Békásmegyer, betondzsungel. Nehéz errefelé megtalálni bármit is, hiszen a tízemeletes házak közt még a GPS is akadozik. Szerencsére vannak, akik útba igazítanak, „arrafelé menjen, ott van a játszótér, ez az egyik legjobb dolog, ami a környéken elérhető”. Aztán kiderül, hogy a megkérdezett is ott, a Máltai Szeretetszolgálat által működtetett játszótéren nőtt föl, csak most már a gyerekét viszi oda. Íme, ilyen, amikor egy szervezet nem csak elkötelezett, hanem sebészi pontossággal méri föl, hol van szükség a tevékenységére.

A máltaiak a megelőzésre törekednek

Van egy gyakran használt kifejezés a köznapi nyelvhasználatban: „egyszerű és nagyszerű”. Gyakran ugyanis a kevésbé komplikált, letisztult dolgok a legnagyszerűbbek. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat „Játszva megelőzni!” elnevezésű programja épp ilyen. A kezdeményezést 1998-ban indították útjára a szeretetszolgálat önkéntesei és munkatársai azzal a céllal, hogy a panelrengetegben lakó családokat kimozdítsák a négy fal közül, s teret kínáljanak fel nekik a játszótereken és játszóházakban, lehetőséget teremtve a közös játékra, beszélgetésre. Ez maradéktalanul sikerült: az elmúlt húsz évben az egyre elmagányosodó társadalomban a Szeretetszolgálat 3. kerületi játszóterei kis oázisokat alkotnak, ahová szeretnek eljárni a szülők és a gyerekek. És ezeken a helyeken nem csak közösségre, barátokra lelnek a helyiek, hanem egyfajta hagyomány is teremtődött: az elmúlt húsz évben itt nőtt fel egy olyan generáció, amelynek tagjai néhány éve még kisgyerekként jártak a „máltaira” játszani, ma pedig, felnővén, már a saját gyerekeiket hozzák. Olyan is akad közöttük, aki szociális munkásként, közösségszervezőként tér vissza – immáron ők foglalkoznak az ide látogató családokkal. Gergő például, aki 13 éves volt, amikor e játszótér megnyitott, így került vissza.

– Klasszikus kulcsos gyerek voltam. Jártuk a lakótelepet, és azt csináltunk, amit akartunk, gyakran a határokat is feszegetve

 – meséli. – Sokat jelentett az életünkben, amikor a játszótér megnyitott. Végre volt egy hely, ahol név szerint ismertek minket, ahol segítettek a házi feladatok elvégzésében. Lassan ideszoktam. Hasznosabbnak tűnt, mint kukákat borogatni. Aztán, ahogy telt-múlt az idő és egyre nagyobb lettem, már nem is játszani, hanem önkénteskedni jártam ide a térre.

Gergő 13 éves volt mikor a játszótér megnyitott. (Fotó: Nagy Tamás/nőklapja.hu)

Segítettem a játékokat megszervezni, foglalkozni a gyerekekkel. Hiába kezdődött el a középiskola, legalább heti három napot itt töltöttem. Szinte hazajártam – mondja Gergő, aki ma már a Zemplén Győző utcai játszótér egyik munkatársa. Közben elkezdte az egyetemet is, biológia-olasz tanári szakon. – Nem fejeztem még be, inkább játszóteres lettem – teszi hozzá, és látszik, hogy ezt valódi hivatásának érzi: korábban az egyik békásmegyeri játszótér volt a munkahelye, ma már a Szeretetszolgálat Mozgó Játszótér elnevezésű programjában dolgozik, amelynek keretében úgynevezett játszóbuszokkal járja az ország leghátrányosabb helyzetű településeit, szegregátumait. Eljut így a magyar vidék legmélyebb bugyraiba. Oda, ahol nincs iskola, nincs játszótér, nincs semmi, csak a felfoghatatlan szegénység.  Amikor pedig éppen nem a szegregátumokat járja, Békásmegyeren próbálja megszólítani az „alfa” generációt.

Mert ma már másképp tengenek-lengenek a gyerekek: nem a lakótelepek utcáin bandáznak és ott „feszegetik a határokat”, hanem otthon, a négy fal között ülnek a számítógép előtt.

Gergőnek ez jelenti az egyik legnagyobb kihívást: hiszen míg korábban a csellengő gyerekek fizikailag jelen voltak a játszóterek környékén, oda lehetett menni hozzájuk, be lehetett őket hívni, a most kallódó, elhanyagolt gyerekek nincsenek jelen az utcákon. Mintha láthatatlanok lennének: magányosan kucorognak az apró lakásokban a monitor előtt. Így kell őket mégis megszólítani, olyan programokat kínálva, amelyek vonzóvá tehetők legalább annyira, hogy kimozduljanak a gép mellől, és lejöjjenek a játszótérre.

Gépezés helyett társas

Program van bőven kicsiknek és nagyoknak is egyaránt. Talán nem is helyes a játszótér kifejezés, inkább nevezzük játszóparknak ezt a helyet, ahol ügyességi játékoktól kezdve, a drótkötélpályán át a sporteszközökig lényegében minden megtalálható. Ha pedig épp esik az eső, a játszóparkban van egy kis faház is, amelynek egyik termében egy szekrény polcai roskadoznak a társasjátékoktól. De nem ám a „Ki nevet a végén?” a divat errefelé; a komoly, elgondolkodtató, stratégiai játékoktól kezdve a kreativitást, szókincset vagy éppen idegen nyelvi tudást fejlesztő játékokig bezárólag, minden megtalálható itt.

Galéria | 21 kép

Oázisok a panelrengetegben – különleges játszóterek személyzettel

Oázisok a panelrengetegben – különleges játszóterek személyzettel

Fotó megosztása:

Persze, gyakran még ennyi játék sem elég ahhoz, hogy a kamaszok ne a telefonjukat nyomkodják.
– Hiába nincs wifi itt a játszótéren, a mobilnetezés egyre szélesebb körben elterjedt már – mondja Gergő, hozzátéve: épp ezért az ovis és kisiskolás korúakat könnyebb megszólítaniuk. Ugyanakkor van egy szabály a munkatársak között: amíg játszótereznek, ők sem mobiloznak, ezzel is példát mutatva a nagyobb gyerekeknek. – Álszentek lennénk, ha tiltanánk. Addig, amíg egy gyerek életére nincs rossz hatással, nem gond, ha gépezik. Akkor kell odafigyelni és segíteni, ha azt látjuk, hogy már hanyagolja a barátait, a családi kapcsolatait, romlanak a tanulmányi eredményei – magyarázza.
A programban már évek óta van kamaszcsoport is, 14-15 éves gyerekeknek. A négy fal és a gép helyett itt valódi közösségre lelnek. – A néhány éve még a kamaszcsoportomba járók most fiatal felnőttként hozzák ide a saját gyerekeiket. Az is feltűnt, hogy köztük egyre több a Gergő nevű, és ha még nincs is közvetlen kapcsolat a munkám és e között, számomra mégis nagyon jó érzés – meséli.
Ahhoz persze, hogy Gergő közel kerüljön a mostani kamaszokhoz, képben kell lennie arról, hogy kik is az influenszerek, youtuberek, hiszen a fiatalok ma már nem tévét néznek, hanem ezeket a csatornákat követik. – Néha rajtakapunk egy-egy lányt, hogy a telefonja előtt táncol. Olyankor tudjuk, hogy tiktokoznak (a TikTok egy néhány másodperces videó feltöltésére alkalmas applikáció, rendkívül népszerű a kamaszok körében – a szerk.) Szeretnek megviccelni minket – fűzi hozzá.

Megtanulni játszani

Viki akkor született, amikor megnyitották a játszóteret. Totyogó kisgyerekként ismerte meg, most pedig fiatal felnőttként dolgozik itt a Szeretetszolgálat munkatársaként. A rendészeti szakgimnázium elvégzését követően ugyanis nem rendőrnek, hanem „játszóteresnek” állt.

Viki a rendészeti szakgimnázium elvégzését követően “játszóteresnek” állt. (Fotó: Nagy Tamás/nőklapja.hu)

– Minden egyes napban megvannak azok a pillanatok, amelyekért érdemes ezt csinálnom. Sok kisgyerek már akkor rohan felém, hogy a karjaimba ugorhasson, amikor a sarkon meglát. Hiszen majdnem minden nap közösen játszunk a játszótéren, vagy telente, a kis házban működtetett zenebölcsiben – meséli. Azt is megosztja, hogy ha sokan vannak a téren, időnként fegyelmezni is kell a gyerekeket, mert „szeretnek felmászni helyekre”, és hát megesik, hogy olykor csúnyán beszélnek. – Leginkább a kisgyerekes szülők és a kamaszok között szokott előfordulni konfliktus, éppen ezért a kisebb és a nagyobb gyerekeket fizikailag is elválasztjuk egymástól a játszóparkban – mondta.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 300 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
Szalonnasütés a panelrengetegben?
Hogyan találta fel magát a játszótér közössége a kijárási korlátozások idején?
Kincsre leltünk.
Próbáld ki most kedvezményesen!