A szülőség alapvetően nem úgy van kitalálva, hogy egyedül kelljen csinálni. Újszerű megoldások vannak kialakulóban...

Rengetegféle család létezik, és ezek között egyre ritkul a klasszikus papa-mama-gyerekek alapvariáció. Sokan kénytelenek más felállásban nevelni a gyereküket, és olyanok is vannak, akik önszántukból választják az egyedülálló szülőséget. Mindenkinek van túlélő stratégiája, és tőlünk nyugatabbra egyre gyakoribb egy olyan újszerű felállás, amely a tapasztalatok szerint igenis működőképes.
Ez pedig nem más, mint az, hogy olyan szülők (az esetek legnagyobb részében anyák), akik egyedül vannak, közös háztartásba költöznek egy másik egyedülálló szülővel, és együtt cipelik a terheket. Ha körbejárjuk kicsit a kérdést kulturális szempontból, nem kell mélyre ásnunk, hogy lássuk, a szülőség alapvetően nem úgy van kitalálva, hogy egyedül kelljen csinálni. Anyagilag, fizikailag és lélektanilag is rendkívül megterhelő egyedüli szülőnek lenni. Nem véletlen, hogy szinte minden korban és kultúrában léteztek kommunák, és léteznek most is.

Nem a hippik kiváltsága

Néhány évvel ezelőtt találkoztam egy kétgyerekes anyával, aki egy amerikai kisvárosban élt, ahogyan ő fogalmazott, kommunában. Lelki szemeim előtt máris hippiket láttam, akik füvet szívva váltják meg a világot nap mint nap, és más dolguk nem igazán van, de aztán hamar kiderült, hogy lelki szemeim rosszul látnak. Mert bár az tagadhatatlan, hogy a városlakók megjelenését nyilvánvalóan a hippi-korszak inspirálta, a fűszívás, a heverészés és a világmegváltás nem képezte mindennapjaik részét. A kommunában klasszikus családok is éltek, apukák, anyukák a gyerekeikkel, de éltek persze köztük egyedülálló anyák, sőt, egy egyedülálló apa is, és gyerektelenek is. Ami kommunává tette őket, az nem más, mint egy elképesztően erős és összetartó segítségnyújtási háló, amely íratlan szabályok szerint, de kiválóan működött. Banálisan hangzó, de fontos alapszabály volt például, hogy minden összejövetelre mindenki vitt valamit. A kommunában nem úgy néztek ki a vendégségek, hogy egyvalaki megszakadt, a többi pedig élvezkedett, hanem valóban működött a közös teherviselés. A legfontosabb azonban az, hogy szülőként is támogatták egymást. Az ismerősöm elmesélte, hogy egyikük egy nagyon fájdalmas váláson ment keresztül. A többiek kérés nélkül összefogtak, és elosztották a feladatokat: ki a gyerekeknek csinált programot, ki a háztartásban segített, ki főzött, hogy a maga alatt lévő anyuka kicsit foglalkozhasson a saját bánatával, és ne kelljen közben ezer helyen megfelelnie. A kommunában természetesen mindenki vigyázott mindenki gyerekére, mindenki ismert mindenkit. A kommuna ritka dolog, és nyilván nem teljesen mesterségesen jön létre. Kellenek hozzá hasonló emberek, jókor, jó időben, ugyanazokkal a célokkal. De mi van, ha ez a kommuna kisebb? És kimondottan azért jön létre, hogy segítsen két egyedülálló szülőt?

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 300 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
Hogyan és ki jött rá arra, hogy mommunákra nagy igény van?
Miért tud ilyen jól működni ez a fajta felállás?
Hogyan profitálnak ebből a felnőttek és hogyan a gyerekek?
Próbáld ki most kedvezményesen!