Neked ki tart ernyőt a viharban? – Lelki támogatás közösen megélt krízis idején

Amikor ezt a cikket írni kezdtem, az apropóját „csak” a Covid, és az általa megélt, mindannyiunkat érintő, közösen megtapasztalt nehézségek adták. Azóta egy családi veszteség kapcsán még inkább átélem, mennyire bonyolult – és szép – ha egy helyzetben egyszerre vagyunk segítők és támogatásra szorulók.

A támogató kapcsolat mint erőforrás

A napokban újra kezembe került Irvin D. Yalom alapkönyve, a Szemben a nappal – az összes műve közül ebben foglalkozik a legrészletesebben a halálszorongással.
Az érzés – ha pontosan megnevezni nem is tudtuk – biztosan mindnyájunk számára ismerős, és majdnem biztos vagyok benne, hogy az utóbbi időben mindannyian találkoztunk vele. Sőt, a vírushelyzet alakulásától függetlenül jó eséllyel fogunk is még. A népszerű – és remekül író! – pszichológus egész életműve arra a felismerésre épül, hogy minden szorongásunk, félelmünk a haláltól való szorongásban gyökerezik, és ennek oldására és/vagy elfedésére törekszünk szinte egész életünkben. De ez nem baj, sőt. Nagyon igazi, nagyon emberi –  és hatalmas erő- és energiaforrás, ha tisztában vagyunk vele.
Bármit is gondoljunk a konkrét helyzetről, biztos, hogy hat ránk, és azt tippelem, hogy az elmúlt időszakban jó néhányszor mindannyian találkoztunk a félelmeinkkel. Lehet, hogy a vírus aggasztott. Lehet, hogy pont a többiek reakciója. Az ország vagy a világ jövője – vagy egy-két konkrét ismerős sorsa. De ha tudjuk, mit keressünk, azt is felfedezhetjük, milyen eszközeink vannak és voltak ezeknek a félelmeknek, nehézségeknek a kezelésére.
Kapitány Gábor és Kapitány Ágnes szociológusok egy tavasszal megjelent tanulmányban összegyűjtöttek 21 tipikus megküzdési stratégiát, amiket felváltva, egyszerre, vagy külön-külön szinte mindannyian alkalmaztunk a koronavírus (eddig eltelt) időszakában.
 Izgalmas a teljes listát végigböngészni, egyetérteni vagy akár vitatkozni vele – én most a felsorolás legelső pontja miatt idéztem ide, ami Yalom szerint is a legfontosabb gyógyír és kapaszkodó: a kapcsolat.
A támogató kapcsolat óriási erőforrás gyerekként, ha a szüleink és/vagy a környezetünkben élő többi felnőtt képes ezt megadni – és ezt keressük akkor is, ha később terapeutához, segítő szakemberhez fordulunk.

Lehet-e a barátom a lelki segítőm, és a segítőmből válhat-e jóbarát?

Így hangzik az a kérdés, amit eredetileg is körbe szerettem volna járni, és amiről rengeteg saját élményem is van, még „békeidőkből”.
„Mi azért járunk annyit pszichológushoz, mert a barátainkkal nem tudunk igazán mélyen beszélgetni” – mondta sok-sok évvel ezelőtt egy Amerikában élő, magyar származású távoli rokonom. Még fiatal, de már akkor is sokat és mélyen beszélgető felnőtt(kezdemény)ként nagyon érteni véltem ezt az állítást. És azt képzeltem, pszichológusra – éppen ezért – nekem nem is lesz soha szükségem. Aztán mégis lett, többször is, és ez nem a barátságaim minőségén és mennyiségén múlt, sőt. Minél több év és tapasztalat van mögöttem, annál inkább látom: a fenti mondatnál a helyzet sokkal-sokkal bonyolultabb.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 300 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
Milyen szabályok határozzák meg a hivatásos segítői kapcsolatot?
Miért fontos ezeknek a betartása, és mikor lehet lazítani rajtuk?
Hogy lehetünk egy barátságban egymás segítői?
Próbáld ki most kedvezményesen!