Mit tanulhatunk a legendás mesefigurától? A Nők Lapja 2020/31. számának cikkéből kiderül.

Gyerekkoromban annyira szerettem ezt a mesét, hogy még az iskolai farsangon is Piroskának öltöztem. Később Bruno Bettelheim pszichoanalitikus A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek című könyvét olvasva értettem csak meg, hogy miért.

1. Járt utat járatlanért el ne hagyj! 

A Grimm testvérek által népszerűvé tett verzióban a farkas azt javasolja a kislánynak, szedjen egy szép csokor virágot a nagyijának. Ehhez azonban le kell térnie az útról, ami egyenesen a nagymama házához vezet. Anyukája ugyan a lelkére kötötte, hogy ezt ne tegye, de mit csináljon az ember, ha a legszebb, legvonzóbb virágokat csak akkor lehet megkaparintani, ha egyre távolabb kolbászolunk onnan, ahol állítólag járnunk kéne? Piroska pontosan tudja, mi a kötelessége – ebédet vinni a beteg nagymamának –, de még nem elég érett ahhoz, hogy ezt a szórakozás, a szép, színes virágok elé helyezze.

2. Ne fogadj el idegentől édességet! 

Egy kislánynak idővel meg kell tanulnia, hogyan kerülheti el a veszélyes helyzeteket, mert ezen akár az élete is múlhat. Charles Perrault 1697-ben adta ki mesegyűjteményét, amelyben a Piroska és a farkasnak még egy fapados változata szerepelt, ahol a tetőtől talpig a szexualitás színébe öltözött kislányt és a nagymamáját is simán csak felfalja a fenevad. A sztori végén pedig egy vers áll arról, hogy a jó kislányok nem állnak szóba idegenekkel, mert ha megteszik, jön a gonosz farkas – de szép is a magyar nyelv! –, és bekapja őket. Azoknak, akik látszólag jó szándékkal fordulnak felénk, hátsó szándékaik lehetnek, ezért vigyázni kell mindenkivel, akit nem ismerünk.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 300 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
Még több tanulság.
Próbáld ki most kedvezményesen!