Volt egyszer egy karantén

„Előbb-utóbb mindenkivel minden megtörténik, ha van rá elég idő.” (G. B. Shaw) A Nők Lapja 2020/28. számának Ecce Homo rovata.

Karanténia jobbára néhány négyzetméter. Két szoba, meg két fél. Esetleg erkély. Panellakásnyi, vályogháznyi, albérletnyi. Család lakta, esetleg kutyával, máshol egyvalaki, magányban. Otthon volt. Élettér, mozgástér, ablakkal a világra, a többi Karanténiára. Ajtaja egy időre zárva. Hogy majd kitárulhasson. Az élet Karanténiában? Egyszerű volt. Bonyolult. Bezárkózva. Bezárva. B terv, C terv, legföljebb, ha álmainkban. Vigyáztunk magunkra, óvtunk másokat. Ez volt a világunk, minden földrészen e bolygóméretű vírusviharban. Vágytuk, akartuk, hogy mielőbb elvonuljon.
Nem semmi. A 21. század huszadik tavaszán az ember bezárkózik, kerüli a találkozásokat, rokonokkal, ismerősökkel, legfőképp a koronavírussal. Némi önszuggesztióval reménykedve néz a jövőbe, csüggedtebb pillanatain rendre túllendül, hála tévének, rádiónak, internetnek, Facebooknak és a távmunkának. Aztán, ha nem keresi senki, ő hív másokat, hogy mindenképp meglegyen a napi betevő szorongása.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 300 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
Vajon hogyan végződik a történet?
Próbáld ki most kedvezményesen!