A Nők Lapja 2020/28. számában a színművész válaszolt a kérdéseinkre.

1. Van olyan idézet, amire sokat gondol, ami szerint az életét próbálja élni?
Van egy kedvencem, így szól: „Az meglett ember, akinek / szívében nincs se anyja, apja / ki tudja, hogy az életet / halálra ráadásul kapja / s mint talált tárgyat visszaadja / bármikor – ezért őrzi meg, / ki nem istene és nem papja / se magának, sem senkinek.” ( József Attila: Eszmélet, részlet)

2. A legjobb dolog, amit 30 ezer forint alatt vett?
Biztosan egy könyv, mondjuk Harari Sapiens című kötete.

3. Kitől tanulta a legtöbbet az elmúlt év során?
Hararitól, idén is, vagy ha nem kitől, hanem mitől, akkor a Covid–19-től! Számomra Harari három legnagyobb tanítása: 1. az ember egy pletykás majom, ahogy az elefántnak az agyara és ormánya segít, nekünk az értelmi képességeink; 2. a vallás egy emberi képzet, ez katolikus neveltetésűként sok mindent feloldott bennem; 3. a jó és rossz szubjektív megállapítás, és a jelenlegi törvények kérdése. A járvány idején azt tanultam, hogy miként a méhecskének azt lehet a legnehezebb elviselnie, ha be van zárva, és virágzáskor nem repülhet, nem gyűjthet mézet, úgy nekünk, akik színházat szeretnénk csinálni, hogy nem végezhetjük a feladatunkat.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 300 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
Még több kérdés és válasz a folytatásban.
Próbáld ki most kedvezményesen!
Ez is érdekelhet