Izgalmas kalandban vehet részt a nőklapja.hu: végig kísérhetjük, hogyan áll össze egy színházi előadás az első ötletektől a premierig. A téma is kifejezetten érdekes: milyen módon élik meg a nők az életközépi válságot, az öregedést, a testük átalakulását. A „Mit ér, ha? – zenés női varieté a mulandóságról” című darab, nem „csak” egy színházi előadás lesz, hanem – az alkotók szándéka szerint – az önfelszabadítás gesztusa is egyben.

Az ötlet a Láthatáron Csoport elnevezésű független színházi társulat egyik alapítójától, Feuer Yvette színésznőtől származik. – Két éve elkezdődött egy válsághullámom, amit csak utóbb azonosítottam életközépi válságként. Azóta sokat olvastam és tájékozódtam ebben a témában. Arra gondoltam, ha engem ennyire foglalkoztat ez az állapot, akkor mások is így lehetnek ezzel, és a felvetődő aggodalmainkból, félelmeinkből, számvetéseinkből akár színházi előadás is kikerekedhetne – mondja a darab életre hívásának kezdeteiről.

Csak humorral érdemes

Cikksorozatunk első darabja ekkor született: egy online-ötletelést mutattunk be az ötletgazda Yvette, a felkért rendező, Romankovics Eda és a dramaturg, Zsigó Anna között. Yvette az első pillanattól fogva tudta, hogy varietét szeretne, sírva nevetős előadást táncokkal, énekkel és groteszk humorral.

Eda, Yvette és Anna – online megbeszélésen áll össze egy darab a karantén idején.

A sok személyes vallomásból, hirtelen ötletekből, lassú ráébredésekből kirajzolódott az az igény, hogy a keserédes atmoszféra ellenére pozitív végkicsengése legyen az előadásnak. Ami nem egyfajta kötelező, rózsaszínbe csomagolt happy end lenne, hanem fontos üzenet: a negyvenes-ötvenes életkor nagyon összetett időszak az ember életében, ekkor súlyos kérdéseket teszünk fel magunknak, amelyekre válaszokat kell adnunk. Nem mindegy, hogy a kérdéseink által felszínre hozott problémákkal szembe merünk-e nézni. Az életközépen feltárulkozó mélységbe beletekintve eldőlhet, milyen időskor vár ránk. Bizonyos döntések meghozásához ugyanis ebben az életszakaszban adódik az utolsó esély. Ezért tartják fontosnak az alkotók, hogy a darab energiát, pozitív életszemléletet és nem utolsó sorban bátorságot sugározzon az életközépi válsággal küszködő nőknek. Az alkotók a készülő darab címét („Mit ér, ha?” – zenés női varieté a mulandóságról) felhasználva egy nyílt csoportot hoztak létre, ahol folyamatosan várják az érintettektől az élettörténeteket és tapasztalatokat. Hiszen mindannyian máshogy éljük meg öregedést: sokan azt érzik, küzdeniük kell ellene. De mi ellen küzdünk ilyenkor valójában? Yvette rájött, hogy ennek az egész középidős válságfolyamatnak fontos aspektusa az önelfogadás és az önszeretet. – Ez kinek mit jelent? Tudjátok-e szeretni magatokat és ez miben nyilvánul meg? – tette fel az egyik legfontosabb kérdést.

A megannyi kérdésre sokféle választ érkezik a Facebook-csoportba, amelyek mind átszivárognak a készülő darabba. Minél több tapasztalatból, történetből gyúródik össze a forgatókönyv, annál összetettebben tudják bemutatni az alkotók ezt az élethelyzetet. Azóta sok minden formálódott a darabon. A karanténos ötletelésből forgatókönyv született, illetve bekapcsolódott a munkába a látványtervező is. Nyáron a Jurányi Kamarában improvizációkra épülő próbanapokat is tartottak, találkozott a koreográfus a költővel, a színész a látványtervezővel, és Fűri Anna zeneszerző is csatlakozott a társulathoz. Yvette azt érezte, hogy bár sok minden jól alakul, hiányzik egy szakmai keret, ami a sokféle ötletet, történetet tudományos oldalról is megtámogatja. Még se kerüljön olyan szál az előadásba, amely ugyan jópofának tűnik, de semmi köze a valósághoz. Ennek a szakmai keretnek a létrehozásához hívta segítségül a csapat Tisza Katát, az élethelyzeti krízis-coachként is dolgozó írónőt, öregedéskutatót, aki sok más mellett a bántalmazó kapcsolatok autonómiáját feltáró Most. című „szabadságkönyv” szerzője is. A Láthatáron Csoport tagjaira elementárisan erővel hatott az az interjú, amelyet az írónő tavaly adott az Új egyenlőség című folyóirat stúdiójában arról, miért különösen rossz megöregedni Magyarországon, ahol a fiatalság az etalon, és az időseket stigmatizálják.
– Az életközépi válság olyan, amelyről nem lehet nem felszabadító, önmagunkon is nevetni tudó darabot készíteni. Ezért választottuk a varietét, mert ez a műfaj sokféle stílusnak és mondanivalónak enged teret. Szeretnénk bemutatni a halálfélelmet, az elmúlás kérdését, valamint az értelmes életre törekvés vágyát, de a darabnak nincs lineáris dramaturgiája – vázolta egy kis körúti kávézóban Katának Yvette, mihez is van szükségük a szakértelmére.

– Az élet csak egy keret, rajtad múlik, milyen tartalommal töltöd meg. Az életközépi válsággal az a probléma, hogy az emberek többsége a válságra adott válaszaiban csak ismétli ugyanazokat a sémákat, amelyeket már jól megtanult. Márpedig ez a szakasz az életünkben valóban határpont.

Kávéházi ötletelés. Balról jobbra: Romankovics Eda, Feuer Yvette, Tisza Kata és Zsigó Anna (Fotó: Láthatáron Csoport)

Mi értelme ennek az egésznek?

Az első húsz évünket kulturális normák által meghatározott keretek között éljük, és a viselkedésünket azok a jól megtanult szülői mintázatok határozzák meg, amelyekbe beleszületünk. Sőt, nem csak a szüleink, hanem transzgenerációs minták, intézmények, óvodák, iskolák normái is hatnak. Egy húszéves még nem rendelkezik annyi önismerettel, hogy elgondolkodjon azon, „ki is vagyok?, hogyan is leszek boldog?”. Ez természetes, hiszen ebben a korban a személyiségfejlődés útjának elején járunk. Én alapnak veszem, hogy így vagy úgy, de mindannyian sérültek vagyunk. Ez nem is kérdés. Az, hogy milyen megküzdési stratégiákat választunk, reflektálunk-e önmagunkra, rajtunk múlik. De az első momentum, amikor ezekkel a gyötrő gondolatokkal az ember elkezd foglalkozni, az valahol középen, 40-50 évesen jön el – fejtette ki Kata, hozzátéve, hogy ez persze egyénfüggő, van, akit már 27 évesen ért annyi trauma, betegség, halál, válás, hogy eljut idáig, de van, aki még 55 évesen sem. Ez az az időszak Kata szerint, amikor a legtöbben felteszik maguknak a kérdést, hogy mi értelme ennek az egésznek, mi dolgom van a saját életemmel.

– Ez egy mély krízis, ami esélyt ad arra, hogy magasabb szinten éld az életed

 – mutatott rá. Ugyanakkor valóban határpont: valaki a gyötrő kérdésekre az ismert sémái alapján válaszol, és belemenekül az ismétlésekbe, más viszont felismeri ezeket a régi beidegződéseit, és túljut azokon.

Nyáron elindultak az improvizációs próbák: Szalontay Tünde és Tárnoki Mariann játékban. (Fotó: Láthatáron Csoport)

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 300 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
A válás az a gazdagok luxusa? Hogy jön ez az életközepi válsághoz?
Tisza Kata elmondja, mik azok a dolgok, amelyekkel javítani tudunk az életminőségünkön.
Egy színházi előadás nem tud egy önbecsülést erősítő terápiát helyettesíteni. De akkor mégis mit várhatunk ettől a darabtól?
Próbáld ki most kedvezményesen!