Miért lenne fontos, hogy minden kismama megfelelő lelki támogatást kapjon a kórházakban? Hulej Emese véleménycikke a Nők Lapja 2020/28. számából.

Borzalmas három nap volt, mondta egy rokonom, miután hazatért a kórházból. A gond az, hogy nem betegség miatt ment kórházba, hanem gyereket szülni… Szerencsére a baba egészségesen, gyönyörűen, szép súllyal érkezett. Ezek után különösen fájdalmas volt hallani, hogyan érezte magát a három nap alatt bent, miket mondtak a nővérek rá és a gyerekére, arról nem is beszélve, miféle nyomás nehezedett rá várandóssága utolsó heteiben. Az orvos, akihez terhesgondozásra járt, minden alkalommal hosszasan ecsetelte, mi minden történhet vele, ha nem „fogadja fel” őt a szülésre. Már akkor hüledeztem azon a lélektani hadviselésen, amit a doktor úr megengedett magának. Az is kiderült, hogy a tarifa abban a vidéki kórházban százötvenezer forint, ehhez jön még a szülésznő pénze. A kórházban a „rooming in” abból állt, hogy az anyákra csukták az ajtót, és hagyták, hogy egyedül boldoguljanak a babákkal, sőt becsmérlő megjegyzést is kapott az, akinek a babája túl sokat sírt. Túl sokat… Az mégis mennyi?
Amióta újságíró vagyok, írok a szülésről, kolléganőim ugyanígy, de hiába a sok jó példa, nagyszerű szakember, mindig azzal szembesülünk, hogy van még mit tenni. A családi élménybeszámoló után elkezdtem érdeklődni nemrég szült anyáknál, és megdöbbentem. Ma, amikor mindenhol azt halljuk, szülessen meg minden gyermek, akire a családok vágynak, miért nem változik ez a rendszer? A pénzbeli támogatásokon, a lakáshelyzeten, a rugalmas munkahelyeken túl a szülés élménye is visszatarthat valakit attól, hogy még egy gyermeket vállaljon. A napokban beszéltem olyan nővel, aki azt mondta, hogy azt a kiszolgáltatottságot, megalázottságot képtelen még egyszer átélni, ezért nem vállaltak több gyermeket. Egyébként nála is abból állt a rooming in, hogy kapott pár pelenkát a nővérektől, de utána hiába kérte, hogy segítsenek, mert annyira fáj a háta, azt mondták, készüljön fel rá, ez ilyen időszak.
Vajon min múlik, hogy az egyik intézményben szeretetettel, segítőkészséggel és jó tanácsokkal veszik körül a kismamákat, a másikban meg mintha súlyos sérelmeket adnának vissza nekik? Én annak idején a Marton professzor vezette MÁV Kórházban szültem, és soha nem felejtem el a nővérek gondoskodását, ahogy minden tettük arra irányult, hogy onnan mindenki pihenten, anyai önbizalommal felvértezve térjen haza. Ma is van olyan kórházi osztály, ahol szinte nem tud olyat kérni egy anya, amit ne tennének meg neki. És nem csak a fizetős szülészetekre gondolok… De ha valaki vidéken olyan kórházhoz tartozik, ahol nem így mennek a dolgok?
Biztos van, aki azt gondolja, ugyan, mit számít három rossz nap. Az a baj, hogy sokat. Mert ezek az anyaság első napjai, és néha rányomják bélyegüket a további időszakra. Szüléskor az ember lánya kiszolgáltatott, sokkal érzékenyebb, mint máskor, ha nem érzi biztonságban magát, az meghosszabbítja a szülést, jöhetnek a komplikációk. És az ebben az időszakban szerzett lelki sérülések is jóval nehezebben múlnak el. Jogos elvárás, hogy a szülészetek szakmai színvonalát, szellemiségét, emberi minőségét is hozzák egy szintre. Az egész országban!

Tudtad, hogy a legtöbb cikkünk fizetőkapu mögött van?

Regisztrálj, és nézz meg
5 előfizetői tartalmat
ingyen!