Figyelemre vágyni egy dolog. Figyelmet adni egy másik. Nők Lapja Téma a magazin 2020/34. számából.

Feltehetően Ady Endrének kell születni ahhoz, hogy valaki világgá merje kiabálni, „szeretném magam megmutatni, hogy látva lássanak”. Pedig alapvető emberi tulajdonság, hogy vágyunk a többiek figyelmére, de közben a sajátunkat fukarul mérjük.

Kopogtatás, csöndes ajtónyitás, óvatos érdeklődés. „Édes Marika néni, hogy van? Napok óta nem láttam a kertben, csak nincs valami baj? Segíthetek?” E parányi jelenetre mondhatjuk, hogy korunk fájdalmas gondjaihoz képest semmiség, de azt is észrevehetjük, hogy szép. Egyszerű. Arról szól, amire százak, ezrek, milliók vágynak: a másik ember kéretlen, manipulálatlan figyelméről. Valószínűleg nem gondolták eleink, hogy a 21. századra tele lesz a világ figyelemkoldusokkal, és fejlett technika kell majd ahhoz, hogy legalább a közösségi oldalakon kivívjuk azt a ránk irányuló érdeklődést, amelyet ők természetesen, egymással találkozva, érintkezve kaptak meg attól a közösségtől, amelyben éltek vagy élni kényszerültek.

Önzetlenül, érdek nélkül

Olyan a figyelmünk, mint egy mozgatható reflektor. Mi döntjük el, kire irányítjuk az erős fényt, meddig tartjuk őt fényfürdőben, azaz a saját döntésünk alapján szelektálunk a minket körülvevő világból. Ez nem könnyű, hiszen még nem volt olyan korszak az emberiség történetében, amelyben hasonló mennyiségű, könnyen elérhető információ zúdult volna az egyes emberre, mint ma. Amikor néhány évvel ezelőtt Sonja Lyubomirsky, a Kaliforniai Egyetem Pszichológia Intézetének professzora boldogság-mesterkurzust tartott Budapesten, többször hangsúlyozta, hogy a figyelem olyan kincs, amellyel szegények és gazdagok egyaránt rendelkeznek. Pozitív példaként emlegette az úgynevezett kollektivista kultúrákat, többek között a szegény latin-amerikai országokat, amelyekben a nincstelen lakosok is együtt zenélnek, táncolnak, és élvezik a mindennapokat. Ez nemcsak azzal magyarázható, hogy a napsütés meg a természet szépsége szebbé teszi az életet, hanem azzal is, hogy rendületlenül szorosak, erősek a családi kapcsolatok, összetartóak a közösségek és nagyon fontosak a barátságok. Ennek hatására tudják egymást támogatva átvészelni a napi gondokat meg a súlyos közéleti, magánéleti válságokat, és feltehetően ezért magasabb a boldogságindexük, mint jó néhány fejlett országnak. Hiszen a boldogság egyik legfontosabb összetevője a többi emberhez fűződő pozitív kapcsolat, amelynek alapfeltétele az egymásra irányuló, érdek nélküli figyelem.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 300 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
Figyelemhiány a családon belül és a társas kapcsolatokban.
Hogyan hat ránk?
Mit tehetünk, hogy jobb legyen a helyzet?
Próbáld ki most kedvezményesen!