„A munkánkat mindig halálosan komolyan kell venni, önmagunkat sosem.” (Spencer Tracy) A Nők Lapja 2020/31. számának Ecce Homo rovata.

Ismerősei beszélték rá, hogy érdeklődje meg az Operában, mikor van az énekesek meghallgatása, és jelentkezzen. Végigvárta az előző jelentkezőket, magabiztosan ment fel a pódiumra, belekezdett Csajkovszkijtól Gremin herceg világszép áriájába, elharsogta a közepéig, ám akkor felszólt egy hang a zsűriből: köszönjük, elég! És már hívták is a következőt. Sok évvel később a világ operaházainak egyik legkeresettebb Greminje lett. Csúcsgázsiért, csúcshelyeken, csúcssikerekkel énekelte a szerepet, ám annál az egy ütemnél, amikor az a bizonyos hang következett, reflexszerűen kivárt egy pillanatot, nem szól-e valaki valahonnan, nem szakítja-e félbe nagy reményű próbálkozását. A Metropolitan előadása kapcsán egy neves amerikai kritikus külön ki is emelte, hogy revelációszámba menő megoldás ez a kis szünet a drámai csúcsponton, mert lélektanilag új értelmezést ad az áriának. No lám, milyen új lehetőséget teremt egy botfülű felvételiztető okvetetlenkedése!

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 300 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
Szegő András további gondolatai Gregor Józsefről.
Próbáld ki most kedvezményesen!