Akarnak-e vírusregényt írni? És mi akarunk-e ilyet olvasni? Öt fiatal női írót kérdeztük.

Egyetértően bólogattam, miközben a kolléganőm dühös posztját olvastam. Azt fejtette ki benne, ha még egy influenszer kijelenti, hogy a karanténban legalább több időnk jut egymásra, love & peace, akkor ő a maga részéről talpig maszkban odamegy, és tarkón veri az illetőt egy frissen fertőtlenített öntöttvas serpenyővel. „Mi dolgozunk, szerencsétlenek!” – valahogy így fejeződött be a szöveg, és nekem legurult egy nagy kő a szívemről. Mert a home office-ban mi is dolgozunk (hál’istennek, tenném gyorsan hozzá, a Nők Lapja folyamatosan megjelenik), közben viszont velem is folyton szembejönnek az interneten azok a vélemények, hogy akkor most végre minden író megírhatja a nagyregényét, amire eddig nem maradt ideje.
Hát, nem tudom. Én a munkába járás kiesésével megtakarított időt, önnön legnagyobb meglepetésemre, főként házimunkára fordítom, méghozzá jórészt olyasmire, amire békeidőben ritkán. Például kivasaltam a férjem tizenöt darab ingét, amelyek hónapok óta búslakodtak már a vasalókosárban. Megpucoltam az összes ablakot és kimostam az összes függönyt. Paprikapalántát ültettem az ablakpárkányon, és salátavetést egyeltem. Gombás quiche-t gyártottam, és a Nosalty #HÁZIMENZA receptjeiből megsütöttem életem első almás máktortáját. Ám mindeközben ott motoszkált a fejemben a gondolat: lehet, hogy a többi író nálam sokkal kreatívabb mostanában? És rajtam kívül mindenki szorgalmasan írja a regényét a karanténélményeiről? Megkérdeztem őket.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 300 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
Mucha Dorka, Finy Petra,
Durica Katarina, Kalapos Éva Veronika és
Szendi Nóra mesélnek arról, hogy hat a karantén az alkotókedvükre.
Próbáld ki most kedvezményesen!