Tinédzserként az osztálytársakkal, egyetemistaként a csoporttársakkal, dolgozó emberként pedig munkatársakkal összejönni a legkönnyebb és a leggyakoribb, legalábbis eddig így tartottuk. De mi a helyzet most, a #metoo után?

Az idei nőnapra hetekig készültem. Nem gyakoroltam be artistaszámot, vagy varázstrükköt, egyszerűen csak egy női magazin szerkesztőségének egyetlen férfi tagjaként úgy éreztem, tennem kell valamit ezen a napon. Hogy pontosan mit is – na azon kellett hetekig gondolkodnom. Úgy tippeltem – hiszen ilyeneket nem kérdezget az ember –, hogy a kollégák egy része igényelte volna a megemlékezést, többeknél viszont azt éreztem, hogy elutasítják a nőnap intézményét. A megoldás végül két doboz csoki lett: az egyiket azoknak vittem, akik nem érzik túlhaladottnak vagy sértőnek a nőnap intézményét, a másikat pedig azoknak, akik igen – ők csak úgy, március 8-ától teljesen függetlenül kapták. Mindenki maga választhatta meg, melyikből vesz.
A stratégia végül bejött, de mindez egyben roppant árulkodó jel is arról, mennyire megváltozott a munkahelyi férfi-nő helyzet. Ma már elhinni is nehéz az olyan történeteket, mint azé a hozzám hasonló helyzetben lévő kollégáé, aki tizenpár évvel ezelőtt még chippendale táncossal készült a szerkesztőségi nőnapra. Egy ilyenért ma már minimum azonnali kirúgás járna minden valamirevaló cégnél, és az illető még örülhetne is annak, ha ennyivel megúszná. De ilyen klímában mégis létezik-e munkahelyi flört 2020-ban és ha igen, hogyan marad életben a #metoo korában?

Kettesben egy kolléganővel? Na még mit nem!

Tamás lassan tíz éve egy nagy call service centerben dolgozik. Még egyetemistaként kezdett ott, két felsőfokú nyelvvizsgával a zsebében pedig elég jó pénzt keresett ahhoz, hogy az albérlet fizetése mellett hétvégente el tudjon menni szórakozni a barátaival, nyáron meg végigbulizza a legnagyobb fesztiválokat. „Egyetem mellett ez volt a legjobb meló, amit el tudtam képzelni: kaptam rendes fizetést és zömében hozzám hasonló korú srácokkal és lányokkal kellett együtt dolgoznom, köztük egy csomó külföldivel. Naná, hogy mindenki összejött mindenkivel!” – mesél a tíz évvel korábbi helyzetről Tamás, hozzátéve, hogy huszonévesként általában véve is lazábbak az ember kapcsolatai, mint harmincasként. Őt egy külföldi munkatársával történt megbeszélés késztette arra néhány évvel ezelőtt, hogy újragondolja a kolléganőkkel szembeni viselkedését. „Egy nyári délutánra összehívtam egy kiscsoportos megbeszélést az irodámba, amire végül csak egy munkatársam tudott eljönni. Pár hónapja dolgozott a cégnél, kicsit visszahúzódónak is tűnt, én meg, ahogy magyaráztam neki valamit, reflexszerűen megfogtam a vállát, amit szinte szabaddá tett a nyári ruha. Ő azonnal hátralépett és közölte, hogy ne csináljak ilyet többé. Én bocsánatot kértem és onnantól kezdve igyekeztem visszafogni a fizikai érintkezést a kolléganőkkel.”
Ez még nem sokkal, de a #metoo előtti időkben történt, azóta Tamásék cégében is komolyan szabályozzák, hogyan érintkezhetnek egymással a kollégák. 

„Sokan tényleg azt hitték, hogy feltörték a cég levelezését és ilyen hülyeségeket terjesztenek rajta, amikor viszont rájöttek, hogy nem ez történt, teljesen összezavarodtak”

– meséli el tapasztalatait a ma már középvezetőként dolgozó Tamás. „Sok férfi kolléga azt kérdezte tőlem, hogy akkor mostantól nem mondhatják egy kolléganőre azt, hogy csinos? Mondtam nekik, hogy ezzel óvatosan, de őszintén én sem tudtam, hogy innentől kezdve hogyan illik bókolni, vagy akár éreztetni egy nővel azt, hogy tetszik, anélkül, hogy abból gond lenne.”

Ha nem volt ott, nem is zaklathattam

Ezzel férfiak milliói voltak így világszerte. Azt mindenki érezte, hogy valami végérvényesen megváltozott, az ebből fakadó bizonytalanság pedig bezárkózásban és biztonsági játékban nyilvánul meg. A vezető beosztásban lévő férfiak elkezdték kerülni azokat a helyzeteket, amikben egy nővel kettesben lehetnek (az Egyesült Államokban a cégvezetők 60 százaléka vallotta ezt be), egy-egy üzleti utat igyekeznek úgy szervezni, hogy inkább férfi kollégájukkal menjenek, és a közös nem-hivatalos csapatépítő ivászatok is egyre kevésbé lettek koedukáltak világszerte. Ez persze diszkrimináció a javából, a férfiak azonban ezzel bebiztosítva érzik magukat a zaklatás vádjával szemben.
A férfi-nő munkakapcsolat óvatosabbá válása alól persze vannak kivételek. Péter sok nővel dolgozik együtt hosszú évek óta, átlagosan kéthavonta el is mennek közösen bulizni, többükkel pedig szinte minden hétköznap együtt ebédelnek. „Ami az ebédszünetben elhangzik, az az ebédszünetben is marad” – vázolja fel az alapszabályt Péter, aki szerint mindenkinek szüksége van arra, hogy kieressze az irodában felgyülemlett gőzt. „Ezeken az ebédeken mindannyiunkból kiszabadul a nem minden esetben píszí énünk és ettől remekül érezzük magunkat. Igen, itt elhangzanak olyan mondatok, amik egy irodában nem oda illőek lennének, de ezek a helyzetből adódóan sokkal inkább viccesek, mint sértőek.” Péter soha nem jött össze egyik kolléganőjével sem, szerinte ezért is tudnak az olykor a másik külsejére vonatkozó (pozitív) megjegyzések sem bántóak lenni, hiszen az ő kapcsolatuk egy másik síkon mozog azzal, hogy sosem mozdultak rá egymásra. Hozzáteszi: bő egy évvel ezelőtt Tinderen volt egy match egy olyan lánnyal, akiről kiderült, hogy egy cégnél dolgoznak. Végül megbeszélték, hogy egyikük sem szeretne összejönni kollégával, de egy kicsit mindketten kínosnak érezték a szituációt.

Csak egy esélyed van

Azokban az időkben, amikor a férfiak okkal érzik úgy, hogy a munkahelyi románcból akár komolyabb gondjuk is lehet, nem csoda, hogy nem annyira erőltetik azt. 

A nemzetközi statisztikák szerint a dolgozók 36%-a mondja azt, hogy randizna egy kollégájával, ami soknak tűnhet, holott ez az elmúlt tíz év legalacsonyabb értéke.

A megkérdezettek ugyanakkor azt tapasztalják környezetükben, hogy a #metoo hatására inkább a (férfi) vezetők lettek óvatosabbak. Az egyszeri dolgozók legfeljebb a munkába álláskor kötelező tájékoztatón hallanak néhány mondatot a cég ilyen irányú szabályairól, de többségük később ezeket már felidézni sem tudja.
A férfi vezetők ilyen irányú óvatossága viszont akár ismét a nőket sújthatja, hiszen, ha a vezetők többsége nem szeretne kettesben lenni egy női beosztottjával, akkor mégis hogyan kapja meg a beosztott az esélyt arra, hogy előléptessék? – tette fel a kérdést Sheryl Sandberg, a Facebook COO-ja. A social media óriásnak és a Google-nek amúgy a belső szabályzatában szerepel, hogy egy kollégát egyszer lehet randevúra hívni, a második ilyen eset már zaklatásnak minősül.

Most akkor mit lehet és mit nem?

Joan C Williams, a Kaliforniai Egyetem professzora a Financial Timesban publikált egy nagyhatású írást, ami öt rövid és egyértelmű szabályban foglalja össze a munkahelyi férfi-nő kapcsolatokat.

  1. Ha randira akarsz hívni egy kollégát, nyugodtan tedd meg! Ha viszont nemet mond, akkor az az ő végleges válasza. Mi van akkor, ha közben megváltoztatta a véleményét? – kérdezheted. Akkor ezt neki kell egyértelműen (egyértelműen!) jeleznie.
  2. Kezeld egyenrangúan a női és férfi kollégáidat! Tudjuk, hogy a hatékony munkához a közös ebédek, a közös ivászatok és bármilyen más közös tevékenység hozzá tartozik, bármelyikből bárkit kizárni pedig egyáltalán nem oké. Ha pedig a közös iszogatáson kicsit elszaladna veletek a ló, gondold azt, hogy a kolléganőd a húgod, az unokatestvéred, vagy más nőrokonod !
  3. A bók továbbra is kedvesnek és elfogadottnak számít a férfiaktól a nők felé, de nagyon nem mindegy, pontosan mi is hangzik el. Ha azt mondod, „milyen szép ez a ruha!”, az egy beleköthetetlen bók, míg ha úgy fogalmazol, hogy „milyen dögös vagy ebben a ruhában” – nos, az már okkal tűnhet munkahelyre nem illő viselkedésnek a kolléganőknél.
  4. A szexuális felhangú viccelődést a nők csupán 10 százaléka szereti. Ennél is meglepőbb, hogy ezt a hagyományosan férfiaknak tulajdonított műfajt valójában a férfiaknak is kevesebb mint fele kedveli. Szóval ezt inkább ne – a munkahelyen meg pláne ne.
  5. Ne érintsd meg! Akadhatnak kivételes helyzetek, de legyen ez az alapszabály. Ha valamiért mégis meg szeretnéd (baráti vagy segítő szándékkal), előtte kérj rá engedélyt.

(Illusztráció: Borzas Kata)