Akik már nem leszünk sosem – kanyarintotta regénye fölé a beszédes címet a fiatal író, azzal útjára bocsátotta. A könyv tavaly jelent meg, és idén elnyerte a Libri közönségdíját. Az, hogy letehetetlen, már az első oldalak után kiderül, de mi minden még! A szerző első regénye a tavalyi év nagy meglepetése volt. Koronczay Lilla interjúja.

– Mit gondolsz, mi a sikered titka?

– Az emberek fogékonyak voltak a kortárs történetre, legalábbis az olvasói véleményekből ez derült ki. Sok minden rímelt a saját életükre belőle, és ezt szépirodalomban leírva látni jóleső érzés. A populáris kultúra az utóbbi évtizedekben ezt az igényt nem szolgálta ki. Ha csak a mozit nézzük, a hollywoodi filmek túlságosan is elmentek az akciófilmek és a sci-fi irányába, de míg régen mondjuk egy Belmondo-produkcióban az átlagember környezete és hétköznapjai köszöntek vissza, ma már semmi közük nincs hozzá. Maradt tehát egyfajta éhség az emberekben, ez vezetett oda, hogy ma már a tévésorozatokban – nézd meg, a Csernobil a legnépszerűbb széria, ami egy megtörtént esetet beszél el! – és az irodalomban is megfigyelhető egy új, realista hullám. Ebbe sorolható az én könyvem is.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 300 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Próbáld ki most kedvezményesen!