Karanténtörténet apró csodákkal – Interjú Huzella Júliával

Huzella Juli és a Tíztőlmese sok gyereknek – és persze szülőnek – jelentett mentőövet a karantén időszakában. A hobbiprojekt pedig túlnőtt önmagán, és most valami egészen különleges dolog születik majd belőle.

Azokban a március közepi első hetekben, amikor én még csak kapkodva, kóvályogva próbáltam megtalálni a saját karanténritmusunkat, óriási hálát éreztem mindazok felé, akik mosollyal és rendszeres programokkal „vártak” már ekkor is a képernyő túloldalán, szinte az első perctől.
Közéjük tartozik Huzella Júlia is, aki frissen indult Facebook-oldalán nem ígért és tett sem kevesebbet sem többet annál, mint amire az oldal neve utal: minden délelőtt tíz órakor mesét olvasott rajta. A saját gyerekeinek és az egyre növekvő követőtábornak.
A kósza ötletből mostanra weboldal és vállalkozás született – de ami ennél is fontosabb: a folyamaton keresztül Juli visszatalált az önkifejezés valódi öröméhez, ami eredetileg a színjátszás felé sodorta. Erről (is) beszélgettünk, egy „kiülős” helyen, ahova hanyag eleganciával, biciklivel, és fülig érő mosollyal érkezett. És egy régi nyomógombos telefonnal.

Lehet okostelefon nélkül élni a 21. században? Hogyan?
Igen, butatelefonom van, mert karácsony óta digitális detoxon vagyok. Az elején tényleg úgy éreztem magam, mint egy függő, hogy csak egy pillanat, csak ránézek a leveleimre, a Facebookra, a hírekre… Egyébként tök tudatosan csináltam végig egy „elvonót” , amit amúgy a férjem, Balázs a Youtube-on dokumentált – és közben volt egy nap, amikor újra korlátlanul lehetett volna kütyüzni.  Akkor azt mondtam, hogy na, ezt kihagyom. Úgy éreztem, egy perc alatt visszaszoknék…

De nem szoktál vissza…
Nem, és ezt nagyon élvezem. Ha tudom, hogy szükségem lesz netezésre, akkor inkább laptopot hozok – mint most is, hogy neked meg tudjam mutatni a készülő oldalt. Ez kicsit nehezebb, de a bicikli elbírja, és nekem megéri.

Amikor az egész élet a képernyő túloldalára költözik, elég nehéz digitális detoxot tartani.
Pontosan. Ezért ragaszkodom azóta is ahhoz, hogy legalább a telefonom maradjon „buta”. És tulajdonképpen innen indult a Tíztőlmese is. Amikor elkezdődött a karantén, elhatároztuk, hogy a gyerekek számára is tartunk rendszeres és kiszámítható képernyőmentes időt. Például minden nap ugyanakkor, mondjuk tízkor, én mesélni fogok nekik.

És minden egyes nap ott is ültek veled?
Akkor még nem tudtuk, hogyan alakul a digitális oktatás, és hogy az ötletünkből az lesz, ami lett, ezért végül Blanka sokszor órán volt, amikor én meséltem, de azért néha kiszökött. Hétvégenként pedig ő volt a leglelkesebb hallgatóm.

(Fotó: Nagy Tamás/nőklapja.hu)

Honnan jött az ötlet, hogy ne csak a saját két gyerekednek olvass, hanem ezt mások is követhessék?
Közvetlenül a karantén előtt édesapám felvetette, hogy zenélni fog gyerekeknek online, hiszen elmaradnak a koncertjei. Innen jött az ötlet, hogy a felolvasás is élőben történjen a közösségi oldalon, ne csak a saját gyerekeimnek.

Szerinted miért lett az oldal ennyire népszerű?
Egyrészt nagyon hamar kezdtük, akkor még szinte senki más nem olvasott fel rajtam kívül. Másrészt nem csak neked esett jól – úgy tűnik – a rendszeresség és a mosoly. Rengeteg hálás levelet kaptam anyukáktól, hogy mennyire jó ritmust ad a napjuknak, hogy tudják, tízkor meg fognak tudni inni egy kávét, megnézhetik a leveleiket. De aztán olyan levelet is kaptam, hogy semmit sem intézett, mert behúzta őt is a mese – de ez is jó volt így.

Nem vált teherré egy idő után?
Nem, sőt! Ha néha kicsit nehezebb is volt odaülni, ahogy elkezdtem, már csak az öröm maradt.  Annyira csodálatos, és annyira élvezem! Ez olyan terep, ahol egyáltalán nem szorongok.

Mert amúgy szoktál szorongani? Úgy tudom, nagyon sokat küzdöttél azért, hogy színésznő lehess.
Nagyon akartam színésznő lenni, igen, öt évig próbálkoztam, mire végre felvettek. Aztán utolsó évben megismertem Balázst, és szinte azonnal jött Blanka. Sok kolléganőm azt mondta, hogy nem vagyok normális, pláne mikor három év után jött Ilka is.

(Fotó: Nagy Tamás/nőklapja.hu)

A színésznők többsége máskor/máshogy vállal gyereket?

Nem mondom, hogy teljesen egyedül vagyok ezzel a „modellel”, de a többség nagyon másként él, igen. És semmi bajom nincs ezzel, addig, amíg nem kezdem el azt hinni, hogy nekem is úgy kéne csinálnom a dolgaimat, ahogy nekik. És hosszú évekig küzdöttem ezzel.

Huzella Júlia:

Budapesten született 1983-ban. 2012-ben elvégezte a Színház- és Filmművészeti Egyetemet Máté Gábor osztályában. Játszott a Katona József Színházban, a Győri Nemzeti Színházban, és több független társulatban. Jelenleg a Katona József Színház Ahogy tetszik című előadásában ( r.: Kovács D. Dániel), a Jurányiban a Nagy vacsora című előadásban (r.: Császi Ádám), a Tünet Együttes Kucok című gyerekelőadásában (r.: Szabó Réka) játszik. filmek, amelyekben szerepelt: A berni követ (r.: Szász Attila), Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan (r.: Reisz Gábor), Átok (r.: Mátyássy Áron), Ebéd előtt (r.: Szabó Simon), Cserekapus (r.: Vékes Csaba), Viadal (r.: Szeiler Péter), Valakinek a valamije (r.: Reisz Gábor), Átalakítás folyamatban (r.: Grosan Cristina), HhHH (r.: Cédric Jimenez)

Azzal, hogy…
Hogy ha jön egy munkaajánlat, arra nem mondhatok nemet. Hogy többet kéne a „kirakatban” lennem, meg kellene osztanom magamról egy csomó mindent a közösségi médiában, hogy szem előtt legyek. És közben szorongtam, mert ez nagyon nem ment.

Hát, most eléggé szem előtt vagy.
Igen, most, ha úgy tetszik szem előtt vagyok, de ezt így nagyon élvezem. Ez hiteles, ez igazi, ez én vagyok. És meg is találnak felkérésekkel ennek kapcsán, amikre viszont repesve mondok igent: könyvbemutatók, felolvasások – ha hívnak, megyek. A múltkor egy hátrányos helyzetű gyerekeknek szóló rendezvényen olvastam meséket. Nagyjából egész napos program lett belőle, oda-vissza sokórás vezetéssel – és mégis, minden percét élveztem. Csodálatos volt!

(Fotó: Nagy Tamás/nőklapja.hu)

Látszik, hogy most nagyon a helyeden érzed magad. Sejtetted, hogy errefelé lesz az irány, ami egyensúlyba hoz?
A „csinálnék valami mást is a színpadi munkán kívül” érzés már korábban is megvolt, igen. De az irány nem igazán. Nem sokkal a karantén előtt beiratkoztam egy cukrásztanfolyamra, mert sütni eléggé szeretek – és a tanfolyam rémes volt, a vezetőtanár undok, a digitális oktatás minősége baromi gyenge – úgyhogy abba is hagytam. De nem bánom, mert közben már elindult a Tíztőlmese, és látod, nem bírom abbahagyni a mosolygást, ha erről beszélek.

Akkor ezek szerint azóta sem csökkent a lendületed?
Nem, sőt! Hamarosan indul az oldal, amiben szintén arra törekedtünk, hogy nekünk is megérje, de az olvasóknak/hallgatóknak/nézőknek is – és persze a kiadóknak is. A havi csomag ára ezért annyi lesz, mint egyetlen könyvé. És lesznek benne jóféle beszélgetések, ajánlók is, sőt, édesapámat is elhívom zenélni. Lubickolok ebben az egészben, úgy érzem.

És milyen színházi évadra számítasz ősztől?
Hogy lesz-e évad és hogyan? Látod, ezen korábban izgultam volna, most egyáltalán nem. Őszintén szólva én arra számítok, hogy októbertől újra karantén lesz, úgyhogy a szeptemberi előadásaimmal nagyon számolok, a januárra tervezett bemutatóval kapcsolatban már szkeptikusabb vagyok.

De nem szorongsz.
Nem. Nem félek attól, hogy jaj, mi lesz, hanem várom, és alkalmazkodom. És mesélek. És ez csodálatos.

(Kiemelt kép: Nagy Tamás/nőklapja.hu)

Kérünk, segítsd a munkánkat, és szánj pár percet a kérdőívünk kitöltésére, mert tudni szeretnénk a véleményedet a Nők Lapjáról és a nőklapja.hu-ról!