A másik hírnevét aláásó, igazságot elferdítő beszéd vagy túlélési stratégia?

A pletyka társadalmi megítélése meglehetősen negatív, pedig nagyon fontos társas funkciója van, sőt, történelmi példát is találhatunk arra, hogyan vetették be totalitárius rendszerek megfékezésére. Yuval Noah Harari izraeli történész Sapiens – Az emberiség rövid története című könyvében pedig egyenesen azt írja, hogy amíg a tűz veszedelmessé, a mezőgazdaság még éhesebbé, addig a pletyka együttműködővé tett bennünket. A történész szerint a „pletyka”, a történetmesélés és a mítoszteremtés – azaz a nem jelenlévőről, a nem létezőről folyó beszélgetés – volt boldogulásunk egyik záloga: a mítoszok formálták a családokat közösségekké, a túléléshez szükséges információkat pedig a pletyka adta át. (A történetmesélés fontosságáról erről a cikkben írtunk bővebben – a szerk.)
A közvélekedés ennek ellenére ma is inkább az idősebbek szokásának, ezen belül is a női intrikák alapjaként tartja számon a pletykát, gondoljunk csak a „pletykás vénasszony” típusú kifejezésekre. Ezt a feltételezést kérdőjelezi meg egy 2019-es kutatás, melyben férfiak és nők, különböző társadalmi hátterű és különböző korú alanyok pletykálkodási szokásait vetették górcső alá. Ebből kiderül, hogy a nőknél csak egy bizonyos életszakaszban jelentős ez a szokás, mégpedig a párválasztás időszakában, a 17-30 éves korosztályra jellemző, és alapvetően a kiszemelt illető a tárgya. Ezzel szemben a férfiak életkortól és életszakasztól függetlenül akár napi három órát is képesek pletykálkodással tölteni. Kiderült az is, hogy a fiatalabbak a legpletykásabbak minden korosztály közül, és a szegényebbek nem pletykálnak többet, mint a jobb módúak. 

Pletyka vagy rágalom?

A másik lejáratását, ellehetetlenítését, közösségen belüli megbélyegzését célzó pletykálkodás a szakértők szerint tulajdonképpen nem is tekinthető pletykának, mivel az tudatos, előre megfontolt stratégia része, amelyet abból a célból vetnek be, hogy a rágalomhadjárat kiszemeltjét ellehetetlenítse.

A pletyka pedig voltaképp nem más, mint beszéd valaki olyanról, aki fizikailag éppen nincsen jelen közöttünk, de a közösségünk tagja – ilyenformán tehát a csoportot összetartó funkciója is lehet.

Elnyomó, bántalmazó személyek közötti viszonyban, vagy elnyomó, korrupt hatalmi hálózatokban pedig, ha lehet, még ennél is fontosabb célja lehet a pletykának, az információk és a minket ért atrocitások továbbadásának közvetlen környezetünk számára: az elnyomás elleni lázadás egyik eszköze lehet. A megfélemlítéssel szemben alkalmazott kissé kockázatos, tudatos cselekvés nem veszélytelen ugyan, de sokkal kevésbé veszélyes, mint a nyilvános szembehelyezkedés vagy véleményformálás.

A pletyka, mint túlélési stratégia

Ezt a lehetőséget látták meg a második világháború után a kelet-német evangélikus egyház püspökei, amikor a kommunista államhatalom egyházat behálózó szándékával és törekvéseivel szemben voltaképp pletykálkodásra kérték lelkészeiket. Miután ugyanis az egyházvezetés értesült arról, hogy nagy valószínűséggel elkezdődnek a majd a beszervezések – vélhetőleg még a német evangélikus egyház második világháborút megelőző, a hitleri nemzetiszocializmus építésében vállalt szerepének közelsége és nyomasztó öröksége miatt is – a püspökök felkészítették lelkészeket és a gyülekezeteket: számítsanak rá, hogy meg fogja őket keresni egy beszervezést végző tiszt és adtak egy javaslatcsomagot, hogyan védekezhetnek ellene. Nem teljesen kockázatmentes, de nem is túl veszélyes eszközöket javasoltak számukra.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 300 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
Hogyan alkalmazták a pletyka módszerét a beszervezések ellen Németországban?
Mennyi lehetett a beszervezettek aránya az egyházvezetésben Magyarországon és Németországban?
Valójában miért nem pletykál a pletykalap?
Próbáld ki most kedvezményesen!