„Kislányként ilyen életről álmodtam” – Címlapinterjú Kovács Katalinnal

Versenyről versenyre élni. A Nők Lapja 2020/29. számának címlapinterjúja.

Háromszoros olimpiai, többszörös világ- és Európa-bajnok kajakozónk tényleg mindent elért, amit egy sportpályafutás során a csúcsra jutva el lehet érni. Mégsem régi sikereiből él, a jelen örömei még többet adnak neki, mint édesanyának.

– Visszavonult színészóriások mesélik, hogy hiába hagyták abba a pályát, este 6 körül emelkedik a vérnyomásuk, 7-kor pedig, amikor kezdődne az előadás, görcsbe rándul a gyomruk. Kati, te, aki annyi olimpián játszottál főszerepet, vajon mit éreztél idén, amikor a felkészülés hajrájában kiderült, hogy jövőre halasztották a játékokat?
– Furcsán, nagyon furcsán érzem magam. Izgatottan vártam, hogy majd csodás, nagy versenyeket láthassak, kivételes teljesítményeket és nagy magyar sikereket. A munkahelyemen, a Honvédban is az volt a központi kérdés, miként tudjuk a leghatékonyabban segíteni a versenyzőinket a felkészülésben. Aztán számomra az volt a legkülönösebb, amikor találkoztam a Tokióra készülő tehetséges fiatalokkal, és éreztem rajtuk mindazt, amit én is átéltem annak idején, amikor megcsapott az olimpia szele. Láttam, érzékeltem, mennyi várakozás, mekkora felfokozottság, mennyi hit, remény munkál bennük. Egy kicsit újraéltem velük, ami olyan csodálatos időszaka volt az életemnek.

– Irigyelted őket?
– Ezt így nem mondanám. Irigység nincs bennem, szerencsére nem is volt soha. Inkább csak arra gondolok, milyen jó nekik, hogy ők is megélhetik ezt az egészen különleges állapotot, ami innentől kezdve akár egy életen át is elkísérheti őket, amihez mindig visszanyúlhatnak, amiből mindig táplálkozhatnak, mindig meríthetnek. Ezek az állapotok egy életre meghatározóak. Tudom, hogy az a harminc év, amit a vízen töltöttem, ebből húszat a világ élvonalában, alapvetően alakította az életemet, gondolkodásomat, érzelmeimet, lelkemet.

– Nem is gondoltál arra, hogy ennek egyszer majd vége lehet, hogy ebből egyszer majd ki kell lépned, és akkor mi lesz?
– Nem. A pályám kezdetén is már fel-feltették a kérdést, mi lesz majd, ha abbahagyom a kajakozást, és erre soha nem tudtam válaszolni. Versenyről versenyre, megméretésről megméretésre éltem, mindig ott volt a következő cél. Jellemző, hogy én még a legutóbbi, a 2016-os olimpiára is teljes odaadással készültem. Hittem, hogy kijutok, hogy sikeres leszek. Volt bennem motiváció, hit, elszántság, akarat, és előre nem is gondoltam arra, hogy a nagyobbik lányom, Luca megszületése alapvetően megváltoztatott engem. Hogy a lelkemben átrendezett mindent. Mások lettek a prioritások. Hogy hiába dolgozom ugyanannyit, feszülök meg, akarok, ez már nem ugyanaz, mint annak előtte. Hogy már nem versenyző vagyok, hanem anya lettem. Előtte nem kalkuláltam, nem is kalkulálhattam bele, hogy ez mit is jelent, csak közben éreztem, tapasztaltam, hogy nekem immár Luca, a család a legfontosabb, hogy már nem az olimpiai siker a legelső számomra, hanem hogy este rám mosolyog-e a gyerek. Hiába voltam elszánt, hiába voltam még jó fizikai állapotban, be kellett látnom, már nem tudok úgy koncentrálni a sikerre, van immár számomra ennél is fontosabb dolog.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 300 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
Mit jelentenek számára az eddig elért sikerei?
Milyen szülőnek gondolja magát?
Mi motiválja édesanyaként?
Próbáld ki most kedvezményesen!