűlöltem (természetesen a szerepe miatt), hogy akkor már örökre megjegyeztem ezt a szomorkás szemű férfit, pár nap múlva pedig ki is kölcsönöztem a videotékából a Táncos a sötétben című, szintén Lars von Trier filmet Björkkel és Catherine Deneuve-vel a főszerepben, azóta pedig leginkább tudattalanul lépten-nyomon a filmjeibe ütközöm. Láttam már a River című krimisorozat címszerepében, amelyben remekül hozta a keserű nyomozót, illetve egyik nagy kedvencemben, a norvég Kraftidiotenben, amely magyarul Az eltűnés sorrendjében címet kapta.

Jelenleg is láthatjuk a magyar mozikban: a Remény című Maria Sødahl film egyik főszerepét alakítja.

A film nemcsak egy betegségtörténet, de egy párkapcsolati dráma is, egyben szerelmes film, elégia az öregedésről és az elmúlásról. Előtte a 2019-es Csernobil című HBO-sorozat (kötelező darab, ha nem láttad, pótold, az HBO GO hét napig ingyenesen kipróbálható) miatt volt neve napirenden itthon, ő játszotta Borisz Scserbinát, az eleinte szkeptikus miniszterelnök-helyettest, aki aztán kénytelen szembenézni a szomorú és rettenetes valósággal. Skarsgård idén is forgat, a Dűne feldolgozásában játssza Vladimir Harkonnen bárót, illetve ott van már a neve a készülő Star Wars előzménysorozat stáblistáján is.  

Stellan Skarsgård a Csernobil-ban való alakításáért megkapta a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Golden Glob díjat, 2020. január 5. (Fotó: Rachel Luna / Getty Images)

Mindenki szereti Stellan Skarsgård-t

Én tehát nagy rajongója vagyok a színésznek, interjúit olvasva viszont arra jutottam, hogy ezzel valószínűleg mindenki így van. Az is, aki a könnyedebb vagy látványos hollywoodi produkciók rajongója, és az is, aki a hiperrealista, nehéz, skandináv művészfilmeket részesíti előnyben – és persze a két véglet között mindenki más is. Hogy miért gondolom így?

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 300 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
Miért nem költözik Hollywoodba a filmsztár?
Így nevelte gyerekeit, akik közül többen is igencsak ismerősek lehetnek.
A fekete humor mestereként nem fél kellemetlenül viccelődni.
Öröm olvasni, ahogy a nőkről vélekedik.
Próbáld ki most kedvezményesen!