A járványhelyzet és az ezzel kapcsolatban hozott intézkedések nem kímélik azokat, akik ebben az időszakban szülésre készültek vagy készülnek, ahogyan az őket ellátókat sem.

A teljes zárlatot ugyan feloldották, ám az új egészségügyi eljárásrendek még nem készültek el. Ezzel olyan átmeneti állapot alakult ki, amelyet sem visszatekintve nem lehet még kiértékelni és azt sem lehet megjósolni, mi fog történni a következő napokban, hetekben. Egyik pillanatról a másikra változhatnak az előírások és abban is hatalmas a szórás, hogy a különböző kórházak hogyan értelmezik az éppen érvényben lévő eljárásrendben foglaltakat. Mindez növeli az érintettek bizonytalanságát és a kiszolgáltatottság-érzetét, ami a nem kifejezetten partnerszemléletű magyar szülészeti ellátás miatt eddig is sok kismama és szülő nő alapélménye lehetett. Mi változott az érintettek tapasztalatai alapján a terhesgondozás és szülészeti ellátás során járványhelyzetben?

Önkényes és kiszámíthatatlan

„A vírus miatt olyan helyzet alakult ki, mintha 25 évet visszaugrottunk volna az időben az újszülött-ellátásban és a gyermekágyas osztályokon, és biztos vagyok benne, hogy sok mindent elölről kell majd kezdenünk” – mondja egy neve elhallgatását kérő budapesti védőnő. Bálint Boglárka, az EMMA-vonal munkatársa pedig így foglalja össze a helyzetet: „A hozzánk érkező megkeresések alapján többségében azt látjuk, hogy magára hagyja a nőket, a várandósokat, szülőnőket és a friss anyákat a rendszer, akik sok szempontból most még kiszolgáltatottabbakká váltak, mint eddig voltak.” A szülés méltóságáért évek óta síkra szálló EMMA Egyesület is támogatja a Másállapotot a szülészetben! mozgalom nemrég kiadott közleményét, amelyben a járványhelyzet szülészeti ellátásban megfigyelhető hatásaira szeretnék felhívni a figyelmet: „A járványra adott intézményi reakciók pont annyira különböznek osztályonként, mint amennyire jellemző az ellátás kiszámíthatatlansága, önkényessége – szemben az egyértelmű hazai és nemzetközi szakmai ajánlásokkal. Mindezek fényében sajnos egyértelmű, hogy biztosan van ma olyan szülészeti osztály az országban, ahol nem az elvárható és tudományosan elérhető legjobb gyakorlat alapján látják el a szülő nőket” – olvasható a közleményben. (Ebben szerepel azon kórházak felsorolása is, ahonnan kísérő jelenlétének korlátozása, illetve nyomásgyakorlás miatt tettek jelzést az érintettek a segélyvonalon, ám a korlátozások feloldásával ez a lista folyamatosan változik.)

Benn lehet a fogadott orvos a szülőszobán?

A teljes zárlat alatt változott a normál menethez képest az is, hogy néhány kivételtől eltekintve a legtöbb kórházban nem lehetett bent a szülőszobán a fogadott szülészorvos.

Egyedül vagy? Úgy érzed, hogy sérelem ért?

Keresd az EMMA Egyesület önkénteseit, hívd az EMMA-vonalat minden hétköznap 10:00-12:00 és este 21:00 – 23:00 óra között a +36 70 622 3346 számon. Levelet a hét bármely napján írhatsz az emmavonal@emmaegyesulet.hu címre.

Ha pedig abban szeretnél segíteni, hogy mások a hét minden napján ingyenesen hívható zöld számon kaphassanak segítséget és megfelelő információkhoz jussanak, támogasd az EMMA-vonal „Zöld utat az anyáknak”-kampányát, melynek köszönhetően még többen juthatnak valódi segítséghez a terhesség, a szülés vagy a gyermekágyas krízis során. 

Ezzel kapcsolatban eleinte – szintén – semmilyen magyarázatot nem kaptak az érintettek. Pedig érthető lenne, hogy azzal próbálja megóvni a kórházi személyzet egészségét és úgy tudja szülészeti ellátást hosszútávon biztosítani az osztály, hogy aki nem ügyeletes, az nem utazik, nem teszi ki magát a fertőzésnek – a budapesti Szent Imre kórház például ezzel indokolta ezt a döntést. Ennek a szigorításnak némileg ellentmond, hogy néhány beszámoló szerint – más kórházakban – a szülést levezető orvos sem viselt maszkot.
A kijárási korlátozások enyhítésével ugyan ez a probléma megszűnni látszik: ezután már benn lehet a fogadott orvos és a szülésznő is, ám hogy az apukák milyen feltételek mellett lehetnek jelen a szülés során – vajúdó nő joga ide, kísérő joga oda – ez továbbra is az osztályvezető jóindulatán múlik és kórházanként teljesen eltérhet. Előírás lenne, hogy teszteljék a szülés álló nőket, illetve hozzátartozóikat, de az általános tesztelés egyelőre nem valósult meg. Az EMMA segélyvonalának munkatársa olyan esetről is beszámolt, ahol 30 kismama várakozott egy összezsúfolt kórteremben a teszt elvégzésére. Jellemzően önbevallásos a módszerrel élnek a kórházak: kérdőívet töltetnek ki, illetve lázat mérnek, fertőtlenítenek.

„Kész csoda, ha apát beengedik”

Habár a járványhelyzet miatt kiadott ideiglenes eljárásrend azt is rögzítette, hogy „a látogatási tilalom alól egyetlen kivétel a szüléseknél 1 fő, aki a vajúdás és a szülés során maradhat a klinika épületében.” Ehhez a kórházak a tapasztalatok szerint nem igazán tartják magukat, illetve teljesíthetetlen kitételeket szabnak, például, gyakorlatilag beszerezhetetlen védőruhát kérnek a kísérőtől.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 300 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
Miért fontos az apa vagy a kísérő támogató jelenléte a szülőszobán?
Milyen szélsőséges eseteket tapasztaltak az érintettek az apás szülés elutasításakor?
Miért döntenek úgy sokan, hogy az otthonszülést válasszák?
Milyen kevés előnye lehet a karanténhelyzetnek a szülés szempontjából?
Próbáld ki most kedvezményesen!
Ez is érdekelhet