Rendkívül nehéz helyzet elfogulatlanul beszélni egy olyan ügyben, amelyben gyermekáldozatok vannak. Gyermekek, akiknek az életét szétroncsolták. Fliegauf Gergely szülőként, maga által bevallottan sem képes erre. De a büntetés-végrehajtásban eltöltött 24 évvel és az alapjogi biztosi hivatalnál eltöltött munkatapasztalattal a háta mögött árnyalni tudja a pedofília kapcsán föllángoló, már-már hisztérikus hangulatot. Beszélgetésünk során számos nemzetközi példa is előkerült, köztük a kémiai kasztráció önkéntes lehetősége, de szót váltottunk a börtönviszonyokról, az önismeretről és arról is, hogy a gyereknek mindig hinni kell.

Megrázta Magyarországot a gyermekpornográfiába keveredetett ex-diplomata ügye

Lincshangulat alakult ki a volt perui nagykövet első fokú ítélete, majd az azt követő fellebbezése miatt. Az emberek enyhének ítélték az egy év felfüggesztett börtönbüntetést és a félmillió forint pénzbírságot a gyermekpornográf képek birtoklásáért. Önt meglepte a felháborodás ereje?
A felháborodás szerintem nem csak a tett, hanem a tettes ellen is szól, hiszen ő egy magas beosztást betöltő személy. A szexuális bűnelkövetők helyzete Magyarországon sajnos tabutéma, holott nyugatabbra ma már nyíltan beszélnek a szexuális bűnelkövetés aspektusairól. Akár még a megelőzés szintjén is. Igaz, arrafelé is vannak óriási botrányok, ott van például Joseph Fritzl esete. (Az amstetteni vérfertőzési botrányként elhíresült bűncselekmény-sorozatban Joseph Fritzl 24 éven keresztül tartotta fogva a lányát, akit többször megerőszakolt, a vérfertőző viszonyból hét gyermek született – a szerk.)
Visszatérve a magyar ügyre: van egy olyan fogalom, hogy retribúció.

A társadalmi bosszútudat: azt szeretném, hogy az, aki valamilyen bűncselekményt követ el, bűnhődjön meg, és nem fogadom el a társadalmi vagy állami igazságszolgáltatást.

(Fotó: Nagy Tamás/nőklapja.hu)

Ha állami igazságszolgáltatásról beszélünk, az a büntető jogot érinti. Hogy ha társadalmi igazságszolgáltatásról, az lehet mediáció, prevenció, pszichoterápia. A pszichoterápia nagyon fontos, de Magyarországon luxus, mert nagyon drága. Így igen nehéz lesz terapeutát találnia annak, aki olyan problémákkal küzd, mint a pedofília, és el akar menni pszichoterápiába. Holott a pedofíliára épp a pszichoterápia lehetne egyfajta megoldás. Azok az emberek, akik sem a társadalmi, sem az állami igazságszolgáltatást, azaz a büntetőjogi szankciót nem tudják elfogadni, úgy gondolják, hogy – és most jön a kulcsszó, a retribúció –, hogy az ősi büntetési módszereket kell újjáéleszteni. A kasztrálás ötlete például egy gyermekvédelmi csoportban is felmerült. Az is előjött, hogy vissza kell vezetni a halálbüntetést. Ez azért van, mert az ősi időkben az emberek hordákban éltek, s a kiközösítés volt az egyik főbüntetés. A másik a bekebelezés: a bűnöst megették. Vagy halálra kínozták. Egyfajta katarzis alakult ki az emberekben, amikor a bűnös vagy az áldozat meghalt, úgy érezték, az egész közösség megtisztult. Ennek a vágya bennünk él. És miért ne élne? Azt tapasztaltam, hogy akárhányszor csak a pedofília szóba kerül, sok emberből – belőlem is –, mélyen elásott érzelmek tólulnak föl. Addig nem is tudtunk a jelenlétükről. Nem tudjuk például azt sem, hogy azért vannak-e ennyire mélyre elásva, mert gyermekkorban valamilyen trauma ért minket. Ezekkel a viszonyulásokkal nem tudunk mit kezdeni, egyszerűen csak előpattannak belőlünk. Ilyenkor a legkedvesebb családanyák is véres fogú farkassá válnak, a legdurvább büntetéseket kívánják az elkövetőnek.

Ha letöltendőt ítél a bíró, jobban megfelelt volna a társadalom igazságérzetének? Elrettentő hatással lenne? 
Sajnos a magyar börtönök nincsenek felkészülve az ilyen problémák kezelésére. A jogszabályi lehetőség megvan ugyan rá, sőt jogszabályi kötelezettség is van arra, hogy az ilyen személyekkel külön kell foglalkozni. Úgy érzem, a magyar börtönökben nagyon sok elhivatott ember dolgozik, pszichológusok, reintegrációs tisztek, akik segíteni akarnak. De sok minden nehezíti a munkájukat. A túltelítettség, például. A legtöbb börtönben 4-5 fős zárkák vannak, s ezek kiemelt kockázati helynek számítanak egy pedofil fogvatartott számára. 

Ennek megelőzésére egyébként jogszabály kötelezné az államot?
Nem büntetés-végrehajtási, hanem emberi jogi fogalom a fogvatartottak közötti erőszak. Ennek az áldozatai a börtönökben jellemzően az LMBTQ emberek és a pedofilok. Olyan ez, mint a röntgen: ahogy a röntgengép megmutatja, hogy néz ki a csont, hol van törés, a rabok az emberi információkat dolgozzák fel, megtalálják a gyenge pontokat, és támadnak. Zsarolnak, fenyegetnek, bántalmaznak, pszichológiai terrorral kikészítik az ilyen embereket. Pszichológiai terror például, hogy a hozzátartozóikon keresztül zsarolják a fogvatartottat. És tényleg kiderítik, kik a hozzátartozóik, ahogy a volt nagykövet ügyében a társadalom is kiderítette, s a szülei fenyegető leveleket kapnak. 

A gyermekpornográf képek birtoklásáért mindösszesen három évig terjedő szabadságvesztést szabhat ki a bíró a Btk. szerint. Sokak álláspontja, hogy emelni kellene ezt a büntetési tételt.
Németországban például azok, akik ilyen bűncselekményt követnek el, biztonsági őrizet hatálya alá kerülnek. Így, ha valaki három évet kap hasonló cselekményért, azután gyakorlatilag az élete végéig ennek hatálya alá kerül. Nem engedik ki a büntetés-végrehajtásból, hanem preventív őrizet alatt tartják.

Mert úgy gondolják, hogy ez a személy a bűncselekménye és az előélete miatt nem alkalmas arra, hogy a társadalomba visszakerüljön.

A biztonsági őrizet alatt az illető folyamatosan szociális terápiában részesül. Láttam egy ilyen szociálterápiás intézetet egy németországi kisvárosban. Nincsenek rácsok az ablakon, nincs gumibot és fegyver a személyzetnél, nincs rabruha. Egy szakmai team dolgozik a fogvatartottakkal, akik folyamatosan egy terápiás közösségben vannak, amelyben a kognitív pszichológia eszközeivel feltárják, hogy kiben mi rejtőzik.

(Fotó: Nagy Tamás/nőklapja.hu)

Ez életfogytig tartó terápia?
Gyakorlatilag igen. Hozzáfűzném, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága bírálja ezt az intézkedést. Ami a magyar büntetés-végrehajtást illeti: én 24 évet húztam le a szervezetben, tudom tehát, hogy egy ilyen program bevezetése legalább 4-5 év kelenne. Nem lehet elvárni a bent dolgozóktól, hogy ilyen foglalkozásokat tartsanak, mert ehhez speciális képzés kell, hiszen traumatizálja őket a bűncselekményekkel való fölkavaró szembesülés. Németországban is – a híradások szerint – az érintett rendőröket szabadságra kellett emiatt küldeni. Ahhoz, hogy valaki több éven át hatékonyan tudjon moderálni ilyen csoportokat, amelyekben az emberi lélek legmélyebb bugyraiban kell megmártóznia, át kellene alakítani a büntetés-végrehajtás dolgozóinak képzését is, méghozzá gyökeresen. Ez sok pénzbe kerül, és nem biztos, hogy a társadalom tolerálná a bűnelkövetők szociálterápiáját. De van egy másik példám, Dániáé. Ott önkéntes alapon lehet választani a kémiai kasztrációt. De ezt is megtámogatják szociálterápiával. A kémiai kasztrációt úgy kell elképzelni, hogy anti-androgént kapnak a fogvatartottak, ami a hormonháztartásukat felborítja, s a férfi hormon termelését átalakítja a szervezetben. Emiatt előfordul, hogy megjelennek az illetőn külsődleges női nemi jegyek. Vannak fogvatartottak, akik ezt ennek ellenére is vállalják, és egy speciális intézetben folyamatosan ellenőrzik, mekkora a férfihormon-szintjük. Aztán kieresztik őket, és már csak azért kell visszajárniuk, hogy ezt állandóan ellenőrizzék. Csehországban régebben a sebészeti kasztrációt lehetett választani, ami a herék eltávolítását jelentette. Ha a bűnelkövető ezt választotta, akkor a büntetési tételét csökkentették. Az Európa Tanács kínzás elleni bizottsága élesen kritizálja a kémiai és a fizikai kasztrációt is. Egyébként is: a dán és a cseh példa is inkább a felnőttek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények esetén hatékony. Egykoron Magyarországon is voltak viták arról, hogy ilyen szankciókat nálunk is be lehetne vezetni.

Nem mindegy, hogy mit történik az elkövetőkkel, de közben ott vannak a gyermekpornográfia-ügyek sértettjei, a gyermekáldozatok, akiknek az életét tönkreteszi a bűncselekmény. Ráadásul, mivel az internet nem felejt a gyerekek viktimizációja folyamatos.
Van a komplex poszttraumatikus stresszzavar (CPTSD), valamint a poszttraumatikus s tresszzavar (PTSD). A komplex jelző arra utal, hogy ezt egy folyamatos eseménysorozat váltja ki, amely általában kicsi korban történik, és nem lehetséges előle elmenekülni. A PTSD-ben szenvedő emberek nagy többsége el tud menekülni, vagy esetükben egyszeri életeseményről van szó.

A gyermekpornográfiai ügyek áldozatai CPTSD-vel küszködnek egész életük során, és ennek a szindrómának nagyon súlyos tünetei vannak. Azok a gyermekek, akiket így tartanak fogva és durván abúzálnak, sosem lesznek ép emberek. Semmilyen pszichoterápia nem képes arra, hogy átlagos embert faragjon belőlük.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 300 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
Van-e valami technika, amivel ki lehet szűrni azt, hogy pedofil emberek bizonyos pozíciókba ne kerülhessenek?
Elrettentő lenne-e a szigorúbb büntetés?
Miért rossz az, ha valaki elengedi magát, és szabadjára ereszti az indulatait a Facebookon?
Próbáld ki most kedvezményesen!