Vajon mit árulnak el rólunk a kattintásaink? Tényleg mindent elmondunk magunkról azzal, ahogyan az internetet használjuk?

Az emberi lélek megismerésének új és minden korábbinál hatékonyabb eszközét adta kezünkbe az internet. Seth Stephens-Davidowitz amerikai adattudós online keresések adatait elemezve zavarba ejtő igazságokra bukkant a vágyainkat, hiedelmeinket és előítéleteinket tekintve.

Az emberek hazudnak azzal kapcsolatban, mennyit ittak. Hazudnak arról, mennyit edzenek, mennyibe került az új cipőjük, és olvastak-e egy bizonyos könyvet. Beteget jelentenek, amikor nem betegek. Azt mondják, majd hívnak, pedig eszük ágában sincs. Azt mondják, szeretnek, pedig nem is. Azt mondják, boldogok, miközben maguk alatt vannak. Azt mondják, a nőket szeretik, pedig a férfiakat. Az emberek hazudnak a barátaiknak és a főnöküknek, a gyerekeiknek és a szüleiknek, a házastársuknak és az orvosuknak.

Mennyire torzít a tükör?

Ha pedig hazudnak másoknak és önmaguknak, egészen biztosan hazudnak a felmérések készítőinek is. Seth Stephens-Davidowitz közgazdász és adattudós, a Mindenki hazudik című könyv szerzője is abból indult ki, hogy az emberek túlnyomó többsége nem vallja be zavarba ejtő vagy szégyenteljes cselekedeteit és gondolatait egy felmérésben. Jó benyomást akarunk kelteni akkor is, ha mindez név nélkül zajlik. A pszichológia e jelenséget társas kívánatosság torzításnak nevezi. Egy 1950-ben publikált tanulmány bizonyítékkal szolgál arról, milyen mértékű ez a torzítás. A kutatók először hivatalos adatokat szereztek be Denver lakosairól: hányan mentek el szavazni, hányan adakoznak jótékony célra, és hányan tagjai a könyvtárnak. Majd ugyanezeket a kérdéseket egyenként is feltették a denverieknek, hogy lássák, egyeznek-e a százalékok. Az eredmény annak idején igencsak meglepte a tudósokat, a lakosok önvallomáson alapuló válaszai ugyanis köszönőviszonyban sem álltak a hivatalos adatokkal. Annak ellenére, hogy nevet nem kellett megadni, a többség hazudott a szavazással, a könyvtárlátogatással és a jótékonysággal kapcsolatban is.

Változott bármi az elmúlt hetven évben? Az internet korában már nem számít szégyellni valónak, ha valakinek nincs könyvtári olvasójegye. De miközben változik, mi számít kívánatosnak vagy szégyenletesnek, a felmérések válaszadóinak késztetése a hazugságra ugyanolyan erős, mint évtizedekkel korábban. Az emberek következetesen hamis információkat adnak meg, és mindig olyan irányba torzítanak, hogy azzal jobb színben tüntessék fel magukat. És akkor arról a furcsa szokásunkról még nem is beszéltünk, hogy hajlamosak vagyunk önmagunknak is hazudni, ami magyarázattal szolgál például arra, miért állítják annyian, hogy átlag felettiek valamiben. Egy vizsgált cég mérnökeinek például 40%-a állította magáról, hogy a legjobb 5%-ban van. Egyetemi professzorok több mint 90%-a mondta, hogy átlagon felüli munkát végez. Középiskolai végzősök egynegyede hiszi, hogy a top 1%-ba tartozik azon képességében, mennyire tud kijönni másokkal. Aki ugyanis hazudik magának, az egy felmérésben sem tud őszinte lenni.

Minél személytelenebbek azonban a körülmények, annál őszintébbek lesznek a válaszok: az internetes felmérés jobb a telefonosnál, aminél csak a személyes felmérés rosszabb. És többet bevallanak az emberek magukról akkor, amikor egyedül vannak, mint amikor mások is jelen vannak a szobában. Ha azonban érzékeny témáról van szó, nincs olyan felmérési módszer, ami ne torzítana. Az emberek egyszerűen nem éreznek késztetést, hogy elmondják magukról az igazat egy felmérésben.

A digitális igazságszérum

Hogyan tudhatjuk meg akkor, hogy embertársaink mit gondolnak valójában? A big datából. Az online tér bámulatos hatékonysággal tudja rávenni az embereket, hogy beismerjenek valamit, amit sehol máshol nem ismernek be. Ez a tér úgy működik, mint egy digitális igazságszérum. Gondoljunk csak a Google-keresésekre, ahol minden körülmény adott, hogy az ember őszinte legyen: online zajlik, nincs jelen más, és nem is felügyeli senki a „felmérést”. Az internetes keresőóriásnak az emberek olyan dolgokat vallanak be, amiket senki másnak nem mondanának el.

Az internetes keresést azért találták fel, hogy az emberek megtudjanak dolgokat a világról, nem pedig hogy a tudósok megtudjanak valamit róluk. Ennek ellenére a nyomvonal, amit magunk után hagyunk, miközben az interneten tudás után loholunk, bámulatosan árulkodó.

Seth Stephens-Davidowitz az elmúlt hét évet anonim Google-keresések adatainak elemzésével töltötte, s eközben sorra jöttek számára a revelációval felérő felismerések az emberi szexualitással, a mentális egészséggel, a vallással, a politikával, az abortusszal és a fi zikai egészséggel kapcsolatban is. Az adattudósnak mára meggyőződésévé vált, hogy a Google-keresések eredményei a legfontosabb adatkollekció, amit valaha gyűjtöttek az emberi pszichéről.

Amit mindig is tudni akartunk a szexről

A szexuális irányultság kérdése minden szexuális felmérésben szerepel, mégis ez az egyik legnehezebb kérdés, amire a tudósoknak választ kéne adniuk. A pszichológusok már rég nem hisznek Alfred Kinsey biológus híres becslésének, miszerint az amerikai férfi ak 10%-a meleg, az ő mintájában ugyanis felülreprezentáltan voltak jelen a rabok és prostituáltak. A reprezentatív felmérések ma 2-3% körülire becsülik az amerikai meleg férfiak arányát, a szexuális irányultságra vonatkozó kérdésekre azonban a válaszadók hajlamosak voltak hamis választ adni. Most azonban az internetről nyert big data segítségével minden korábbinál pontosabb választ kaphatunk.

A felmérések mindig is azt mutatták, jóval több férfi vallotta magát melegnek azokban az államokban, amelyek támogatják a melegházasságot: Rhode Islandben kétszer annyi a meleg férfiak aránya, mint Mississippiben. Ennek két oka lehet: egyik, hogy a melegek hajlamosak a toleráns államokban letelepedni, a másik, hogy az intoleráns államokban többen tartják titokban, hogy melegek.

A Gallup felmérésének adatai egybecsengenek a Facebook adataival, ahol a felhasználók jelezhetik, melyik nem iránt érdeklődnek. Facebookon az amerikai férfiak 2,5%-a jelöli meg a férfiakat mint nemi érdeklődése tárgyait, s a Gallup is nagyjából erre az eredményre jutott. Ráadásul a Facebookon is nagy a különbség a meleg populáció arányában a toleráns és intoleráns államokban: Rhode Islandben kétszer annyian jelölik a Facebookon magukat melegnek, mint Mississippiben. A Facebook azonban nem sokban különbözik a való élettől abban az értelemben, hogy a közösségi oldalon is mindenki hazudik. Ezért ha azt szeretnénk megtudni, hány férfi nem bújt még elő a szekrényből, akkor a digitális igazságszérumhoz, azaz a Google-keresésekhez kell fordulnunk.

A Google adatai szerint a férfiak pornóra irányuló internetes kereséseinek 5%-a férfi – melegpornó. Mississippi államban például 4,8% a melegpornós keresések aránya, miközben ennél jóval kevesebben vallják magukat nyíltan melegnek a Facebookon. Joggal feltételezhetjük ezek alapján, hogy a Google 5%-os becslése közelebb áll a valódi arányhoz, mint a Gallup és a Facebook önvallomáson alapuló 2,5%-a. Vagyis ezek szerint a meleg férfi ak fele nem vállalja fel nyíltan a szexuális irányultságát.

Az emberi szexualitás persze nem olyan fekete- fehér dolog, mint az, hogy volt-e valaki szavazni, vagy sem. Hiszen egy férfi nemcsak hetero vagy meleg lehet, de biszex is, vagy transz, és így tovább, arról nem beszélve, hogy sokan – főleg fiatalabb korukban – még maguk sem tudják, kicsodák. Az azonban így is egyértelműen kiderül a big datából, hogy még mindig elképesztően sokan rejtőzködnek a meleg férfi ak közül.

Az internetes keresésekből világosan kiderül, hogy a nők nagyon gyakran sejtik, ha férjük a férfiakhoz vonzódik. Gyanújukat az a meglehetősen gyakori internetes kérdés bizonyítja, amikor szobájuk magányában arra keresnek rá: „A férjem meleg?” Azok a keresések, amik a férjem szóval kezdődnek, 10%-kal gyakrabban végződnek meleggel, mint a második leggyakoribb megcsallal, nyolcszor gyakrabban, mint alkoholistával és tízszer gyakrabban, mint depresszióssal. Több nő gyanítja, hogy a férje meleg, mint azt, hogy megcsalja.

Mire keres a férfi , és mire a nő?

Ha szexről van szó, az emberek rengeteget titkolóznak vagy hazudnak, például arról, mennyit csinálják. A felmérések szerint például az amerikai férfi ak jóval több óvszert használnak el, mint amennyi az eladási adatok szerint valójában elfogy. Egyrészt hazudnak azzal kapcsolatban, mennyit szeretkeznek óvszer nélkül, de arról is, összességében mennyit szeretkeznek. Szexmániás kultúránkban ugyanis nem könnyű bevallani, ha valaki nem csinálja naponta háromszor. Ha azonban az emberi szexualitás valódi természetére vagyunk kíváncsiak, megint csak érdemes a Google-höz fordulnunk.

Internetes kereséseikben ugyanis a nők tizenhatszor gyakrabban panaszkodnak amiatt, hogy a párjuk nem akar lefeküdni velük, mint azért, hogy a férfi nem akar beszélgetni – íme egy tudásmorzsa az emberi pszichéről, amit egyértelműen a Google-nek köszönhetünk. Az internetes keresésekben öt és félszer annyit panaszkodnak a nők arról, hogy a partnerük – akivel nem házasok – nem akar szexelni, mint arról, hogy az nem válaszol az sms-ükre. És ami a legmeglepőbb: kétszer annyi nő panaszkodik arról, hogy a pasija nem akar lefeküdni vele, mint ahány férfi panaszkodik ugyanerről a barátnője miatt. Messze a leggyakoribb internetes női panasz a partnerrel kapcsolatban a szex hiánya.

Hogyan magyarázzuk mindezt? Az adatok tényleg azt jelentik, hogy a férfiak kevésbé vágynak szexre, mint a nők? Nem feltétlenül. A Google-keresések ugyanis valószínűleg abba az irányba torzítanak, amiről az emberek senki mással nem mernek beszélni. De még ha túlzásnak is tűnik a Google adata, miszerint a férfiak kétszer olyan hajlamosak kerülni a szexet, mint a nők, azt egyértelműen jelzi, hogy a szexet kerülő férfi ak aránya jóval magasabb, mint eddig sejtettük. Az internetes adatok arra is utalnak, miért kerüli annyi férfi a szexet: szorongásból, aminek nagy része alaptalan. Az nem újdonság, hogy a férfiak többsége aggódik a nemi szerve nagysága miatt, de ennek az aggodalomnak a döbbenetes nagyságára is csak az internet volt képes rávilágítani. A férfiak gyakrabban keresnek rá a nemi szervükre vonatkozó kérdésekre, mint a tüdejükre, a májukra, a lábukra, a fülükre, az orrukra, a torkukra és az agyukra összesen. És többször kérdeznek rá, hogyan tudnák azt megnagyobbítani, mint azt, hogy kell kereket cserélni, omlettet sütni vagy behangolni egy gitárt. A férfiak első számú aggodalma a Google-ön a szteroidokkal kapcsolatban nem az, hogy károsak-e az egészségükre, hanem hogy tényleg megnövelik-e a szerszámuk méretét. Ami pedig a testükre vonatkozó leggyakoribb aggodalmukat illeti, az az, hogy a nemi szervük összemehet-e.

Mindeközben a nők aggódnak a partnerük péniszének mérete miatt? A Google szerint csak nagyon ritkán. Sőt: azokban a keresésekben, amikor a nő a partnere péniszméretére panaszkodik, 40% azért teszi, mert túl nagynak találja.

 

A cikk eredetileg a Nők Lapja Psziché 2020/1. lapszámában jelent meg.

Kiemelt kép: Paul Taylor/Getty Images

Tudtad, hogy a legtöbb cikkünk fizetőkapu mögött van?

Regisztrálj, és nézz meg
5 előfizetői tartalmat
ingyen!