Munkaerőhiánnyal küzd a hajléktalanellátás, a kijárási korlátozások alatt pedig még nagyobb teher került a dolgozókra.

Szociális munkások, intézményvezetők meséltek 72 órás megfeszített műszakokról, megkésett központi iránymutatásokról, és arról a hatalmas kockázatról, amely a fedél nélkülieket egy ilyen fertőzés fenyegeti.

Amíg mi a karantén ideje alatt a biztonságos lakásunkból dolgoztunk, üres óráinkban kenyeret sütöttünk, jógáztunk, és élesztő után kutattunk, addig a hajléktalan ellátásban dolgozókra óriási plusz terhet róttak a korlátozások. Akadtak olyan szociális munkások, akik hetekig alig találkoztak a családtagjaikkal, míg az intézményvezetők magas kockázattal járó döntésekre, új szabályrendszerek és működési mechanizmusok kialakítására kényszerültek. Munkájuk eddig is létfontosságú volt, de a jelenlegi helyzetben még inkább felértékelődött, hiszen az otthon nélküli emberek, akiknek a jelentős része idős és krónikus beteg, különösen ki vannak téve a fertőzésveszélynek.

(Fotó: Menedékház Alapítvány)

A járvány rámutatott a hajléktalan ellátás régi, megoldatlan problémáira, például arra, hogy nem lenne szabad nagy terű, egy légtérben sok embert elszállásoló intézményeket működtetni, mert egyrészt nagyon nehéz ilyen körülmények között érdemi szociális munkát végezni, másrészt a zsúfoltságuk miatt ezek járványügyi szempontból is veszélyesek” – ezt már Osvald Ferenc, a Menedékház Nappali Melegedő és Éjjeli Menedékhely intézményvezetője mondja. Érthető, ha az intézményvezetők komolyan aggódtak, mi lesz az ellátottakkal és a dolgozókkal, akik napi szinten lépnek interakcióba egymással, a legtöbb esetben nem a legmegfelelőbb védőfelszerelésben.
Osvald Ferenc nyolc éve dolgozik a hajléktalan ellátásban, de azt mondja, hogy az eddigi karrierje során ilyen gyors és nagy felelősségű döntéseket igénylő helyzet elé még nem került.

Ennyi hajléktalan él ma Magyarországon:

Egy 2011-es felmérés szerint Magyarországon 12 478 ember élt hajléktalanként, a szakemberek szerint ez a szám nem fedi a valóságot, hiszen a statisztika nem érinti azokat, akik soha nem vették igénybe az ellátórendszer intézményeinek szolgáltatásait, a becsléseik szerint a valóságban közel 30 000 hajléktalanról lehet szó. A ténylegesen utcán élők száma pedig tízezer fő lehet, ők azok akik egyáltalán nem vagy csak a szociális munka keretében veszik igénybe az ellátórendszer szolgáltatásait.

A szakember szerint a hajléktalan ellátás speciális terület, nehezen alkalmazhatók rá az általános járványügyi szabályok. Jó ideig nem is kaptak központi iránymutatást arra vonatkozóan, mik lesznek az új protokollok.
Az Index az egyik korábbi cikkében azt írta, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) március 8-án rendelt el látogatási tilalmat a szociális intézményekben, így a hajléktalanszállókon is, amit egy héttel később kijárási tilalommal egészítettek ki. Ezeknek az alkalmazása azonban gyakorlati problémákat vetett fel, mire az Emmi kiadott egy útmutatót, amelyben megpróbálták helyretenni a rendelet hiányosságait: a minisztérium azt írta, hogy a nappali melegedőknek nyitva kell tartaniuk, mert az általuk nyújtott szolgáltatások elengedhetetlenek a hajléktalanok számára, és az éjjeli szállókra sem érvényes a kijárási tilalom. Ebben az útmutatóban javaslatokat is megfogalmaztak, például arra vonatkozóan, hogy a szociális dolgozók beléptetéskor mérjék a kliensek hőmérsékletet, két óránként fertőtlenítsenek, és csak annyi embert vegyenek fel, hogy az intézmény területén be lehessen tartani a biztonságos 1,5 méteres távolságot. Mire azonban ezek a rendeletek, javaslatok megszülettek, addigra a legtöbb intézmény már rég meglépte a benne foglalt feladatokat, javaslatokat. Főleg az olyan intézményeknek kellett nagyon gyorsan reagálni, amelyekben speciális szolgáltatásokat is nyújtanak.
Osvald Ferencék is ebbe a csoportba tartoznak, mert bár nappali melegedő és éjjeli menedékhely (szakkifejezéssel élve: alacsony küszöbű) jogcímen működnek, szakmai program tekintetében eltérő részlegeket, többek között egy úgynevezett lábadozót is üzemeltetnek.

A lábadozók nélkül sokan nem tudnának felgyógyulni

A lábadozó a hajléktalan ellátásban egy olyan szolgáltatás, ami egészségkárosodást szenvedett, de önellátásra nagyrészt képes hajléktalan ügyfelek számára nyújt ideiglenes elhelyezést, gyógyulásuk, rehabilitációjuk idejére, napi 24 órás benntartózkodással. Ha az ehhez hasonló lábadozók nem lennének, az olyan hajléktalanok például, akiket műtétet követően pár nappal a kórházakból elengednek, nem tudnának hol rendesen felgyógyulni, sok esetben rehabilitáció, orvosi után követés nélkül maradnának.Ezeket főleg civil szervezetek működtetik, az állami intézmények férőhelyei ugyanis nem találkoznak az igényekkel, vagyis túl kevés van belőlük.

„A védett és lábadozó részlegek 24 órás nyitva tartását pályázati forrásokból biztosítjuk, mivel az olyan szolgáltatásokat, mint az orvos, ápoló személyzet, betegszállítás, gyógytornász, gyógyszerköltségek, a normatíva nem fedezi. Az ellátottjaink átlagéletkora 63 év, tehát sok közöttük az idős és krónikus beteg, akik járványügyi szempontból különösen kitett helyzetben vannak. Nálunk létezik egy úgynevezett 26 férőhelyes Védett Részleg is, ahol olyan idős vagy pszichiátriai megbetegedésben érintett kliensek élnek, akiknek koruk, egészségügyi állapotuk indokolttá tenné a 24 órás gondozást, de nincs nekik hely az idősek otthonában, vagy várólistán vannak.

,,Azonnal cselekednünk kellett, nem kockáztathattuk az ügyfeleink életét, hiszen körükben a mortalitás aránya elképesztő magasságokat érhet el. Ráadásul számunkra nem volt elégségesek a hajléktalan szállókra vonatkozó új rendeletek, ezért az idősotthonokra érvényes jogszabályokra alapoztunk.

(Fotó: Menedékház Alapítvány)

Két sebességbe tettük magunkat; a nyolcas épületet lezártuk, ide a krónikus betegeket, időseket csoportosítottuk át, nem jöhetnek hozzájuk látogatók, teljes kijárási tilalmat rendeltünk el. A hetes épületben, a belföldi járványügyi adatok és előrejelzések figyelembevételével fokozatosabban szigorítottuk a szabályokat, eleinte szabadabb volt a mozgás, az ügyfelek kimehettek bevásárolni, dolgozni, a higiéniai szabályok betartása és állapotuk folyamatos monitorozása mellett: lázat mérünk, figyeljük, vannak-e tünetek. Ez a helyzet folyamatos stresszel jár, minden egyes hőemelkedésnél beindul a vészcsengő” – mesél a mindennapokról az intézményvezető, és hozzáteszi, hogy rengeteg új problémát maguknak kellett megoldani.

Magad, uram, ha szolgád nincsen”

„A védőfelszerelések részleges hiányával indultunk, ami azért jelentett problémát a kijárási korlátozások alatt, mert a szociális és egészségügyi intézményekben dolgozók jellemzően a legnagyobb vírusdílerek. Tehát a rizikót mi magunk jelentettük az ügyfeleinkre. Később a főváros biztosított számunkra tesztelési lehetőséget, és kaptunk nagy mennyiségben sebészi maszkokat, és néhány tucat FFP2-es maszkot is, utóbbit az elkülönített betegek ellátása során tudtuk hasznosítani. Május 8-án az államtól is kaptunk egyszer használatos maszkokat, ezeket eltesszük, feltételezésem szerint majd egy őszi-téli második hullámban lesz jelentőségük, ha lesz ilyen.”

(Fotó: Menedékház Alapítvány)

Mivel az éjjeli szálló, ahová békeidőben csak éjszaka lehet tartózkodni, most 24 órában üzemel, így a háromszori étkeztetés is megugrásra váró akadályt jelentett. Ezt eleinte adományokból oldották meg, később pedig a főváros segített azzal, hogy az étkeztetési kapacitásait, amelyek leálltak az iskolák bezárása miatt, átirányította a szociális ellátásokba. Így jelenleg mindenki kap reggelit, meleg ebédet és vacsorát, a hét minden napján. „Mindemellett meg kellett oldani a gyógyszerek beszerzését, az orvosi ellátást, a kijárási tilalom miatt pedig a bent lakók heti kétszer leadhatnak egy bevásárló listát, ez plusz 5-6 órás munkát jelent egy kollégának.” Osvald Ferencék arra az esetre is felkészültek, ha a járvány kitörne az intézményben, esetleg a dolgozók is megbetegednének és/vagy házi karanténba kerülnének. „Létezik egy rehabilitációs részlegünk, amely fedél nélküliekből áll, őket az utóbbi hetekben elkezdtük megtanítani arra is, hogyan működtetjük a házat, így a legrosszabb esetben, ha a dolgozók kiesnének a munkából, ők is el tudják majd üzemeltetni az intézményt, minimális szakszemélyzet jelenléte mellett. Intézményi karantén elrendelésének esetére önként jelentkeztek kollégáim, hogy beköltöznek 14 napra az ügyfeleink zavartalan ellátásának biztosítás érdekében, erre eddig szerencsére nem volt szükség” – mondja, és kiemeli, hogy nagyon büszke a dolgozóira, akik keményen helytálltak az elmúlt időszakban.

Nem annyira szexi ez a hajléktanellátás”

– mondja Hegyi Armand, a Léthatáron Alapítvány intézményvezetője, amikor arról mesél, hogy a koronavírus-járvány már eleve nagy munkaerőhiányban érte őket, és átélték azt is, milyen az, amikor az egyik bentlakó koronavírus tesztje pozitív lesz.

(Fotó: Hegyi Armand)

Armand hat éve dolgozik az alapítványnál, decembertől vette át a vezetését. Az intézményben szálláshely biztosítása mellett a kliensek vacsorát és reggeli kapnak, tudnak mosni, tisztálkodni. A szociális munkájuk részét képezik a segítő beszélgetések, közösségi programok és segítségnyújtás az életvezetésben. Az éjjeli menedékhelyre csak férfiak mehetnek, a nappali melegedő viszont koedukált. 
A nappali melegedőben ketten dolgoznak, este tíztől viszont egy szociális munkás marad az éjjeli szállón, a következő, reggeli váltásig. A munkánk legnagyobb nehézségét az adja, hogy a szakmából kikopott az embererő, és kevesen vagyunk, nem verik a jelentkezők az ajtómat.” Szerinte manapság nem népszerű hajléktalanokkal foglalkozni, és ezen az sem segít, hogy rengeteg elavult sztereotípia él a munkával, a hajléktalanokkal, vagy az őket ellátó intézményekkel kapcsolatban.
Emlékszem, egy távolabbi ismerősöm megkérdezte, hogy akkor én most hajléktalanokat fürdetek? Ennyire nem ismert, hogy mit csinál egy szociális munkás. Egyébként nálunk ez valami családi perverzió lehet, a nevelőapám református lelkészként dolgozott hajléktalanokkal, ahogy az édesanyám a bátyám és a húgom is szakmabeli, kisgyerekkorom óta ismerem ezt a közeget” – meséli, és a hajléktalanokkal szembeni előítéletekkel kapcsolatban csak annyit mond, hogy sokan nem is gondolják, milyen könnyű azzá válni.

Szerinte ma Magyarországon egyre szélesebb rétegek kerülnek veszélybe, az alacsony jövedelmek és a magas albérletárak mellett egy munkahely elvesztése, egy válás, egy nagyobb baleset, vagy komolyabb betegség is elég lehet ahhoz, hogy valaki fedél nélkülivé váljon.

,,Ha eltörné mindkét lábát egy szociális munkás, aki csak magára számíthat, nem sokáig tudná fizetni a tartalékaiból az albérletét” – hoz be egy nagyon valós és mellbevágó példát arra vonatkozóan, hogy milyen vékony a jég sok dolgozó ember alatt. Azt mondja, a koronavírus nyomában megjelenő gazdasági válság és az egyre nagyobb munkanélküliség is kezdi éreztetni a hatását, mostanság kapott jelentkezést olyanoktól, akik eddig a vendéglátóiparban dolgoztak, de a karantén miatt elvesztették az állásukat. „Volt kiugrott színész kollégám is, aki fantasztikusan bánt a kliensekkel” – mondja, és hozzáteszi, hogy sajnos akad olyan szociális munkás is, akinek inkább mást kéne csinálnia. Ezzel Osvald Ferenc is egyetért, szerinte az egyetemi oktatást alkalmassági vizsgának kellene megelőznie, hogy kiderüljön, az adott jelentkező személyisége passzol-e a speciális munkához.

72 órán át talpon

Mi is úgy éreztük hogy az intézkedések szintjén a hajléktalan ellátás kimaradt a felkészítésből, sok mindent magunknak kellett kitalálni” – mesél arról az időszakról, amikor neki is meg kellett lépnie azokat a döntéseket, amikről Osvald Ferenc is mesélt.
Az óvintézkedések ellenére így is lett pozitív teszt, járványügyi megfigyelés alá került a szálló. A lakók nem mehettek sehová, csak a kollégák válthatták egymást, ami újabb munkaerő-kiesést jelentett, hiszen vannak olyan munkatársaink, akik más intézményekben is dolgoznak, ezért úgy döntöttünk, ők inkább ne járjanak be dolgozni, nehogy tőlünk vigyék, terjesszék tovább a vírust. Az érintett betegnek nehéz volt az épületben olyan helyet találni, ahol izolálni tudjuk, de nagy nehezen azt is megoldottuk.Végül három női kolléga vitt el 72 órás váltásban a karanténban töltött két hetet.

Boróka volt az egyikük, öt éve dolgozik az alapítványnál, ami már komoly pályafutásnak számít a hajléktalan ellátásban dolgozók közt, ugyanis a kiégés és a munkával járó kevés sikerélmény miatt gyakori a fluktuáció. Ő azt mondja, szerencsés, mert az intézmény vezetősége kiemelten figyel arra, hogy a munkatársak szupervíziót is igénybe véve dolgozzanak, ezek ugyanis segítenek a burn out elkerülésében és kiemelten fontosak egy ilyen túlterhelt időszakban. „Mindig párban voltunk bent, soha nem voltunk egyedül. Voltak nagy nevetések és pityergések is, és igen, mindenki félt. Aki azt mondja, hogy nem, az hazudik.”
Azt meséli, hogy még egy sima ételosztás is nehezebbé vált, hatalmas feszültség volt a bezártság miatt, sűrűsödtek a konfliktusok a lakók között, de a szociális munka eszközeivel sikerült őket megoldaniuk. Kommunikáció, kommunikáció, kommunikáció, ez az egy eszközünk van ebben a munkában” – magyarázza. Aludni csak annyit tudott, amennyit egy hetven fős szállón lehetett, ahol mindig van valami megoldásra váró feladat. A két hétben alig töltött időt otthon, jóformán beköltözött a szállóra, de ezt a családja megértette, tudják, hogy egy olyan hivatást választott, amivel együtt jár, hogy az embernek nincs karácsonya, húsvétja. „Visszagondolva nem is értem, hogy bírtunk hetvenkét órán keresztül talpon lenni” – de hozzáteszi azt is, hogy megszokta a kemény tempót, és ugyan sokan meglepődnek a hivatásán, ő szereti ezt a munkát: A hajléktalan ellátásban szörnyű sorsokat lát az ember, de ez a munka egyben hatalmas tanulási folyamat is lehet annak, aki benne dolgozik.”

Mi lesz ezután?

Laborczi Géza (Fotó: evangelikus.hu)

Már most van olyan új ügyfelünk, aki a vírus miatt vesztette el az állását, és nem tudta tovább finanszírozni a lakhatását, de azt még nem látjuk, hogy milyen hosszútávú hatásokkal számolhatunk, másfél hónap túl rövid ahhoz, hogy nagyobb következtetéseket vonjunk le” – ezt már Laborczi Géza, a nyíregyházi Oltalom Szeretetszolgálat intézményvezetője mondja, aki egyben lelkészként is dolgozik. Integrált intézményként sok részleggel segítik a rászorulókat: népkonyhával, hajléktalanok otthonával, nappali melegedővel, családok átmeneti otthonával, idősek otthonával, éjjeli menedékhellyel, szenvedélybetegek nappali ellátásával. 
A vidéki helyzetről azért is fontos beszélnünk, mert ahogy sok egyéb területen, úgy a hajléktalan ellátásban is megfigyelhető az ország vízfejűsége.

Ennyi hely van a hajléktalanellátás intézményeiben:

Magyarországon 9500 férőhelyet tartanak számon a hajléktalanok számára, krízishelyzetben pedig további 1500 férőhelyet nyitnak meg.

A férőhelyeket tekintve a számok egyenlőtlenül oszlanak el, nagy része a fővárosra jut, annak ellenére, hogy hajléktalanok számának kétharmada az ország egyéb városaira esik, ráadásul a vidéki fedél nélküliek száma évről évre folyamatosan növekvő tendenciát mutat. Nyíregyháza jó helyzetben van, az Oltalom Szeretetszolgálatnak köszönhetően mintegy 250-300 különböző szociális és egészségügyi problémával küzdő, fedél nélküliről gondoskodnak, így a városban alig vannak olyan emberek, akik konkrétan az utcán élnek.

Az intézmény komplexitása miatt számukra is elengedhetetlen volt az azonnali intézkedés, összevontak szolgáltatásokat, és kialakítottak három telephelyet, amit jól tudtak védeni, vagyis hasonló metódus alapján dolgoztak, mint a fentebb említett intézmények. És erre jöttek az egyéb megoldásra váró problémák. Sarkalatos kérdés volt például Laborczi Géza és munkatársai számára – de erről a több interjúalany is beszámolt –, hogy hogyan gondoskodjanak a szenvedélybeteg lakókról a kijárási korlátozás alatt. Az összevont nappali és éjjeli menedékhelyükön végül engedélyezett lett a felügyelt alkoholfogyasztás, ezzel a súlyos elvonási tüneteket igyekeztek elkerülni, amelyek rendkívül veszélyesek, akár halált is okozhatnak egy idült alkoholizmusban szenvedő esetében.
Nehezítette a helyzetüket, hogy a fertőzés elleni védelemben sokáig nem kaptak tárgyi, anyagi segítséget a várostól, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kirendeltségtől csak május 14-én érkezett 4200 db szájmaszk, 600 gumikesztyű, 36 liter kéz- és 8 liter felületfertőtlenítő. Ez idáig maguknak kellett megoldani a védőfelszerelés biztosítását: maszkokat például a Hajléktalan Közmunkaprogram keretein belül létrehozott varrodában, a családi átmeneti otthonban élő édesanyák varrtak. Gyorstesztet a fenntartó Magyarországi Evangélikus Egyház vásárolt az általuk működtetett szociális intézmények számára, szükséges helyzetben tőlük tudnak igényelni. 

És hogy mi lesz a jövőben?

A szakember szerint vannak dolgok, amiknek vissza kell állniuk, hiszen túl sokáig nem lehet az embereket a szabadságukban korlátozni. Viszont lettek olyan új szabályok, irányok, amelyek a jövőben is maradni fognak. Nyíregyházán legalábbis biztos.
„A higiénére a jövőben is fokozottan fogunk figyelni, ahogy kiemelt fontosságú lesz a ránk bízottak ilyen jellegű edukálása is. De a járvány valószínűleg mindannyiunkat megtanított arra, hogy jobban figyeljünk magunkra, és a környezetünkre. Nálunk otthon az a szokás, hogyha hazaértünk, megöleljük egymást. Meg kellett tanulnunk, hogy az új helyzetben először ruhát cserélünk, fürdünk, mosógépbe dobjuk a levetett szennyest, és csak utána öleljük meg egymást. Nem könnyű, de ezt egymásért, egymás védelmében most és később is meg kell tenni.”

(Fotók: evangelikus.hu, Menedékház Alapítvány, Hegyi Armand/Léthatáron Alapítvány)

Próbáld ki most ingyen!

Regisztrációdért
5 előfizetői tartalmat
megnézhetsz. Te döntöd el, melyiket.