Magyarországon a legújabb statisztikák szerint öt férfiból csupán háromnak van esélye arra, hogy megélje a 65. életévét. És a fogyás már a negyvenes éveik elején elkezdődik. Egyre emelkedik a fiatal özvegyasszonyok száma, akik ebben az életszakaszban még nagy valószínűséggel gyermeket nevelnek. Hogyan lehet túlélni egy ilyen tragédiát lelkileg? Cikkünk igyekszik felhívni a figyelmet a nehéz helyzetben elérhető segítségekre.

– Már három éve! – sóhajt fel a negyvennégy éves Flóra, és könnybe lábad a szeme. – El se hiszem, hogy ennyi idő eltelt a férjem halála óta. Hét évig éltünk együtt nagy-nagy szerelemben. Én az elején azonnal megfogantam, aztán jött a második gyerek, és már a hasamban volt a harmadik kisbabánk, amikor megtudtuk, hogy Danit egy ritka autoimmun betegség támadta meg. Ötvenéves volt. Az orvosok egy, de legfeljebb két évet jósoltak neki, de én soha nem hittem el, hogy meg fog halni. Elhatároztuk, hogy onnantól kezdve csak a jelennek élünk. Jöttek hozzá a barátok, szerették, megtartották, amíg csak lehetett. Aztán volt egy pillanat, már a vége felé, amikor rájöttem, hogy már gyászolok. Talán akkor kellett volna a jövőről beszélnünk, mi, hogyan legyen, ha ő már nem lesz, de egyikünknek sem volt ereje hozzá. Másfél évig ápoltam otthon Danit, és oroszlánként küzdöttem azért, hogy a legvégén lélegeztetőgépre tegyék egy kórházban. Huszonnégy óra múlva ő maga kérte, hogy engedjem el. Utólag megnyugtató érzés, hogy elmentem érte a falig.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 300 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Próbáld ki most kedvezményesen!